Márton esete a stoppossal

Hajléktalan vagyok.

Márton beleszimatolt a levegőbe, de nem érzett büdöset. Bár az is lehet, hogy csak a lehúzott ablak miatt.

Nem iszom, azért nem látszik rajtam - folytatta némi hatásszünet után a férfi.

Kétszáz métert haladtak, amikor ismét megszólalt.

Nem is ihatnék, mert cukorbeteg vagyok. Nézze, itt vannak a gyógyszereim - s hátizsákjából egy pirulásdobozt húzott elő.

Fél kilométer után a stoppos ismét megszólalt.

De egy forintom sincs ám...!

Márton először kapta föl a fejét. Rossz vége lesz ennek - gondolta. Mint mindig, ha stoppost vesz föl. Az a falubelije jutott eszébe, akinek egyszer hazafelé állt meg.

A férfi roppant hálás volt: a kórházból, a feleségétől jön - mesélte. Kisült, hogy ők az a pár, akik Mártonék utcájának a végén, a legelő szélén összeeszkábált kalyibában laknak. Munkanélküliek.

Az asszony pár nap múlva kikerült a kórházból. Ő kopogtatott be először Mártonékhoz. Egy kis ecetért.

Legközelebb vízért jött.

Harmadszor pedig pénzt kért. Márton adott.

Többször is.

Egy vasárnap délelőtt a férj kért elnézést az alkalmatlankodásért. Egy kis húslevest ennének - mondta.

Márton felajánlotta: ad levesport, akár két zacskóval is.

A férj köszönte, de inkább frisset ennének - mondta. - Aprólékkal....

Márton ekkor sem úszta meg anélkül, hogy ne adott volna pár száz forintot.

Márton a boltban halotta egyszer, hogy az asszony fél napon át támasztotta az utcán a postaládát. Nem merte elengeni, mert félt, hogy elesik. Nem sokára rá, hogy ez történt, meghalt. A férje, aki ezt követően hazaköltözött az egyébként helyben lakó édesanyjához, és végleg elmaradt Mártonéktól. Ő igen, de lett helyette más...

A nőt évekkel korábbról, az óvodából ismerte Márton. Egyszer őt is hazavitte, amikor terhesen stoppolt. De ennek is jó ideje volt már. A nő egy vasárnap reggel kopogtatott be. Mártont a keresztnevén szólította, feszengett kicsit, amikor hellyel kínálták, hogy milyen kínos helyzetben van.

Munkanélküliek, a párja azonban állást kapott, de nincs pénzük a bérletre - bökte ki végül.

Mártont egy pillanatra sem hatotta meg a történet, de azért kisegítette.

Hiba volt.

Legközelebb, amikor a saját bérletére kért pénzt, még egy papírt is lobogtatott. Állítólag a munkaszerződése volt, amit frissiben írt alá.

Márton ajánlotta: kérjen inkább segélyt! Majd a saját három gyerekére próbált hivatkozni. A nőn azonban látszott: addig nem kerül az ajtón kívülre, amíg pénzt nem lát...

Márton nem igen figyelte, mit mesélt a stoppos. Fehérvár végig azt számolgatta, mennyibe lesz neki, hogy megszabadul a hajléktalantól.

A férfi búcsúzóul kezet nyújtott. Márton el sem akarta hinni: egy fillért sem kért...