Sírfeliratokat festettek újra a katonatemetőben

2024.05.17. 07:00

Minden név mögött a régmúlt fájdalma húzódik

Már a Hősök napjára készülődtek azok a katonák és honvéd kadétok, akik fontosnak tartják elesett hőseink sírjának gondozását.

Tihanyi Tamás

Gyors és alapos munkát végeztek a Szentlélek katonatemetőben

Fotó: Jánosi Bence

Április első két hetében a székesfehérvári Szentlélek katonatemetőben a Német Hadisírgondozó Népi Szövetségtől – a németországi Ingolstadt városából és annak környékéről – érkezett önkéntesek dolgoztak együtt a magyar katonákkal és honvéd kadétokkal. Festették a kopjafákat, a gránitba vésett feliratokat, a bejárat kapuját, a zászlórudakat, a nagy feszületet.

Fotó: Jánosi Bence

Az akkori program zárásaként a két kormány között létrejött, a katonasírok gondozásáról szóló megállapodás aláírásának harmincadik évfordulója alkalmából koszorúzással tisztelgő megemlékezést tartottak, az eseményről a FEOL is beszámolt. A munka folytatásaként – időben már a Hősök Napjához közeledve – ezen a héten az elesett magyar honvédek második világháborús sírtábláinak újrafestése is megtörtént.

Összesen 345 egyéni sírfeliratot, valamint két névsorral ellátott sírtábla feliratát festették újra
Fotó: Jánosi Bence

Összesen 345 egyéni sírfeliratot, valamint két névsorral ellátott sírtábla feliratát festették újra a helyőrségben megtalálható alakulatoktól érkező katonák és az oktatási intézmények fiatal kadétjai. Ezzel hozzájárultak ahhoz, hogy honvéd halottjaink sírjai méltó módon megújulva várják Hősök napján a mécseseket, virágokat. Az MH NJ 51. Híradó és Vezetésbiztosító Dandár HQ MND-C Támogató Zászlóaljától, az MH Sodró László 102. Vegyiharc Ezredtől, az MH KIKNYP 6. és 4. Hadkiegészítő és Toborzó Irodától is csatlakoztak egyenruhások a programhoz, de a MH 6. Sipos Gyula Területvédelmi Ezred két tartalékos katonája is segítette a gyors és alapos munkát. Pénteken 11 órakor – a Honvéd Hagyományőrző Egyesület és a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség képviselőivel együtt – koszorúzással egybekötött megemlékezést tartanak a sírok gondozásában résztvevő állomány tagjai a Szentlélek katonatemetőben.  

Megérdemli a gondoskodást a hősiesség emléke Fotó: Jánosi Bence

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában