Kifakadt a Vidi trénere a két meg nem adott gól után

2024.05.18. 22:19

"Valóban ezt akarjuk?"

A Fehérvár FC 0-0-s döntetlent játszott a Diósgyőri VTK vendéglátójaként az OTP Bank Liga 2023-2024-es szezonjának zárófordulójában. A Vidi két gólját sem adta meg Karakó Ferenc játékvezető, s így a tabella negyedik helyén zártak a piros-kékek.

Ferencz Balázs

Karakó Ferenc (jobbra, háttal) főszereplővé vált

Forrás: fehervarfc.hu

- A mérkőzés úgy alakult, ahogy vártam. Defenzív ellenféllel szemben léptünk pályára. Mit mondhatnék? A második félidőben sokat birtokoltuk a labdát, viszonylag sok helyzetet tudtunk kialakítani. Nehéz helyzet ez, mögöttünk van egy fantasztikus szezon, az utolsó mérkőzésen ugyan szereztünk két gólt, de 0-0 lett a párharc végeredménye. Ezek a tények - fogalmazott Bartosz Grzelak a találkozót követő sajtótájékoztatón, majd kifakadt, s olyan lelkiállapotban beszélt tovább, amilyenben 2023. március 15-i érkezése óta még soha. - Magyarországon hat kamerával működik a VAR. A Premier League-ben is sok kamerával dolgoznak és ott is vannak hibák. Visszanéztem a szituációkat, milliméterekről beszélünk. Azt nem értem, hogy miként tudja eldönteni valaki azt, hogy egészen pontosan mikor hagyja el a lábát a labda egy játékosnak. a lesnek a történelme az, ha nem tudjuk eldönteni, hogy pontosan mikor hagyta el a rúgó játékos lábát a labda, mert milliméterekről van szó, akkor a támadófutballt segítjük. De most volt valaki a VAR-kocsiban, aki a varázsszemeivel ezt eldöntötte. Két gólról is beszélünk. Olyan géniuszok ültek ma itt, akik tudtak dönteni. 5000 ember volt kint a mérkőzésen, megkérdezhetjük, hogy miért? Mert úgy gondolom a magyar labdarúgásban a játék minősége jó. De fel kell tennünk a kérdést: ezt akarjuk? Svédországban az átlag nézőszám 25 ezer, az AIK meccsein 28 ezren vannak, a szenvedélyért szeretik az emberek a labdarúgást. Ez, hogy két-három percet várunk arra, hogy valaki eldöntse, hogy mi a les és mi nem, majd hoz egy döntést, ami nem csupán ezt az egy mérkőzést, de az egész szezonunkat befolyásolta. Ez kétszer történt meg ezen a találkozón. Ez számomra érthetetlen. Része vagyok a magyar labdarúgásnak, hiszen itt dolgozom... erről kell beszélnünk, hogy ezt akarjuk?

A fehérváriak vezetőedzője érzelmektől túlfűtött nyilatkozatában dicsérte játékosait.

- A játékosok teljesítménye jó volt. Volt néhány helyzetünk, melyeket nem lőttünk be, de volt kettő, amit igen. Ez alapján nyernünk kellett volna. Úgy harcoltak a játékosok, mint az oroszlánok, az szememben ők hősök. Tavaly majdnem kiesett ez a csapat, most pedig a dobogóért harcoltunk, végtelenül büszke vagyok rájuk. Rossz volt látni a könnyeket a szemükben a lefújás után. Szerettük volna ezt a dobogót elérni. A dobogón végezhettünk volna. Emellett kvalifikáltunk a Konferencia-liga selejtezőjébe, és már nem is számolom, hogy hány játékos cserélődött ki a keretben. Sok tehetséges fiatalunk is van, jó döntéseket hozva megtehetjük a következő lépéseket előre. De ez a mai nap fáj, úgy érzem, hogy nem volt fair. Vesztes mérkőzések után is gratulálni szoktam az ellenfélnek és soha sem foglalkozom a bírókkal, nem beszélek róluk. Pedig megtehettem volna a szezon során. Ez egy szabály nálam, tisztelem a munkájukat. Azonban ez az este már túl sok volt. Abban bízom, hogy a jövőben nem kell beszélnem róluk. Most azonban kellemes éjszakát kívánok a játékvezetőnek, nekem biztos, hogy nem lesz az.

A vezetőedző beszélt a Vidi felkészülési programjáról is.

- Négy hét pihenő vár a csapatra. Az edzések mellett felkészülési mérkőzéseket is játszunk természetesen. Szlovéniában, Krajnska Gorán edzőtáborozunk július 8.18. között. Ott is játszunk néhány mérkőzést. A Konferencia-liga selejtezőjében július 25-én vívjuk az első mérkőzésünket.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában