Biztonságban

2024.05.23. 20:46

Mosolygósan mennének vakációra

Nehéz és küzdelmes mérkőzésen szerezte meg Balatonbogláron a két pontot az Alba Fehérvár KC, de a legfontosabb meccseken sosem adják ingyen a győzelmet.

Szupkai Gábor

Tamara Szmbatian kilenc gólig jutott a NEKA ellen

Fotó: Fehér Gábor / FMH

Az viszont biztos, hogy az év talán legfontosabb két pontját szerezte meg a NEKA ellen a Fehérvár, így a kiesés réme már csak egy rossz álom, és nyugodtan lehet készülni a vasárnapi, Vasas elleni utolsó bajnokira. 

A mérkőzés alakulása helyett inkább arról szeretnék beszélni, hogy gratulálok a NEKA-nak, mert újfent bizonyította, nagyszerűen küzd, harcol. Nagyon sok munka van abban, hogy ilyen fiatalon, mint ők vagy éppen mi, helytálljon egy csapat az NB I-ben. Valakinek olyan alakulatot hoz a sors, amelyet nem kell tovább képezni, fejleszteni, nekünk pedig olyat, ahol a kézilabdázókat nevelgetni kell. Amit idén véghezvitt a NEKA, az biztosan előbbre viszi a magyar kézilabdát – nyilatkozta a mérkőzés után Horváth Roland, az Alba Fehérvár KC vezetőedzője. 

Tamara Szmbatian ezúttal is az Alba legeredményesebb játékosa lett kilenc góllal, minden büntetőt értékesített, így ő sokszorosan elégedett és boldog lehetett.

Mindenek előtt köszönöm ellenfelünknek a nagyszerű mérkőzést. Boldog vagyok és büszke a csapatra, mert nagyot harcoltunk ma az utolsó másodpercig. Nagyon fontos győzelmet arattunk ma. Egy mérkőzés van még hátra a szezonból, ahol remélhetőleg olyan eredmény születik, amely után mindenki mosolygósan mehet vakációra.

A vasárnapi mérkőzésre gyereknap alkalmából minden kisgyermek és diákigazolvánnyal rendelkező szurkoló ingyen léphet be.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában