Kosárlabda

2024.03.23. 19:57

Vereség az utolsó idegenbeli alapszakasz mérkőzésen

Elvesztette utolsó idegenbeli alapszakasz mérkőzését az Arconic-Alba Fehérvár, miután 89-83-ra kikapott a Zalakerámia ZTE KK otthonában a kosárlabda NB I/A 25. fordulójában.

Szabó Róbert

Idegenben az Alba

Fotó: Simon Erika /archív

Rögtön egy Roberts hármassal indult a mérkőzés, majd Dickey támadó lepattanója után Barnett is vágott egyet, így 6-1-el indított az Alba. A zalaegerszegiek ennek ellenére hamar felzárkóztak, Balogh eladott labdája után pedig Paige dobott egy közelit, így már a hazaiak vezettek, de ez nem tartott sokáig, hiszen négy perccel a negyed vége előtt Chambers is vágott egy triplát. Ezt a minimális előnyt szinte a játékrész végéig őrizni tudta a vendég együttes, de 23-20-ról előbb Ostojics szépített, majd Keller közelijével fordított a ZTE, 24-23.

A rövid szünet után elkezdődött egy kisebb adok-kapok, hol a ZTE, hol az Alba vezetett, tartós előnyt egyik fél sem tudott kialakítani. Ezen Paige változtatott, aki bő négy perccel a félidő vége előtt dobott egy hármast, így már öttel ment a házigazda. Ez sem volt akadály a vendégeknek, hiszen egy 8-2-es szakasszal fordítottak, a kétpontos fórt pedig meg is őrizték a nagyszünetre, 41-43.

A fordulás után Hicks közelijével egyenlítettek a zalaiak, majd 49-47-nél már ők vezettek, de egy 5-0-s szakasszal ismét fordítottak a székesfehérváriak, ehhez Philmore sikeres közelije és Barnett hármasa kellett. A folytatás igazán izgalmas volt, ismét óriási taktikai csata folyt a pályán, meglógni pedig egyik csapat sem tudott a másiktól. Amikor a hazaiak néggyel elléptek bő három perccel a harmadik negyed vége előtt, akkor Alejandro Zubillaga időt kért, nem sokkal később pedig már az Alba vezetett Vojvoda két sikeres büntetőjével. Ezután mindkét oldalon jöttek a kosarak, de a minimális előnyét tartani tudták a vendégek, 63-67.

Az utolsó 10 perc aztán nagyon rosszul indult az Albának, a Zalaegerszeg egy 9-0-s szakasszal magához ragadta a vezetést, majd 76-69-nél már héttel vezetett. Innen sikerült visszajönnie kettőre, majd egyre is Zubillaga legénységének, de 82-81-nél a hazaiak ismét egy jó szakasszal hamar hatra növelték előnyüket. Végül ezt sikerült is megőrizniük, a székesfehérváriak már nem tudtak egyenlíteni, 89-83.

A találkozó legeredményesebb játékosa a hazaiaktól a 21 pontig jutó Jeremiah Paige lett, míg a vendégeknél Anthony Roberts teljesített a legjobban, aki szintén 21-et dobott. Mellettük érdemes kiemelni Jordan Barnettet, aki dupla-dupláig jutott, 16 pontja mellett szedett 14 lepattanót, ami ráadásul a mezőny legjobb mutatója.

Az Arconic-Alba Fehérvár legközelebb március 30-án, szombaton 18.00 órától lép pályára, hazai parketten fogadja a címvédő Falco KC Szombathelyt az alapszakasz utolsó mérkőzésén.

Zalakerámia ZTE KK – Arconic-Alba Fehérvár 89-83 (24-23, 17-20, 22-24, 26-16)
Zalaegerszeg, Városi Sportcsarnok, Vezette: Nagy, Makrai, Kapusi

Zalakerámia ZTE KK: Hicks 20, Ikpe 6, Paige 21, Szalay 4, Tóth 7. Csere: Csátaljay 1, Csuti, Keller, Makkos, Németh 2, Ona Embo 14, Ostojics 10. Vezetőedző: Matthias Zollner

Arconic-Alba Fehérvár: Balogh 4, Barnett 16, Chambers 13, Dickey 9, Roberts 21. Csere: Fazekas, Kass, Kiss, Philmore 6, Takács Mi, Takács Ma, Vojvoda 14. Vezetőedző: Alejandro Zubillaga

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában