Playoffs

2024.03.08. 17:11

Jobb kezdés kell!

A Hydro Fehérvár AV19 csütörtökön 4-3-ra kikapott a Pustertal otthonában az ICEHL negyeddöntős párharcának harmadik mérkőzésén. Ezzel a széria állása 2-1-re módosult, de még a fehérváriaknál az előny, péntek este pedig egy lépésre kerülhetnek Kiss Dávid fiai az elődöntőhöz.

Beke Zsombor

Kemény csatára van ma is kilátás

Forrás: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

2-0-ás előny birtokában utazott ki a Volán az olaszországi két találkozóra, és csütörtök este sokáig úgy tűnt, akár kint le is zárhatja a párharcot a Fejér vármegyei gárda. Hiába játzsott fölényben a Pustertal, 22 perc után 0-2 állt az eredményjelzőn. Innen azonban sajnos fordítottak Petanék, a záró harmad már 3-2-es hazai vezetéssel fordultak a felek. Összekapta magát a Fehérvár, és emberelőnyben McGauley egyenlített az 58. percben. Következett így a hosszabbítás, ám itt ismét az olaszok nyomtak jobban, a ráadás hetedik percében Morley eldöntötte a győzelem sorsát.

– Kicsit hullámvasút volt ez a mérkőzés, kétgólos előnyre tettünk szert, aztán ezt ki is engedtük a kezünkből. Ettől függetlenül az első két harmadban jobban játszott a Pustertal, többet lőttek kapura, több gólszerzési lehetőségük is adódott, folyamatosan lőttek, keresték a kipattanókat és az úgynevezett csúnya playoffs gólokat. Ebben ma jobbak voltak. Örülök, hogy a speciális játékaink jól működtek, de túl sok kiállítást szedtünk össze, sok energiánkat felemésztették az emberhátrányok. Büszke vagyok arra, ahogyan visszajöttünk a harmadik harmadra és ki is egyenlítettünk, kár, hogy csak egy harmadot hokiztunk olyan szinten, ahogy tudunk. Ma a jobb csapat nyert, megérdemelték a győzelmet, negyven percig keményebben melóztak, mint mi – értékelt Kiss Dávid.

Hári János gyermeke születése miatt természetesen nem volt ott a pályán, így a sorokat némileg át kellett variálnia a szakmai stábnak. A magyar válogatott center, a Hydro Fehérvár AV19 csapatkapitánya pénteken a csapat után indult Olaszországba.

– Kevesebb centerünk volt, néhány játékosnak előre kellett volna lépni, de nem tudtunk, másfél sorral nem lehet mérkőzést nyerni, főleg nem egy ilyen playoffs szériát. Mindenkinek tükörbe kell néznie, és péntekre fel kell szívnia magát, sokkal több kell a győzelemhez. Úgy kell játszanunk az első perctől, ahogy a harmadika tettük. Kell még egy győzelem, 3-1-gyel kell hazamenni és hazai pályán le szeretnénk zárni a szériát. Nincs világvége, jobb kezdés kell – vetítette előre Kiss.

A pénteki találkozó 19.45-kor kezdődik a Pustertal Wölfe otthonában.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában