Győzelem az idegenbeli bajnokin a Bakonyban

2024.03.25. 11:22

Elmaradtak az izgalmak Veszprémben, az alapszakasz utolsó előtti meccsén

A Bakony fővárosában lépett pályára a DKKA férfi kosárcsapata az NB I/B-s bajnokság Zöld-csoportjában, tehát a harmadik vonalban. Az egyértelmű cél a feljutás a Piros-csoportba, azaz a hazai kosárlabda másodosztályába.

Horog László

Az irányító, Tóth Péter ezúttal is a fehérváriak egyik legjobbja volt, dupla-dupla ért el a veszprémi bajnoki mérkőzésen

Fotó: Horog László / FMH

Jelentős győzelmi széria után Nagykőrösön kétpontos vereséget szenvedett a DKKA gárdája, az alapszakasz utolsó idegenbeli összecsapásán Veszprémbe látogattak Dzunic Branislav tanítványai. Repülőrajtot vettek Szabó Zsolték Veszprémben, a 3. perc végén 3-17 állt a táblán. A hazaiak a negyed második felében érkeztek meg a mérkőzésbe, 5-20-as állás után zsinórban 6 pontot szereztek, de közelebb nem jöttek, a látogatók első kisszünetig megtartották közel 10 pontos előnyüket. A második negyedben Moore és Madár vezetésével araszoltak előre a házigazdák, majd 25-29-nél a fehérváriak időt kértek. A játékmegszakítás eredményes volt, hiszen zsinórban 10 pontot szerezve ismét jelentősre növelték az előnyt a Fejér vármegyeiek. A folytatásban még egy lapáttal rátettek, 27-47-es eredménnyel vonultak a felek a nagyszünetre.

A harmadik negyedben próbált megint kapaszkodni a VKK, ám tartósan 20 pont körül maradt a különbség. A harmadik etapot 6 ponttal nyertég a vendégek, 42-68-nál a hajrá már csak formalitás maradt. A negyedik felvonásban kicsit faragott a hátrányból a Veszprém, a vége magabiztos DKKA-siker lett. Ezúttal a rutinos játékosok álltak a csapat élére: Tóth Péter 18 pontot, továbbá 11 lepattanós dupla-duplát ért el (31 VAL), Szabó Zsolt pedig 21 pontot, 8 lepattanót és 6 gólpasszt tett a közösbe (28 VAL). A fiúk ezzel 22-re növelték győzelmeik számát, vasárnap a Békéscsaba ellen zárják az alapszakaszt.

Veszprém KK–Dávid Kornél KA 68-88 (16-25, 11-22, 15-21, 26-20)

Veszprém, vezette: dr. Magyari, Földesi, Kiss (Herczeg)

DKKA: Tóth P. 18/6, Simon B. 8, Kuttor G. 12, Szabó Zs. 21/9, Kis R. 4. Csere: Molnár D. 8/3, Keller V. 3, Szalczgruber Á. 7/3, Büki B. 3/3, Somogyfoki Sz. 4 (Hegedüs K.). Vezetőedző: Dzunic Branislav

Dzunic Branislav vezetőedző: - Védő és támadó oldalon is jól kezdtük a mérkőzést, és hamar nagy előnyre tettünk szert. Ezt a későbbiekben magabiztosan tartottuk meg. Dicséret illeti a játékosaimat, jó energiával játszottunk.

Maár Benedek másodedző: - Jó ritmusban és kellő agresszivitással kezdtük a derbit, ennek köszönhetően hamar elléptünk az ellenféltől. A második negyedben volt pár buta eladott labdánk, ezekből könnyű kosarakat kaptunk, de ezt leszámítva kézben tartottuk a találkozót. Jó hozzáállással játszva sikerült nyernünk, gratulálok a csapatnak. Gratulálunk a Veszprémnek is, mert 40 percen keresztül küzdöttek és nem adták fel, további sok sikert kívánunk nekik.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában