OTP Bank Liga

2024.01.25. 13:37

Ismét Fejér vármegyéből igazolhat a Ferencváros?

Sajtóhírek szerint Gruber Zsombor és Mohamed Mezghrani is elhagyhatja a Puskás Akadémia NB I-es csapatát, előbbi lehet nyáron válthat klubot.

Beke Zsombor

Gruber a fővárosba kerülhet?

Forrás: Nemzeti Sport/Micheller Szilvia

A Nemzeti Sport információi szerint Grubert a Ferencváros nézte ki magának, ám ez a transzfer állítólag csak nyáron valósulhat meg, ha megvalósul. A 19 középpályás lépésről lépésre haladt a karrierjében, 19 évesen 19 tétmeccsen lépett pályára az idényben hat gól, illetve három gólpasszt jegyzett. Gruber Zsombor értékét a transfermarkt 350 ezer euróra becsüli, a fiatal csatár korábban játszott az U21-es válogatottban is, 2017 óta nevelkedik a Puskás Akadémián. A 2021/22-es szezonban Svájcban, a Basel U21-es együttesében kapott szerepet, 29 tétmeccsen 11 gólt szerzett.

Mohamed Mezghrani 94 NB I-es mérkőzést játszott már a Budapest Honvéd és a Puskás Akadémia színeiben, ebben az idényben a felcsútiak NB III-as keretében kapott csak bizonyítási lehetőséget. A 29 éves szélsőnek a szerződése 2024 nyarán jár le, vele kapcsolatban az Eppel Mártont is foglalkoztató Warta Poznań érdeklődéséről lehet olvasni zte.hu/transfer oldalon.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában