NB II

2023.10.27. 13:40

Új fejezet kezdődhet

A Merkantil Bank NB II 13. fordulója a „tizenhármas” szám miatt remélhetőleg nem hoz bármilyen negatívumot az Aqvital FC Csákvár csapata számára a BVSC-Zugló elleni összecsapáson, amely vasárnap 13 órakor kezdődik a Tersztyánszky Ödön Sportközpontban.

Káldor András

Szakály Dénes (fehérben) fejeli el a labdát a legutóbbi hazai mérkőzésen az FC Ajka ellen

Fotó: Kricskovics Antal

Az előző játéknapon megszakadt az AFC Csákvár augusztus közepe tartó veretlenségi sorozata, az utolsó pillanatokban, a hosszabbításban kaptak gólt Gyirmóton, és szenvedtek 2-1-es vereséget.

- Az utolsó negyedórára magunkra engedtük a Gyirmótot, és ez megbosszulta magát. Amikor már azt hittük, hogy zsebünkben az egy pont, a hosszabbításban a hazaiak kicsikarták a győzelmet. – hangsúlyozta Tóth Balázs a sárga-kékek vezetőedzője.

Most azonban egy újabb fejezetet kezdhetnek a csákváriak az újonc BVSC-Zugló elleni összecsapáson. A patinás fővárosi vasutas gárda 2020-ban tizenhét év szünet után tért vissza a Nemzeti Bajnokságokba, tavaly még az NB III-ban vitézkedett, amelynek a Keleti csoportját hatalmas fölénnyel, 23 pontos előnnyel nyerte meg az ezüstérmes Putnok FC előtt.

Más kérdés, hogy a második vonalban nem tudták ezt az elsodró lendületet folytatni, az 1. fordulóban ugyan még legyőzték a Szombathelyi Haladást, ám ezt követően hét meccsen nem győztek. Közben a tavalyi sikerkovács Urbán Flóriánt a 7. forduló után, miután a PMFC-vel játszottak nulla nullát felállította a klubvezetés a kispadról, és az addigi asszisztensedző Kincses Ádámot bízta meg az együttes irányításával. Azóta kétszer nyertek, de túlságosan mélyreható változás nem történt, hiszen még mindig osztályozós helyen tanyáznak.

A tabella 7. helyén álló AFC Csákvár 35 esztendős, rendkívül rutinos, sok nagy csatát megélt játékosa, Szakály Dénes is csatlakozott edzőjéhez, amikor a múlt heti vereség került szóba, ám bizakodva várja a vasárnapi találkozót.
- Nagyon sajnáljuk, hogy megszakadt veretlenségi sorozatunk a múlt hétvégén, pláne, hogy a játék képe alapján nem volt benne a meccsben a vereségünk. Igyekeztünk túl tenni magunkat a kudarcon a héten, és úgy készültünk, hogy a BVSC ellen ismét visszatérjünk a régi útra. A fővárosi alakulat ugyan újonc, de tele van rutinos játékossal, Hidi Patrik, Nikola Mitrovics, Paulo Vinicius, vagy éppen Vernes Richárd nem ma kezdte a szakmát. Az NB II-ben a meccsek nagy részén komoly fizikai küzdelem, „verekedés” zajlik a pályán, ám azért akadnak, akik játsszák a focit. Nagyon fontos meccs előtt állunk, mindenképpen be kell gyűjtenünk a három pontot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában