Vasárnapi derbi

2023.10.20. 11:29

Az idény meglepetéscsapatához látogat a Puskás Akadémia

A labdarúgó OTP Bank Liga tizedik fordulójában a Puskás Akadémia az MTK Budapest vendégeként lép pályára vasárnap délután 13.15-től.

Beke Zsombor

Komáromi György (kék) nyerne az MTK otthonában

Forrás: pfla.hu

A szezon előtt kevesen fogadtak volna arra, hogy a tizedik körben a Puskás és az MTK mérkőzése rangadónak számít, már pedig így lett, és ez nem  a felcsútiak rossz formájának köszönhető. A fővárosiak a hatodikak 14 ponttal, míg a PAFC az ötödik pozíciót foglalja el 15 egységgel. A kék-fehérek kiváló formában kezdték meg az idényt, azonban az elmúlt két mérkőzésükön összesen kilenc gólt kaptak, a Ferencváros hatszor, míg a Fehérvár háromszor talált be nekik. Igaz, utóbbi összecsapáson több mint egy félidőt kettős emberhátrányban játszott az MTK. A Puskás a válogatott szünet előtti utolsó fordulóban 1-0-ra nyert a Kisvárda ellen, előtte ikszelt a Zalaegerszeggel, valamint kikapott a Pakstól. 

– Szerintem nem jött rosszul a csapatnak a szünet, hiszen mindig van mit gyakorolni, javítgatni, a lényeg, hogy fel kell vennünk a fonalat, és ugyanazzal a mentalitással kell kifutnunk a pályára, mint legutóbb. Ami az edzéseket illeti, komoly hangsúlyt kapott az állóképesség fejlesztése, elég sokat futottunk, a sprintek és a kitámasztások is napirendre kerültek. Természetesen a hét közepétől már a következő ellenfél, az MTK is szóba került – nyilatkozta a Puskás honlapjának Komáromi György. – Bár valóban megtorpantak kicsit, hiba volna lebecsülni az MTK-t, hiszen már megmutatták, hogy ütőképesek. Egyénileg is kiváló labdarúgóik vannak, de sokkal inkább csapatként jók. Vasárnap negyed kettőkor belefúj a sípba a játékvezető, utána derül ki, hogy ki nyeri találkozót, de egyértelmű, hogy győzni megyünk a Hungária körútra.

Ami a két csapat örökmérlegét illeti, a fővárosiak vannak fölényben, kilencszer nyertek a Puskás ellen tizenhat alkalom alatt, de ha az MTK volt a pályaválasztó, szebb lesz a kép, nyolc mérkőzésből négyet nyertek a hazaiak és hármat a felcsútiak. Az idei szezonban a PAFC-nak idegenben megy jobban, Hornyák Zsolt együttese szerezte a legtöbb pontot vendégként az NB I-ben, ez az adat bizakodásra adhat okot a Fejér vármegyei szurkolóknak. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában