Legjobb 32 a tét

2023.09.15. 11:22

A Puskás számára is elindul a Magyar Kupa

A Puskás Akadémia NB I-es labdarúgócsapata is megkezdi szereplését szombaton a MOL Magyar Kupa idei küzdelmeiben, az ellenfél az NB II. sereghajtója, a Mosonmagyaróvár lesz.

Beke Zsombor

Komáromi György újra betalálna az ellenfelek hálójába

Forrás: Balogh László/Nemzeti Sport

A PAFC jó rajtot vett a bajnokságban, Hornyák Zsolt együttese hat fordulót követően a harmadik helyen áll az NB I-ben, a felcsútiak mindössze egyszer hagyták el vesztesen a pályát. A kiváló bajnoki indulás ténye a Mosonmagyaróvárról nem mondható el, a másodosztályú gárda nem kezdete kirobbanó formában a szezont, hét találkozó után az utolsó helyen áll az NB II-ben. A papírforma egyértelműen a Puskás sikerét vetíti elő, de a Magyar Kupa mindig más kávéház, ráadásul idegenben, egy mérkőzésen dől el a továbbjutás kérdése. Az összecsapás szombaton 15 órakor kezdődik majd.

– Az elmúlt tíz-tizenegy napban nem voltam a csapattal, mindössze egy-két edzésen tudok részt venni a kupatalálkozó előtt, úgyhogy nem várom magam a kezdőbe, de a tréningeken megpróbálom a maximumot kihozni magamból, hogy ha nem is kezdek, csereként beszállva esetleg góllal, gólpasszal tudjak hozzájárulni a joggal elvárható sikerhez. Mindenesetre jót tenne a lelkemnek, ha összejönne egy találat, ugyanis úgy érzem, az utóbbi időben kisebb hullámvölgybe kerültem – nyilatkozta a felcsútiak honlapjának Komáromi György, aki a közelmúltban az U21-es válogatottat erősítette. – Sok alkalmam még nem volt a Mosonmagyaróvár elemzésére, de azt tudom, hogy eddig nem szerepeltek jól az NB II-ben, és hét forduló után még nyeretlenek. Ugyanakkor messzemenő következtetést aligha lehet levonni az eddigi eredményeikből, ugyanis ez egy kupameccs, amelyet mindenki véresen komolyan vesz. A kupának épp az a szépsége, hogy akár egy kicsapat is megnyerheti, úgyhogy nem szabad lebecsülni egyik ellenfelet sem, maximális erőbedobással kell küzdenünk a találkozón.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában