Beragadt a bajnokság rajtjánál a Fehérvár FC, nullpontos

2023.08.14. 18:44

Eddig háromból semmi

A Kecskeméti TE alakulatától is kikapott a Fehérvár FC, így három fordulót a tabella utolsó helyén áll az OTP Bank Ligában.

Ferencz Balázs

Kecskeméten is fejre állt a Fehérvár FC

Forrás: Nemzeti Sport

Fotó: Török Attila

Miután a Fehérvár FC-nél a névadó szponzor, a MOL távozásával új időszámítás kezdődött, és ezáltal szűkösebb költségkeretből gazdálkodhat a klub, sejteni lehetett, hogy nem lesz elsöprő a bajnoki rajt. Főként úgy, hogy a sporsolás sem kedvezett a Vidinek, a megerősödött Újpesttől elszenvedett 2-1-es vereséget követte a bajnoki címvédő Ferencváros elleni 3-5-ös zakó, legutóbb pedig az előző pontvadászat ezüstérmese, a Kecskeméti TE verte a piros-kékeket 1-0-ra. Hiába volt némi félelem a fehérvári drukkerekben, mégis bizakodtak: csak nem ragad be teljesen az újjáalakuló Vidi a bajnoki rajtnál. Három meccsből három vereség a mérleg, nulla pontjával „tökutolsó” a Fehérvár FC.

Bartosz Grzelak magyaráz a KTE elleni meccsen Tobias Christensennek
Fotó: Török Attila / Forrás: Nemzeti Sport

– Legutóbb öt gólt kaptunk a Ferencváros ellen, így a KTE elleni meccset megelőző napokban sokat beszéltünk a csapattal a szilárd védekezés fontosságáról. Az első félidőben jól játszottunk, kompaktak voltunk, kevés helyet hagytunk az ellenfélnek, így csalódott vagyok, hogy egy rögzített helyzetből kaptunk gólt, ami már sorozatban a második meccsen történt az előző heti után – értékelt a klub honlapján a Fehérvár FC vezetőedzője, Bartosz Grzelak. –. A második játékrészben az volt a célunk, hogy ne veszítsük el a koncentrációt és többet cseréltünk is, hiszen sok mérkőzés a 60. perc után dől el, és a cserék hoztak is új energiát a játékunkba. Voltak helyzeteink, közel voltunk az egyenlítéshez, de nem eléggé, egy kis szerencsével más eredmény születhetett volna. Csalódott vagyok, de nem tudok negatívat mondani a játékosaimra, mert végig küzdöttek. Nagyon nehéz ellenfeleink voltak az elmúlt három fordulóban az Újpest, az FTC és a Kecskemét személyében, meglátjuk, hogy a bajnokság során más csapatok milyen eredményt tudnak majd elérni például itt Kecskeméten. Erősen kell kijönnünk ebből a helyzetből és optimistának kell maradnunk – mondta a tréner, aki pályára küldte a találkozó előtt szerződtetett 32-szeres válogatott középpályást, Kalmár Zsoltot is.

Kalmár Zsolt már be is mutatkozott a Vidiben
Fotó: Török Attila / Forrás: Nemzeti Sport

– Örültem neki, hogy az első meccsen túl vagyok. A hatvanadik perctől szerkezetet váltottunk, onnantól próbáltunk meg játszani. Volt is három-négy lehetőségünk, melyekből ilyen szinten legalább egyet be kellett volna rúgnunk – vélekedett a kecskeméti vereséget követően Kalmár Zsolt. –  Most a legfontosabb az, hogy összeszedjük a csapatot és a győzelem útjára térjünk, hiszen ez a csapat ennél többre képes. Ott voltunk a kapu előtt, jöttek a beadások, kapufát rúgtunk, a kapus védett, beleértek a lövésekbe... úgyhogy bennünk volt a gól, de többet kell még dolgoznunk és már az elejétől fogva úgy kell játszanunk, mint az utolsó harminc percben. Egy edzésem volt a mérkőzés előtt, ami inkább taktikai volt. Próbáltam mindenre figyelni és átvenni azt, amit az edző kért a játékosoktól, úgy gondolom, ez sikerült is. De két-három hete nem igazán játszottam tétmérkőzést, csak 10-15 perceket. Még szükségem van egy kis időre, de ha szerepet kapok, hamar jó formában tudhatom magamat. Az a célom, hogy minél többet játszak, s a csapat sikeres legyen. Mert a Vidi egy nagy klub, elől van a helye.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában