Eszék, Trabzonspor, Gyirmót, Pécs az ellenfelek

2023.07.03. 22:10

Juhász Roland: "az újjáépítés időszaka következik"

A felkészülés harmadik hetébe lépve a Fehérvár FC sportigazgatója értékelte az elmúlt bajnoki szezont, valamint felvázolta, milyen úton halad tovább a Vidi.

Ferencz Balázs

Juhász Roland komoly, de igen szép feladat előtt

Fotó: Kricskovics Antal

2010 és 2020 közötti időszakban folyamatosan a bajnoki címért versenyzett a Videoton. Három bajnoki cím, egy Magyar Kupa-győzelem és két Európa-liga csoportkörös szereplés a fehérváriak mérlege. Azonban a közelmúltban zárult 2022/2023-as idény végén a tizedik helyen zárt a csapat. Éppen bennmaradt az NB I-ben, az utolsó, Vasas elleni meccset követően egy tabletet körbehajolva izgulta végig a gárda a rivális Honvéd felcsúti csatáját.

- Egy hosszabb negatív folyamat csúcsosodott ki az elmúlt hónapokban a csapatnál, amelynek köszönhetően szó szerint az utolsó pillanatig izgulnunk kellett. Ez a teljesítmény ilyen körülmények között elfogadhatatlan volt, és mindenkinek önkritikusan végig kellett néznie, hogy mennyi és milyen minőségű munkát végzett azért, hogy a csapat sikeres legyen. Sajnos néhány játékoson egyáltalán nem éreztem, hogy megértenék azt, milyen nehéz helyzetbe került miattuk is a Vidi. A távozók között voltak, akik ebbe a csoportba tartoztak, most úgy látom az első hetek alapján, hogy az említett negatív folyamatokat sikerült megállítanunk - fogalmazott a fehervarfc.hu-nak adott interjújában Juhász Roland, a klub sportigazgatója.

A korábbi kiváló hátvéd a vélt okokról is beszélt.

- Sok jó futballistánk van, de talán túl “jófiúk” ültek egymás mellett az öltözőben. Nem ütköztek a vélemények, nem alakult ki a focicsapatoknál szokásos játékos-hierarchia - pedig erre mindenhol szükség lenne. Hogy ezen változtassunk, az új igazolásoknál olyan karaktereket keresünk, akik hajlandóak felvállalni akár a konfliktusokat is a fejlődés érdekében. E mellett hiányoltam, hogy nem tudtuk a magunk javára fordítani a pozitív helyzeteket. Most így hirtelen a KTE elleni hazai meccset tudom mondani, amikor a gyengébb eredmények ellenére sokan kijöttek, jó hangulat volt, de mégis gyenge játékkal kikaptunk. Pedig az ilyen meccseken sokat lehetne tenni a közönség megtartásáért és bővítéséért is. De arra is volt több példa, hogy meccsek közben sem tudtuk kihasználni a momentumot. Illetve kikerülhetetlen ok a roppant gyenge idegenbeli mérlegünk is.

A március 15-én, vagyis idény közben munkába álló Bartosz Grzelak maradt az együttes vezetőedzője. A szakmai stábban azonban mégis volt változás a nyáron.

- Késedi Gábor és Patric Jildefalk is saját kérésére távozott. Patric sajnos csak rövid időt tölthetett a csapattal, de értékes munkát végzett, az ő helyére már munkába is állt Johan Sandahl. Gábornak pedig nagy szerepe volt a harmadik bajnoki címben, a kupagyőzelemben és a nemzetközi menetelésben is, de hét szezon után más kihívásokat keresett, így nála is elfogadtuk azt, hogy távozni szeretne. Az ő pótlása még folyamatban van. Bartosz Grzelak nagyon nehéz helyzetben vette át a csapatot, a kitűzött cél teljesült, hiszen az NB I-re készülhetünk ezen a nyáron is. Szerződése, ahogyan azt a bejelentéskor közzé is tettük, a 2024/2025-ös szezon végéig érvényes, és egyik félben sem merült fel, hogy ne folytatná a megkezdett munkát. Folyamatosan kapcsolatban vagyunk és természetesen napi szinten beszélünk, látom, hogy ezalatt a néhány hónap alatt igazán megszerette a klubot és a várost, megfelelő embernek tartom arra, hogy egy fiatal, jó mentalitású csapatot rakjon össze.

Juhász Rolandot nem érte váratlanul Garancsi István, a tulajdonos bejelentése, miszerint szűkebb financiális keretek között, más úton kezd el működni a Vidi.

- Természetesen erről az elmúlt hetekben sokat egyeztettünk. Tudom, hogy milyen keretek között mozoghatunk a játékospiacon, biztos vagyok benne, hogy így is sikerül megfelelően erősítenünk az átigazolási időszak végéig. Sokan távoztak a csapattól, szükség volt már egy nagyobb vérfrissítésre. Érthető, hogy Spandler Csaba és Franck Bambock leigazolása után még további bejelentésekre várnak a szurkolóink, a háttérben minden nap azért dolgozunk, hogy az új játékosok minél hamarabb csatlakozni tudjanak a kerethez. Az eddigi két új igazolás a tengelybe érkezett, de a pálya közepén szeretnénk még tovább mélyíteni a keretet. Az alapvető célunk pedig az, hogy minden poszton legalább két használható opciója legyen a szakmai stábnak az átigazolási időszak végére. 

Már csak a távozók létszáma miatt is csapatépítésbe kezd a Vidi. Alef, Claudiu Bumba, Marcel Heister, Kojnok Zsolt, Kovácsik Ádám, Jevhen Makarenko, Loic Nego, Peter Pokorny, Artem Sabanov és Stopira hagyták el a klubot a nyáron.

- Az újjáépítés időszaka következik. Fiatal, mentálisan erős játékosokat keresünk, akik fejlődni akarnak és készek ezért sokat dolgozni. Továbbra is minden lehetőség adott a klubnál ahhoz, hogy a játékosok a lehető legtöbbet hozzák ki magukból. Olyan csapatot szeretnénk a pályán látni, akik képesek az első perctől az utolsóig egymásért, a klubért és a szurkolókért küzdeni. Nekik ezúton is köszönöm, hogy az előző szezonban a gyengébb eredmények ellenére kitartottak a csapat mellett és biztattak minket. Hiszek benne, hogy annak ellenére, hogy a következő szezonban valószínűleg nem a dobogóért küzd majd, büszkék tudnak majd lenni a csapatra, annak karaktere és teljesítménye miatt. Más-más okok miatt, de olyan labdarúgókkal is azt kellett közölnöm, hogy nem hosszabbítunk velük, akik sokat tettek a Vidiért. Sajnos, vagy nem sajnos, ez hozzátartozik a labdarúgáshoz - ezt megtapasztaltam a saját bőrömön is az Anderlechtnél, amikor hét év után az akkor érkező vezetőedző már nem igazán számolt velem. Tudom, hogy jelent meg olyan cikk, amely szerint például Kovácsik Ádám az internetről tudta meg, hogy nem hosszabbítunk vele, de már napokkal a bejelentés előtt beszéltem Ádámmal is, akivel azóta már egyébként tisztáztuk is a kialakult félreértést. Őt és a többieket is bármikor szívesen látjuk Sóstón, hiszen fontos részei a Vidi történelmének.

A fehérvári labdarúgók hazai környezetben készülnek a 2023/2024-es szezonra, a csapat nem utazik edzőtáborba.

- Sóstón is minden feltétel adott a minőségi munkavégzéshez. Az edzőtábor közösségépítő funkciója persze hiányozhat, de ezt is igyekszünk majd “helyben” megoldani különböző programokkal. Az Eszék elleni mérkőzés után a tervek szerint Szlovéniában pályára lépünk a Trabzonspor ellen, az Újpest elleni bajnoki rajt előtt egy héttel pedig a Gyirmót és a Pécs ellen kerül sor még két edzőmérkőzésre.

A DAC elleni felkészülési mérkőzés második félidejében szinte kizárólag fiatal, 16-18 éves játékosok alkották a Vidi pályán lévő csapatát. Egyelőre kérdés, milyen mértékben jelenthetik ők a fehérvári labdarúgás jövőjét.

- A felkészülés ezen időszakában mindig több fiatal kerül fel az első csapathoz edzésekre, hiszen a válogatott játékosaink ilyenkor még nem tudnak csatlakozni a kerethez. A lehetőség adott, a srácokon múlik, hogy élnek-e vele, de nem szeretnék túl nagy terhet rakni egy 16-18 éves játékosra se azzal, hogy olyan nagy szavakat használok velük kapcsolatban, hogy ők a Vidi jövője. Azt viszont bátran ki merem jelenteni, hogy sok tehetség focizik piros-kékben, várom, hogy ki, vagy kik tudják megtenni azokat az extra lépéseket, amelyek ahhoz kellenek, hogy meghatározó NB I-es játékosok legyenek. Terveink között szerepel, hogy “kimaxoljuk” a köznyelvben egyszerűen csak magyar- és fiatalperceknek hívott MLSZ-ajánlást, tehát abszolút nyitottak vagyunk arra, hogy lehetőséget kapjanak azok a fiatalok, akik ezt kiharcolják maguknak az edzéseken, a felkészülési meccseken, vagy éppen az előző szezonban is jó teljesítményt nyújtó NB III-as csapatunkban - zárta gondolatait Juhász Roland.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában