Kézilabda

2022.12.29. 10:17

Érkezik az Alba mumusa

A női kézilabda K&H Liga NB I 9. fordulójában a Praktiker-Vác ellen zárja az Alba Fehérvár KC a 2022-es esztendőt ma 18 órától.

Káldor András

Afentaler Sára (a labdával) szerint fontos lesz a jó védekezés

Fotó: Kricskovics Antal / Fejér Megyei Hírlap

Mondhatni, hogy a fehérváriak soros ellenfele szinte mumussukká vált az utóbbi években. A 2016 óta megrendezett találkozóik közül kilencet a piros-kékek, míg az Alba pedig kettőt nyert meg. A tavalyi szezonban, még januárban a Köfém Sportcsarnokban rendkívül magabiztos, 37-29-es vendég győzelem született. Ez volt az a mérkőzés, amelyen a Vácnak szinte minden bejött, míg az akkor még a korábbi vezetőedző, Boris Dvorsek által irányított fehérvári gárdának szinte semmi nem jött össze. Jószerével a 29 Albás-találat ötven százalékát, jelesül 14 gólt két olyan játékos szerzett, akik már nem erősítik a csapatot. Töpfner Alexandra nyolc, míg Triscsuk Krisztina hat alkalommal volt eredményes ebben a hatvan percben. A tavaszi váci visszavágó után sem lehetett felhőtlen az öröme a szakvezetésnek, mivel itt a mérkőzés lefújásakor 36-28-at mutatott az eredményjelző tábla. Sokáig úgy tűnt még esetleg több is lehet fehérvári részről a meccsben, de a 40. percet követően fokozatosan nagyobb sebességre kapcsolt a Vác, és hat-hétgólos vezetést alakított ki. Ez később felkúszott kilencre, de végül tíz gólon belül maradt, és megúszta a még nagyobb arányú vereséget a Fehérvár. Végül is maradéktalanul kihasználta hibáikat a Vác, és nagyjából tizenöt perc alatt eldöntötte az összecsapást.  

Ez azonban a múlt, bár a jövő sem kecsegtet túlságosan sok jóval, ugyanis a Duna-parti együttes a csapatot nyár óta dirigáló korábbi hetvenszeres válogatott beálló, Herbert Gábor vezetésével öt győzelemmel és három vereséggel a tabella 6. helyén tanyázik, három ponttal többet gyűjtve az AFKC-nél.   
- Olyan csapathoz látogatunk, amely tele van fiatal és tehetséges magyar játékosokkal, és őket rutinos légiósok egészítik ki. Egyáltalán nem lesz könnyű mérkőzés, nagyon koncentráltnak és fegyelmezettnek kell lennünk, de bízom benne, hogy pontokkal zárjuk le az év utolsó mérkőzését. – hangsúlyozta a váciak trénere.
Természetesen nem lépnek feltartott kézzel a pályára a fehérvári lányok, hiszen tisztában vannak azzal, hogy győzelemmel felzárkóznánk az előttük álló csapatokhoz.
 

- A Vácot jó csapatnak tartom. Gólerős játékosokkal rendelkeznek, amire fel kell készülnünk. Nagyon fontos lesz, hogy összeálljon a védekezésünk. Ha ez sikerül, akkor a pénteki hazai mérkőzésen számunkra jó eredmény fog születni. – mondta bizakodóan Afentaler Sára, akinek bíznak a fehérvári szurkolók a lövő erejében, és nem utolsó sorban nagy szükség lesz majd a góljaira. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában