Tíz másodpercre a dobogótól

2022.09.13. 20:53

A váltókkal megkezdődött az öttusa Eb Fehérváron

Alekszejev Tamara és Bauer Blanka a 4. helyen zárt női váltóban, Tamás József és Gyurka Márk Manó pedig a 6. pozícióban ért célba a Bregyóban.

Horog László

Alekszejev Tamara (középen) a lőállásban a fehérvári Európa-bajnokságon

Forrás: Horog László / Fejér Megyei Hírlap

Az eredeti tervek szerint a nyár közepén rendezték volna a felnőtt öttusázók kontinensviadalát a koronázóvárosban, azonban a rangos esemény végül szeptember 13-án vette kezdetét, két nappal a Lignanóban bonyolított ifi-vb zárása után. Ennek a honvédos tehetség, Bauer Blanka szempontjából volt jelentősége, lévén két nappal korábban, az U19-es korosztályban, egyéniben bronz, csapatban pedig ezüstérmes lett Olaszországban, kedden pedig már a felnőttek között bizonyíthatott az Alba ÖSE sportolója, Alekszejev Tamara társaságában. A vívást a 6. helyen zárták, 19 adott és 17 kapott tussal, a rutinos Alekszejevnek remekül ment, 12-6-tal jött les a pástról, fiatal kolléganőjének nem ment ennyire jól, 7-11-eredménnyel zárt. Az úszás után is őrizték a 6. helyet, a lovaglás során Bauer hibátlan pályát ment, Alekszejev lova egyet vert, a bónusz vívás során az olaszokkal találkoztak, 2-1-es vereséget szenvedtek. A záró kombit az 5. helyről kezdték, álltak eggyel hátrébb is, végül remek hajrával bejöttek a negyedik helyre, tíz pontra, azaz tíz másodpercre voltak a bronzéremtől. A litvánok magabiztosan nyertek, Adomaityte és a Serapina végig az élen haladt, utóbbinak a második, utolsó lövészet után, a záró futókör előtt arra is volt energiája, hogy kimosolyogjon a lelátóra. A baltiak 1342 ponttal nyertek, a lengyelek 1335, a csehek 1322, a mieink 1312 egységet szorgoskodtak össze.

- Nagyon elégedett vagyok, örülök a 4. helynek, úgy gondolom, jó párost alkottunk Blankával, kiadtunk magunkból mindent. Nagyon elfáradtam, de a nap során végig jól éreztem magam. A cél természetesen a 2024-es, párizsi olimpia, ennek rendelek alá mindent, még soha nem vettem részt ötkarikás játékokon – közölte Alekszejev Tamara.

A volános Tamás József a fővárosi Gyurka Márk Manóval versenyzett, kiválóan kezdtek, az úszás megnyerték, Tamás szelte a habokat a leggyorsabban a medencében, társa alig két másodperccel maradt el tőle. Ahogy a nőknél, a férfiaknál is tíz együttes viaskodott, a vívást a 8. helyen fejezték be a mieink, 14-22-vel, ezzel vissza is csúsztak. Mindkét sportolónk 7-11-et teljesített, amivel egyikük sem lehetett elégedett. „Egyszerűen nem találtam a ritmust”- jegyezte meg Tamás József.  A lovaglás után kettőt léptek előre, mindössze egy verőhibát vétettek, a 293 pont miatt nem voltak csalódottak, a 7. helyen várták a folytatást, a német Fabian Liebig, Moris Klinkert duó vezetett. A bónusz vívás során fiaink a svédeket megverték, miként az olaszokat is, a franciák búcsúztatták őket 2-0-s eredménnyel. Tamás Joci futott elsőként, hetedikként indult, volt eggyel hátrébb is, majd előzött, megőrizte eredeti pozícióját. Gyurta egyet javított, végül 6. helyen ért célba, ahol már várta fehérvári versenyzőtársa. Nyertek a csehek, a lengyelek és a franciák léphettek még dobogóra.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában