Elekes Szentágotai Blanka öt éve dolgozik Zürichben, az IIHF központjában

Két éven át rendezte az Alba Regia Nemzetközi Filmfesztivált, amelyen művészfilmeket mutattak be, járt itt az apai ágon magyar származású sztár, Marton Csokas, a dán Paprika Steen, valamint Zsigmond Vilmos. A hokisokhoz 2005-ben került Elekes Szentágotai Blanka, tíz éven át tevékenykedett a kék-fehéreknél. A nemzetközi hokiszövetség, az IIHF kötelékében 2016 decembere óta dolgozik.

A múlt emlékei között kutakodunk, az általa szervezett, két, koronázóvárosi fesztivál kapcsán. Azt mondja, nagyon büszke arra, hogy alapította, valamint részese lehetett a rendezvénynek, 2005-ben és 2006-ban. „Eljött többek között Csokas, Steen, Zsigmond Vilmos, valamint itt kapott életműdíjat Törőcsik Mari. A magyar filmes élet jelentős része megfordult itt a két eseményen. A hokisoknál 2006-ben kezdtem a munkát, a szakosztályt irányító Ocskay Gábor invitált. Háromszor rendeztük a Continental Kupa négyes döntőjét, az 2005-ös eseményen még nem vettem részt, de a következő kettőn már igen, külsősként. A hokit mindig szerettem, édesapámmal rendszeresen jártunk meccsekre, mondjuk nem csak hokira, sport tekintetében mindenevők vagyunk. Ám a jégkorong már akkor is különlegesnek számított az életünkben.”

A volánosok a 2006-2007-es szezon zárásához közeledve, Újvárosban léptek pályára a hazai bajnokságban, 2007 kora tavaszán, előzőleg derült ki, hogy a Ljubljana is beadta nevezését az EBEL következő szezonjára. Az osztrák bázisú bajnokságba egy évvel korábban nyert felvételt a szintén szlovén Acroni Jesenice. A szövetség főtitkára, Kovács Zoltán hívta fel Ocskay Gábort, hogy szerinte ez most komoly lehetőség, hogy egy rendkívül komoly pontvadászatban megmérettessék magunkat.

- Ocskay Gáborral - akit mindig csak Főnöknek hívtam, nincs ez másként azóta sem – beszélgettünk az újvárosi jégcsarnok büféje előtt, amikor felmerült a csatlakozásunk. Ugyanis az Olimpija belépésével kilenc tagúra bővült volna a következő szezon mezőnye, joggal gondoltuk úgy, az osztrákoknak is érdeke lehet, hogy kerek legyen az indulók létszáma. Ocskay Gábor az anyacég vezérigazgatójával, Tóth Istvánnal megvitatta a lehetőségeket, sikerült előteremteni a feltételeket, a bankgaranciát, az Alba Volán SC ügyvezetője, Sárvári László is minden támogatást megadott, neki is komoly érdemei voltak az indulásunkban. A hazai szövetség is partner volt mindenben, engedélyezték, hogy kilépjünk az országhatáron túlra, azzal a feltétellel, hogy a hazai bajnokságban is indítunk csapatot, a Titánokat. A tárgyalások jól haladtak, sok egyeztetést követően májusban született meg a döntés, hogy 2007. szeptemberében ott leszünk az osztrák liga rajtjánál. Nagyon sokan segítettek, a korábbi támogatók ott álltak mellettünk, döntő volt, hogy ők is hittek az egészben. Ocskay Gábor remek érzékkel látta meg, hogy a magyar hoki előrelépésének hatalmas esélye a mi EBEL-szereplésünk. Kitalálta, felépítette a rendszert, én őt képviseltem a ligában.

Azóta másfél évtized telt el. Blanka említi, főleg az első szezonban nagyon sok, idegenbeli mérkőzésre látogatott el a fehérvári vezérkar és a támogatói kör, bele kellett tanulni az új szisztémába, tapasztalatokat kellett szerezni.

- Egy másik világba kerültünk, nagyon hirtelen történt minden. Az osztrák klubok támogatták a belépésünket, a liga részéről is segítőkész volt mindenki. Az első időszak mégis nehéz volt, ugyanis össze kellett rakni egy olyan klubmodellt, ami más volt, mint a korábbiak, versenyképesebb csapat, erősebb háttér és szervezettség kellett.

Kilenc éven át szolgálta a Ráktár utcaiakat, négy éven át 2013-tól 2017-ig alelnökként is dolgozott az EBEL-ben, az utolsó esztendőben dupla feladatokkal, lévén a nemzetközi szövetség egy éven át engedte a szerepvállalást az osztrák bázisú ligában is. Amikor a volános időszak legnehezebb pillanatáról kérdezem, 2009. márciusát, ifjabb Ocskay Gábor halálát említi. Azt mondja, ennél nehezebb időszak előzőleg és azóta sem volt a klub életében. Rövid csend telepszik a beszélgetésre, majd pozitívumokkal folytatjuk. „Voltak nagyon szép dolgok is, a válogatott két feljutása az A-csoportba, 2008-ban Sapporóban, valamint 2015-ben, Krakkóban, mindkétszer fehérváriak alkották a csapat gerincét, a játékosaink döntő érdemeket szereztek az elitbe kerülésben. Amit óriási dolognak tartok, szinte minden hazai meccsünkön telt ház fogadta a csapatokat, remek hangulatban vívtuk a mérkőzéseket. Úgy gondolom, egy sportklub életében ez a legfontosabb, a megtelt lelátó és a családias légkör. Voltak nem túl sikeres időszakaink, ám a drukkerek mindig kitartottak mellettünk, fontos, hogy nincs ez másként azóta sem.”

A fehérvári klubtól 2016 őszén, az első fordulót követően távozott, Szélig Viktor vette át a szerepkörét. Pihenéssel, valamint utazásokkal töltötte az időt, majd december első napján megkezdte a munkát Zürichben.

- Az IIHF-nél immár harmadik ciklusban elnökségi tag, a női szakágat hosszú ideje vezető hazai sportdiplomatával, Kolbenheyer Zsuzsannával beszéltem erről a lehetőségről, ő kapta meg az életrajzomat, majd továbbította. Behívtak interjúra Zürichben, néhány nappal később jött a válasz, hogy szeretettel várnak az új munkahelyemen. Azóta ami a női hokiban történik a világban, az valamilyen szinten hozzám kötődik. Női jégkoronggal kapcsolatos dolgokban az IIHF-nél a kontakt én vagyok. Persze, nem csak én döntök dolgokról, marketing esetében a marketingesekkel, rendezvények esetében a szervezési osztállyal kell együttműködnöm, anyagi döntések tekintetében a pénzügyi osztály határoz. Immár két éve az orvosi program is hozzám tartozik, ezt a bizottságot én vezetem, titkárként. A svájci René Fasel 1994-től vezette a szövetséget tavaly kora őszig, egy éve a francia Luc Tardif irányít, aki hazájában, Franciaországban él, de természetesen nagyon sok időt tölt Zürichben is. A női szakág történései kapcsán a végső szót a közvetlen főnököm, a svájci sportigazgató mondja ki mindenben. Harmincan dolgozunk a szövetségben, tizenkét országból érkeztek munkatársak.

Öt és fél éve él a helvéteknél, ahol jól érzi magát. Azt mondja, egy gyönyörű, de nem túl befogadó országba érkezett, időbe telt, mire megszokta az új környezetet. „Az irodában nyilván mindent segítséget megadtak már a kezdeteknél, de voltak nehéz pillanatok, mire elfogadtam a korábbiakhoz képest teljesen más hétköznapokat. Amilyen gyakran tudok, általában havonta jövök Fehérvárra, a szüleimhez - akiknek nagyon sokat köszönhetek, mindenben támogattak -, valamint a barátaimhoz. Annak mindig örülök, ha a Volán hazai meccset, vagy meccseket vív azon a hétvégén, amikor módom van hazalátogatni. Nagyon örültem a legutóbbi bajnokságban hatalmas bravúrral szerzett ezüstnek, természetesen figyelem a csapat meccseit, drukkolok a srácoknak. A vérem kék-fehér maradt.”

Ha nem is állandóan, de sokat utazik, a 2018-as, Dél-Koreában, Pjongcsangban rendezett téli olimpián részt vett a nemzetközi szövetség képviseletében.

- Az idei, pekingi játékokon nem voltam ott februárban, a világjárvány miatt erősen limitált küldöttség képviselte az IIHF-et, azonban négy éve, Pjongcsangban ott lehettem, természetesen a női torna kapcsán. Az olimpia varázslatos volt, a hangulat, ám én a női hokitorna meccsein kívül semmit nem láttam belőle, végig a jégcsarnokban volt jelenésem, reggeltől estig dolgoztunk, majd bezuhantam az ágyba. Természetesen nem minden nap ennyire húzós, akadnak nyugodtabb időszakok is. Fejlődik a női hoki, a nemzetközi szövetség állásfoglalása továbbra is az, hogy a férfiakkal ellentétben a hölgyeknél ne legyen kontaktsport, testjáték lehet, de a hangsúly ne a fizikai erőn, hanem a technikai megoldásokon legyen. Amikor úgy adódik, világversenyen mindig megnézem a magyar női válogatottat, három hét múlva, a dániai vb-n ismét sor kerül rá.