Röplabda

2022.05.27. 21:05

Megyei rangadóhoz illő játékkal rukkoltak ki

A Videoton Oktatási Központ ad otthont a röplabda U19-es fiú országos bajnokság döntőjét hat csapat részvételével. A házigazda MÁV Előre Akadémia két győzelemmel indította a tornát.

Káldor András

Sokáig úgy tűnt, hogy simán nyer a DSE (piros), ám a MÁV Előre Akadémia fordítani tudott

Forrás: Nagy Norbert / FMH

Sokáig úgy tűnt, hogy simán nyer a DSE (piros), ám a MÁV Előre Akadémia fordítani tudott

Forrás: Nagy Norbert / FMH

A háromnapos torna első összecsapásán az „A” csoportban a MÁV Előre Akadémia érett játékkal győzte le a Pénzügyőr SE csapatát. A mérkőzés pikantériáját adta, hogy a zöld-fehérek kispadján Gazsi Péter dirigált, aki hosszú éveken keresztül dolgozott a fehérvári röplabdázókkal, sőt irányította az NB I-es csapatot is. Ezúttal azonban kollégája, Gelencsér Balázs örülhetett.

Pénzügyőr SE „A” – MÁV Előre Akadémia 1:3

A délutáni program csúcsmérkőzésén megyei rangadót láthattak a szurkolók, ahol a Pénzügyőrt egyaránt legyőző MÁV Előre Akadémia a DSE Röplabda Akadémia együttese mérkőzött.  

- A végső győztes a Kecskemét, a DKSE, és a mi csapatunk közül kerülhet ki – mondta bizakodóan a meccs előtt Gelencsér Balázs.

MÁV Előre Akadémia - DSE Röplabda Akadémia 3:2

MÁV Előre Akadémia: Füzék, Szávai, Madácsi, Tóth K., Bandi B., Lukács B., Bandi O., Sebestyén, Tálos, Szentesi, Tepszis (liberók). Vezetőedző: Gelencsér Balázs
DSE RA: Gőczi, Szalai K., Tamási, Herceg, Kisházi, Pász, Tóth K., Béres, Vida, Dulcz, Kecskeméti, Winter, Sümegi, Tömöri (liberók). Vezetőedző: Kövessy Balázs

Az eredeti időponthoz képest több mint két órával később kezdődött az összecsapás, és nehezen is melegedett be a házigazda. Végig nagy csatát és szorosan alakuló eredményt láthattak a szurkolók. Nem adta olcsón a bőrét a MÁV Előre Akadémia, a több Extraligában edződött újvárosi csapattal szemben. Már-már úgy tűnt, hogy simán nyernek, ám a fehérváriak 0:2-ről egalizáltak. A záró szettet pedig szinte eksztázisban játszották végig, és hallatlan izgalmak közepette nyerték meg a mérkőzést.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában