A meccs végére elfogytak

2022.04.07. 22:05

Túl sokat hibáztak a kosarasok

Körmenden kezdte a középszakasz felsőházi küzdelmeit az Alba kosárcsapata. Félidőben két ponttal vezettek, a meccs végére azonban elfogytak, 90-80-ra kikaptak.

Horog László

Omenaka Godwin

Forrás: Horog László-archív

A találkozón többször is elléptek a fehérváriak, úgy tűnt, különösebb gond nélkül megnyerik a vasi összecsapást. Az utolsó három percben azonban csak az Egis szerzett kosarat, a piros-feketék végül 90-80-ra nyertek.

 

– Most jött ki, hogy rendkívül sűrű volt az elmúlt időszak programja. A koncentrációnk nem volt megfelelő a mérkőzés végén, ráadásul a sérülések miatt túl rövid is volt a kispad, két meghatározó játékosunkat nélkülöznünk kellett. Az döntötte, hogy a fontos pillanatokban nem tudtunk elegendő energiát mozgósítani a sikerhez. Az utolsó játékrészben rengeteg hibát követtünk el, egy nagyon jó Körmend ellen, az Egis szintén a top csapatok közé tartozik – közölte az Alba vezetőedzője, Matthias Zollner.

 

A nyugatiak trénere, Antonis Constantinides érthetően elégedetten értékelte az összecsapást. „Az volt a lényeg, hogy a mérkőzést meg tudtuk nyerni. Nem a legjobb teljesítményünk volt az idényben, viszont egy kimondottan erős Albát vertünk meg. A védekezésben javulnunk kell, Vojvodát nehéz volt kikapcsolnunk, a lényeg, hogy visszatértünk a győztes útra.

 

Az albás center, Omenaka Godwin jól játszott, sok lepattanót és hét pontot szerzett a derbin. – Nagyon kemény meccset vívtunk az egységes Körmenddel. Sajnos a végén rosszul védekeztünk, ez okozta a vereséget – mondta.

 

A koronázóvárosiak következő mérkőzésüket szombaton délután, hazai pályán vívják a felsőházban, 15.15-kor a bajnok Falco együttesét fogadják a Gáz utcai csarnokban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában