Anatolij Bogdanov büszke a fiatalokra

Tavaly nyáron miért döntöttél úgy, hogy Székesfehérvárra teszed át a székhelyed?

A szerződésem lejárt a TPS-sel 2021. áprilisában. Volt néhány lehetőségem Finnországból, Norvégiából, Németországból és Franciaországból, de a juniorcsapatok után új kihívásra vágytam, és egy felnőtt csapatnál is ki akartam magam próbálni.

Amikor először hallottam a magyarországi érdeklődésről, érdekes kalandnak gondoltam. Aztán minél többet beszélgettem Kovács Csabával, annál jobban kezdett el érdekelni a klub projektje. Úgy éreztem, ez az a kihívás, amire vágytam, és boldog voltam, hogy lehetőségem lesz a fiatalokat segíteni és fejleszteni, mindezt egy profi felnőtt bajnokságban. Gyorsan megállapodtunk, július 23-án írtam alá a szerződésem, augusztus 1-én már Magyarországon voltam.

Mi az az edző szemlélet, amelyet Finnországból hoztál magaddal és próbáltad kamatoztatni Székesfehérváron?

Úgy gondolom, hogy edzőként a legjobb erőforrásod a körülötted dolgozó emberek.  Egész évben arra próbáltam ösztönözni a játékosokat, hogy legyenek proaktívak, éhesek, hogy fejlesszék magukat és legyenek jobb sportolók, gondolkodjanak, és irányítsák a saját fejlődésüket. Nyilván az út elején segítségre van szükségük az edzőiktől. Amikor ideérkeztem, nem akartam mindent rögtön megváltoztatni, hiszen az sértés lett volna azok felé, akik előttem dolgoztak a játékosokkal, nekem sem volt tökéletes válaszom, hogyan kell jégkorongozót nevelni. Nyitott szerettem volna lenni és tanulni a magyar jégkorongban nálam jártasabb kollégáimtól. Minden játékos, akit a csapatba választok, vagy minden egyes ember, aki a klubban dolgozik, okkal van ott, ahol. Egy átfogó képet akartam alkotni az itteni viszonyokról, mielőtt bármilyen javaslatot tettem volna a változtatásokra. Azért dolgozom itt, hogy ha szükséges, változtassak a felépítésen, de ehhez idő és türelem kell mindenki részéről. A TPS program nem csak Finnországban, hanem egész Európában is etalon. Szerettem volna ebből részleteket idehozni, de nem akarok berögzíteni dolgokat, én nem hiszek abban, hogy az  „egy út a helyes” elve létezne. Azt akarom, hogy a játékosaim szeressenek együtt és egymásért játszani és találják meg a módot, hogy együtt sikeresek legyenek. Azt szerettem volna, hogy az öltöző nyitott és őszinte környezet legyen. Fontos, hogy a csapat az alapvető szabályokban egyet értsen, és keményen dolgozzanak a céljaik elérése érdekében.

Melyek voltak az első benyomásaid a klubbal, illetve a kerettel kapcsolatban?

Örömmel fogadott mindenki a klubnál, mindenki nagyon barátságos volt. A felkészüléshez szükséges dolgok a rendelkezésünkre álltak, van két jégpálya, ami szintén nagyon jól jött, hiszen sok időt tölthettünk jégen, a játékosok pedig jó fizikai állapotban kezdték el a felkészülést. Ami egy kicsit meglepett a jeges edzések alkalmával, hogy a magyar játékosok megszokták, hogy az edzők felrajzolják az adott gyakorlatot, ők pedig végrehajtják, nem kell sokat gondolkodniuk. Az edzői hitvallásom az, hogy a srácok értsék meg mit miért csinálnak, nem kell több száz különböző gyakorlatot végezni az egész szezonban, minél kevesebbet kell magyarázni magát a gyakorlatot, annál jobb. Minél több idő jusson arra, hogy figyeljenek a gyakorlat kulcspontjaira és arra, hogy mit is tanulnak belőle. Nincs értelme csak azért elmenni az edzésre, hogy időt töltsünk el, és "pipa" jelet tegyünk az edzés befejeztével. Minden foglalkozásnak nyomot kell hagynia a játékosokban. Az edzőnek pedig kötelessége előre megtervezni, hogy mit és hogyan akar tanítani a játékosoknak.

Azt is észrevettem, hogy a magyar játékosok nem igazán proaktívak. Például, ha az edző nem jön be az öltözőbe és nem szól mindenkinek, hogy most kezdjük a bemelegítést, akkor a játékosok csak ülnek az öltözőben és várnak. Vagy ha odakint már rosszabb az idő, a játékosok esetleg még mindig pólóban és rövidnadrágban mennek ki a jégen kívüli edzésre, mert az edző nem mondta nekik, hogy öltözzenek melegebben. Kicsit olyan kulturális dolognak érzem ezt, a gyerekeknek engedelmeskedniük kell a közvetlen „felettesnek”, és várják, hogy megmondják nekik mit csináljanak. Nem érzem, hogy az itteni játékosok lusták lennének, vagy nem törődnének a személyes egészségükkel. Szerintem inkább az eszközökről van szó, arról, amit játékosként és sportolóként felnőve kaptak. Ha egy játékos úgy gondolja, hogy jó választás a két literes, teli cukros üdítős üveget megvenni és meginni a felét meccs előtt, és nem érti, hogy ez a cukormennyiség mit tesz a testével és az elméjével a meccs előtt/alatt, akkor hogyan haragudhatnék rá? A sportolói lét megértéséhez segítségre lehet szükség az edzőtől, nekem pedig ott kell lennem mellette, amikor szüksége van rám.

Sokan féltették a csapatot, hiszen többnyire U21-es vagy fiatalabb játékosokkal kellett helytállni a felnőtt mezőnyben. Hogyan éltétek meg az út elejét, hiszen a bajnokság elején néhány nagyobb vereség is becsúszott.

Szerencsés voltam, hiszen a klubvezetők is reálisak voltak már az elejétől fogva, tudtuk, hogy kemény hullámvasút lesz ez a szezon. Visszagondolva talán több keményebb felkészülési mérkőzés kellett volna a csapatnak, hiszen a romániai szezonkezdés nehéz volt, és nem minden fiatal hitte el az elején, hogy a határainkat is feszegetni kell. Voltak gondok a játékoskeretünkkel is, egyrészről külföldieket nem sikerült gyorsan szerződtetni, másrészről az ICE-csapatnál történt sérülések miatt többen feljátszottak. A romániai kezdés meg nem volt szerencsés, hiszen az  U18-U21-es szintről rögtön a a topjátékosok szintjével találtuk magunkat szemben. Egy bizonyos ponton sajnáltam a srácokat, hiszen nem tudták élvezni a játékot, olyan sebességgel találkoztak, amivel azelőtt. Nehéz időszak volt, ami az önbizalmukra is kihatott. Tudatosan döntöttünk úgy, hogy egyáltalán nem beszélünk az eredményekről az öltözőben, szinte az egész szezonban nem volt ponttáblázat vagy tabella kirakva. A saját teljesítményünkre akartunk koncentrálni. Nagyszerű műkorcsolya program zajlik a Székesfehérváron, így megkértem a kiváló műkorcsolya edzőt, Oros Hajnalkát, hogy tartson néhány alapszintű foglalkozást a játékosokkal, a fő hangsúly az egyensúly javításán és az élkontrollon volt. Emellett jobban koncentráltunk az alapvető passzolási és botkezelési gyakorlatokra is. Tudtuk, hogy amint a játékosaink jobbak lesznek, mi is jobban fogunk hokizni, és ezeket a jó eredmények is követni fogják. Először volt némi ellenállás a  srácok részéről, de azt hiszem, gyorsan rájöttek, hogy mennyi mindent kell még tanulniuk és fejleszteniük magukon. Az egész szezonban heti 1-3 alkalommal tartottunk ügyességi edzéseket, úgy vélem, ez volt a fő oka annak, hogy idővel javultak az eredményeink is.

Mikor kezdted el érezni azt, hogy a játékosok kezdik megérteni az elképzeléseidet és ez egyre jobban megmutatkozik a mutatott játékban is?

 Nehéz megmondani, hogy mi volt az a pontos pillanat, amikor a dolgok a jó irányba indultak meg. Ugyan az első 10 meccsből 9-et elveszítettünk, de nem lehet azt mondani, hogy az összes találkozó rosszul sikerült a mi részünkről. A szezon során folyamatosan változott a keretünk a feljátszások, a sérülések és a betegségek miatt, összesen 42 játékos öltötte magára a Titánok mezét az idényben. A fiatalok esetében a teljesítményük hullámzó volt, a rutin sokszor hiányzott, és még ha jól is játszottunk egy-egy találkozón, egy egyéni hiba eldönthette a találkozó sorsát. Ez pedig az egész csapatra negatív hatással volt. Az import játékosok kapcsán is nehezen találtuk meg a csapatba illő jégkorongozókat, így örömteli volt, amikor végre leigazoltuk Krasnicant, Mingazovot és Dudkint. Mind a hárman csapatjátékosok, alapemberekké váltak, sokat segítettek nekünk a jégen és azon kívül is. Ha egy mérkőzést ki kéne emelni, akkor a DAB elleni hazai derbit mondanám még karácsony előttről, az a győzelem adta meg az esélyt, hogy harcolhassunk a mini-playoffért.

Decemberben elindult a csapat szekere, mi volt a kulcsa az erős alapszakasz zárásnak?

15 meccsel az alapszakasz vége előtt kezdtünk el beszélni az eredményekről, el szerettük volna érni a rájátszás kvalifikációját, ezt tűztük ki célul. Az utolsó 15 találkozón 15 pontot szerettünk volna elérni, 21-et sikerült, ami lenyűgöző teljesítmény volt a csapattól. Minden egyes sikeres mérkőzés egyre nagyobb önbizalmat adott nekünk, az edzéseken eltöltött órák és a tapasztalat is kezdett kifizetődni. Az import játékosaink is beilleszkedtek, Lundin is teljesen kicserélődött az alapszakasz hajrára. A szezonban először ebben az időszakban stabilizálódott a keret magja, a puzzle-darabkák kezdtek a helyükre kerülni számunkra. Semmi sem történt velünk hirtelen varázsütésre, minden a játékosok kemény munkáján, elszántságán és erős akaratán múlott. Bebizonyítottuk, hogy megérdemeljük, hogy ezen a szinten játsszunk és az álmainkat sikerült elérnünk. Nagyon büszke vagyok erre a fiatal fiúkból álló csapatra, akik a szezon során megérlelődtek, és helyes, önzetlen döntéseket hoztak annak érdekében, hogy mint csapat jobbá váljanak.

Melyek voltak a szezon emlékezetes pillanatai?

A COVID miatt az előző szezonban november végén volt az utolsó mérkőzés, így az alapszakasz nyitótalálkozója telt ház előtt Csíkszeredán emlékezetes marad, még a mai napig libabőrös leszek, ha arra gondolok, ahogy a nézők énekelték a himnuszt. Természetesen az első győzelem az UTE ellen hazai pályán is emlékezetes marad, a fiúk végre megkapták a kemény munkájuk jutalmát, de a Fradi elleni hazai győzelem is hatalmas csata volt a részünkről. A már említett DAB elleni december 23-ai győzelem az egész projekt szempontjából is fontos volt, az a meccs egy "hatpontos találkozó" volt számunkra, hiszen akkor pont annyi volt a különbség a két csapat között a tabellán. Emellett a Csíkszereda elleni, január végi hazai győzelem is emlékezetes marad, az hihetetlen teljesítmény volt az egész csapattól, amikor két gólos hátrányból visszajöttünk és végül 5:4-re megnyertük a mérkőzést.

Mi volt az idény legnehezebb pillanata?

Nehéz megmondani, hogy mi volt a szezon legrosszabb pillanata. Edzőként mindig frusztráltnak érzem magam egy vesztes meccs után, mindig arra gondolok először, hogy edzőként mit tehettem volna másképp. Nem készítettem fel megfelelően a csapatot? Megtettem-e mindent, amit tudtam, hogy a játékosaimat a győzelemhez segítsem? Természetesen voltak olyan pillanatok az alapszakasz során, amikor megkérdőjeleztem magam. Azt akartam, hogy nagyot álmodjanak a játékosok, elszántak legyenek és ne féljenek egy ellenféltől sem. A DAB elleni idegenbeli vereségek (0:1 és 1:9) nagyon frusztrálóak voltak számunkra, emellett, különösen az alapszakasz elején, akadtak olyan meccseink, ahol csak utasok voltunk, és csak azért kaptunk ezüstérmet, mert megjelentünk. Egy tapasztalt edző kollégám egyszer azt mondta: „Vagy beleadsz mindent és nem jön össze, vagy nem is próbálkozol, és hagyod elmenni a mérkőzést.” Úgy gondolom, hogy voltak olyan mérkőzések, ahol minden megpróbáltunk, de nem voltunk elég jók, hogy nyerjünk, de akadtak olyanok is, ahol az ellenfelek csak úgy elmentek mellettünk. Rossz szájízzel gondolok arra, hogy a mini-playoffban a DEAC ellen nem tudtunk egy meccset sem nyerni, de Hetényi Zoltán egyszerűen túl nagy akadályt jelentett nekünk. Ekkor a rövid kispadunk miatt az energiánk is elfogyott, a DEAC egy minőségi csapat és ellenük négy nap alatt háromszor játszani nehéz, ha  mindössze hat védővel és három centerrel tudsz felállni. Tisztelem a DEAC-ot, de úgy érzem, nem tudtuk teljesen megmutatni magunkat és jobban megszorongatni őket.

Mit lehet tudni a székesfehérvári jövődről?

Jelenleg az U21-es csapatunk edzői stábjába vagyok segédedzőként, ott most megy a rájátszás, próbálok segíteni az együttesnek. Az idei szezonra vonatkozó szerződésem március 31-én lejár, de tárgyalunk már a következő szezonról, örömmel tölt el, hogy a klub elismeri a munkámat, és szeretnék, ha itt, Székesfehérváron folytatnám. Úgy érzem, ez a szezon csak a kezdete volt valami sokkal nagyobb projektnek, és várom már, hogy folytassam ezt az utat, annak minden kalandjával együtt. Remélem, sikerül megállapodnunk, és itt maradhatok. Megszerettem Székesfehérvárt, tárt karokkal fogadtak itt, élveztem a szezont. Remélem, majd egy nap jobban megy majd a magyar nyelv használata, így jobban tudnék kommunikálni a körülöttem lévő emberekkel, de biztos vagyok benne, hogy ez csak idő kérdése.

Mivel töltöd majd a nyarat?

Természetesen valamikor hazarepülök majd Finnországba, hogy egy kicsit pihenjek, és rendbe tegyem a dolgaimat a Turkui Egyetemen, ahol szintén tanulok. Először is nagyon várom, hogy a következő szezonban elkezdhessem a nyári edzéseket a Titánokkal. A játékosok nyári edzési szokásaiban sok változás várható, kíváncsi vagyok, milyen reakciók lesznek, és milyen eredményeket érhetünk el a nyár folyamán. Könnyebb lesz elkezdeni a munkát, hiszen mindenkit ismerek már. Nyilván várom azt is, hogy újra lássam a barátaimat és a családomat Finnországban. Az elmúlt években nem tudtam utazni, ezért most szeretnék külföldön, forró, homokos tengerparton pihenni egy jó könyv mellett. Ez nagyon fontos, és nagyjából az egyetlen módja annak, hogy eltereljem a gondolataimat a jégkorongról. Bízom benne, hogy a koronavírus-helyzet szerte a világon javulni fog, és az emberek lehetőséget kapnak a kikapcsolódásra és a nyár élvezetére.

Kijevben születtél, ahol most harcok dúlnak. Hogyan éled meg az ukrajnai eseményeket?

Nagyon szomorú és nehezen érthető, hogy 2022-öt írunk és szinte Európa közepén háború dúl. Nem értem ennek az okát és célját sem. Még ha holnap véget is érnek a harcok, a viszony legalább a következő 10 évben nem lesz ugyanolyan Oroszország és az EU tagországai között, mint előtte. Megszakad a szívem, amikor látom, hogy ahol a gyerekkoromat töltöttem, Kijevben, azt a város bombázzák. Az is elszomorító, hogy mindkét oldalon látom a katonák között a fiatal arcokat, akik csak a parancsot teljesítik. Ez a háború tragikus nyomokat fog hagyni Európa-szerte minden emberben, különösen Ukrajnában és Oroszországban. A mostohatestvérem még mindig a Ukrajnában él, Kijev mellett, tartjuk velük a kapcsolatot, egyelőre úgy tűnik, minden rendben van velük, de félnek. Emellett attól is tartok, hogy mi lesz a fiatal orosz játékosainkkal, akiket visszaengedünk hazájukba a szezon után. Összességében az egész helyzet nagyon szomorú. Amikor ilyesmi történik, a jégkorong a világ legkevésbé fontos dolga. Csak remélem, hogy ez a háború a lehető leggyorsabban véget ér.