Zsinórban harmadszor

2022.02.10. 21:45

Grazban is kikapott, gödörben a Fehérvár

A Hydro Fehérvár AV19-re ismét egy idegenbeli túra várt csütörtökön, a Moser Medical Graz 99ers otthonában vizitáltak Háriék.

Beke Zsombor

Forrás: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Kevin Constantine-nek ismét kellett hiányzókkal számolnia, betegség miatt nem tarthatott a csapattal Kornakker Dániel, Josh Atkinson ugyan elutazott a gárdával, de csütörtökön nem lépett jégre. Ott volt azonban az együttesben Horváth Milán, akit a szurkolók a liga legjobb fiataljának választottak januárban.

 

A közelmúlt idegenbeli mérkőzésein nem kezdett jól a Fehérvár, Fournier távoli ígéretes lökete s a vendégek letámadása jelezte, a kék-fehérek ezúttal az első perctől nyomnák a gázpedált. Négy és fél perccel az első korongbedobás után Jacobs cselezte át magát három hazai játékoson, de a támadó lövése az exfehérvári Engstrandban kötött ki, majd Shaw ért bele egy távoli kísérletbe, de a svéd kapus ezt is hatástalanította. A Graz első veszélyes próbálkozására hét percet kellett várni, Ackeres tüzelt a kék vonalról, Tirronen résen volt. A folytatásban kiegyenlítődött a játék, mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek, sőt narancssárga-feketék be is találtak Zusevics révén, de a bírok Tirronen akadályozása miatt nem adták meg a gólt. A harmad végén emberelőnybe került a Graz, a fórt pedig Zalewski révén ki is használták a hazaiak, 1-0.

 

Osztrák emberelőnnyel startolt el a középső játékrész, Ackeres lövését fogta Tirronen, majd öt az öt ellen Németh és Kuralt is nagy helyzetet puskázott el. Öt perc eltelte után egy védelmi rövidzárlatot kihasznált a Graz, Zalewski léphetett ki és értékesítette a ziccert, 2-0. Bár mezőnyfölényben játszott a Fehérvár, a lendület és az átütő erő hiányzott a csapatból. A harmad közepén emberelőnybe került a Volán, Hári lövése a keresztvason csattant, majd Nilsson lökete a kapu mellé vágódott. Később ismét hazai fór következett, és bár úgy tűnt, hogy ezt megússza az AV19, a kiegészülés után pár másodperccel Alagic jutotta a pakkot Tirronen kapujába, 3-0.

 

A záróetap elején nagy esélyt kapott a Fehérvár, ugyanis emberelőnyben támadhatott Kevin Constantine együttese. A fórban Latta lövés közben lökte meg bottal Hárit, de a bírók sípja néma maradt. Nem sikerült megtorolni a szabálytalanságot, de szerencsére a kék-fehérek csapatkapitánya folytatni tudta a találkozót. 13 perccel a vége előtt öt a három ellen jöhetett 43 másodpercig a Volán, de ezt a sanszot sem sikerült gólra váltani. A játékrész közepén négy a négy ellen váratlant húzott a Fehérvár, és levitte kapusát, de ez a húzás sem hozott a konyhára, de később emberelőnyben megtört a jég, Hári bombázott Engstrand kapujába, nyolc perccel a mérkőzés vége előtt kettőre csökkent a hátrány, 3-1. Az utolsó másodpercig küzdött a Fehérvár, de ez nem a Fejér megyei gárda estéje volt, pénteken 18.30-tól Bartalisék visszavághatnak a Graznak.

 

Jegyzőkönyv

Moser Medical Graz 99ers – Hydro Fehérvár AV19 3-1 (1-0, 2-0, 0-1)

Graz, 501 néző. V.: Nikolic, Sternat, Riecken, Seewald

Graz: Engstrand – Kirchschläger, Ackered, Grafenthin (1), Hjalmarsson (1), Ograjensek – Altmann, Boivin, Gordon (1), Schiechl (1), Zusevics (1) – Kernberger, Pfeffet, Oberkofler, Zalewski 2, Latta – Blood (1), Pesendorfer, Krainz, Alagic 1, Maurer. Vezetőedző: Jens Gustafsson.

AV19: Tirronen – Fournier, Nilsson, Shaw, Hári 1, Kuralt – Horváth M., Capmbell (1), Erdély, Bartalis, Petan (1) – Dahlroth, Szabó D., Jacobs, Sarauer, Terbócs – Rétfalvi, Dobmayer, Magosi, Németh, Mihály. Vezetőedző: Kavin Constantine.

Kiállítások: 14, ill 10 perc.

Kapura lövések: 18-28.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában