2022.01.30. 20:03
Már a Klagenfurt is ki lett pipálva
Az elmúlt 5 bajnokin 12 pontot gyűjtő Hydro Fehérvár AV19 jég azt a Klagenfurtot fogadta, amelyet még idei ICEHL kiírásban nem tudott legyőzni.
Forrás: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap
A találkozó klagenfurti lehetőségekkel kezdődött, az első percekben a Magosi Bálintot nélkülöző Volán nem nagyon találta a ritmust, a debütáló szlovén portásnak, Usniknak sokáig nem volt dolga. Öt-hat perc után kezdett éledezni a kék-fehérek támadójátéka, de az első komolyabb lövésre a 8. percben került sor, Atkinson lőtt éles szögből, majd később Hári is próbára tett az elsőbálozó kapust. Hat perccel a játékrész vége előtt Ticar előtt adódott a mérkőzés eddigi legnagyobb helyzete, de kapáslövésére odaért Tirronen. Emberelőnyben, majd Shaw ziccerénél is kishíján megszerezte a vezetést a Fehérvár, de Usnik védeni tudott.
Shaw ziccerével, majd osztrák emberelőnnyel rajtolt el a középső harmad, a fórban bár beszorult az AV19, de a védelem jól tette a dolgát, Tirronennek csak Haudum lövésénél kellett közbeavatkoznia. Újabb vendég emberelőnyt vészelt át Kevin Cosntantine csapata, a korong a kapuvas mellett állt meg, de a védők tisztázták. Egyenlő létszámban fölénybe került a Volán, Kuralt, majd Shaw is veszélyeztetett. Hét és fél perccel a játékrész vége előtt öt a három ellen támadhatott a Fehérvár, de nem sikerült élni a lehetőséggel.
A harmad utolsó percében Kuralt léphetett ki ziccerben, de Usnik ezt is fogta. Az utolsó játékrész áthúzódó hazai emberelőnnyel kezdődött, 13 másodperc alatt pedig be is talált a Fehérvár. Atkinson hozta be a pakkot a a harmadba, majd Kuralt elé tálalt, akinek lökete átcsurgott a kapuson, 1-0. Rákapcsolt a Klagenfurt, Ganahl lövését hárította Tirronen. A nyomás góllá érett, Hári eladott korongját követően Ticar talált be, 1-1. Emberelőnyben Fournier révén majdnem sikerült visszaszerezni a vezetést, de kimaradt a helyzet. Öt perccel a mérkőzés vége előtt emberelőny formájában nagy esélyt kapott a Volán, érezte ezt Kevin Constantine is, aki időt kért a fór előtt. Öt a négy ellen Petan, Atkinson, Campbell is próbára tette Usnikot, de a szlovén állta a sarat. Az utolsó percben Bartalis is kihagyott egy ziccert, így jöhetett a hosszabbítás. A ráadás legvégén bajba került a Fehérvár, Tirronen fekve fogott, a plusz pont a büntetőkön múlott. Ebben a műfajban a Hydro Fehérvár AV19 bizonyult jobbnak, egyedül Bartalis volt eredményes, Tirronen mindent fogott, így a két pont a Voláné lett.
Hydro Fehérvár AV19 – EC-Klagenfurt
2-1 (0-0, 0-0, 1-1, 0-0, 1-0) – büntetők után
Székesfehérvár, 1489 néző. Siegel, Konc, Hlavaty, Kis-Király.
AV19: Tirronen – Atkinson (1), Nilsson, Shaw, Hári, Kuralt 1 – Fournier, Campbell, Erdély, Bartalis 1, Petan (1) – Horváth M., Szabó D., Jacobs, Sarauer, Terbócs – Dahlroth, Rétfalvi, Németh, Mihály. Vezetőedző: Kevin Constantine.
KAC: Usnik – Strong, Schumnig, S. Geier, M. Geier, Kraus – Postma, Unterweger, Haudum, Ticar 1, Fraser (1) –Vallant, Steffler, Ganahl, Hundertpfund, Obersteiner – Tavzelj, Hochegger, Würschl, Witting, Maier. Vezetőedző: Petri Matikainen.
Kiállítások: 6, ill. 12 perc
Kapura lövések: 25-23.
Hydro Fehérvár AV19 - EC KAC jégkorong mérkőzés
Fotók: Nagy Norbert / Fejér Megyei HírlapFrissen Fejérből
- Három gépkocsi karambolozott Székesfehérváron
- Videó: Váratlan jégeső verte a földet Székesfehérváron
- Emberségből jeles - Kitüntetéssel ismerték el munkájukat
- Tűzoltók testközelből – bárki beléphet a Fejér megyei laktanyákba
- Megemlékezés Székesfehérvár török alóli visszavételének 336. évfordulóján