Csak sportosan!

2022.01.03. 18:21

Lábtenisszel zárták az esztendőt a Vidi korábbi futballistái, jelenlegi utánpótlás edzői

Lassan egy évtizede lábtenisszel búcsúztatják az esztendőt a Vidi korábbi futballistái, jelenlegi utánpótlás edzői.

Horog László

Forrás: Horog László / Fejér Megyei Hírlap

A korábbi NB I-es futballista, az irányítóként bevetett Csrepka Tamás verbuválja össze a társakat, hetente egyszer biztosan futballoznak a MOL Aréna Sóstó szomszédságában található utánpótlás centrumban, valamint évek óta az óév utolsó napjának délutánján is rúgják a labdát a műfüvön. Csrepka a Vidiben mindössze háromszor jutott szóhoz, három évtizede, Kaposváron, a Rákóczi kötelékében 21-szer szerepelt a legmagasabb osztályban, majd egy súlyos sérülés miatt 22 évesen véget ért profi karrierje. Később visszatért Sukorón, a megyei harmadosztályban, majd húzóember volt az NB III-as Lajoskomárom együttesében, később megyei bajnokságokban szereplő gárdákban bizonyított. Jelenleg a MOL Fehérvár FC utánpótlásában dolgozik, az U14-es együttessel.

A lábtenisz összecsapásokon állandó társának számít Müller Csaba, Disztl Milán, Gelencsér Tibor, Rehák Viktor, Palánki Csaba és Andorka Péter. Müller Csaba 1989-től két éven át erősítette a piros-kékeket, 20 mérkőzésen lépett pályára a legmagasabb osztályban, pályaedzőként a Gázszerben tevékenykedett az élvonalban, Hartyáni Gábor segítőjeként. Az egykori válogatott védő, Disztl László fia, Disztl Milán Móron és Százhalombattán szerepelt, később futballozott Siófokon. Rehák az U13-as, Andorka az U14-es gárdánál dolgozik jelenleg, Palánki pedig a kisebbek szekcióját vezeti, hat és tizenegy éves nebulókkal foglalkoznak. Segíti az U11-es gárda felkészülését is, Vadász Imre és Gelencsér Tibor társaságában.

– A szilveszteri foci mindig különleges, az év utolsó napján is összejövünk, a délutáni, kora esti órákban – mondta Csrepka Tamás. – Ezúttal vegyes csapatokkal kísérleteztünk, én Disztl Milánnal alkottam az első párt, 2-1-re vertük a Müller-Gelencsér duót. Aztán változtattunk, az öregek csaptak össze a fiatalokkal, Müller Csabával álltunk ki a Disztl-Gelencsér kettős ellen. Nem tudtak nyerni szettet sem, 4-0-ra győztünk. Jól zártam tehát az esztendőt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában