Maris Lescovs

2022.01.14. 07:30

Bekket igazoltak az Acélbikák

Káldor András

Forrás: pexels.com

Forras: pexels.com

Hivatalos honlapján jelentette be a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongcsapata, hogy leigazolta a lett Maris Lescovs-t. A 25 éves hátvéd a Daugavpils együttesénél ismerkedett meg a játékkal, játszott Svájcban, Németországban, valamint a francia másodosztályban, míg az idei szezont a lett első osztályú Dinaburga együttesénél kezdte meg, és innen érkezett Dunaújvárosba, hogy segítsen Acélbikáinkáknak céljaik elérésében, vagyis a mini rájátszást jelentő tizedik hely elérésében. Miután az átigazolási időszak január 10-én éjfélkor lejárt, már nem lesz újabb változás a piros-fehérek keretében, mely három kapussal, tizenegy hátvéddel, tizenöt csatárral folytatja az Erste Liga küzdelmeit, és természetesen igyekszik megtartani, esetleg még növelni is minimális előnyét a megyei rivális Titánok gárdájával szemben.

Ezek is érdekelhetik