Új légiós a Titánoknál

2021.12.02. 12:15

Kamil Mingazov Fehérváron folytatja pályafutását

A Titánok jégkorongcsapata bejelentette, hogy aláírta szerződését Kamil Mingazov. A 25 éves orosz játékos hazájának harmadosztályában kergette a pakkot ebben a szezonban, de Dynamo-Altay Barnaul együttesétől nyolc mérkőzés után távozott.

Beke Zsombor

Forrás: Titánok

A fehérvári gárda vezetőedzője, Anatoli Bogdanov örül a tapasztalt hátvéd érkezésének.

– Mingazovot már korábban is figyelmünkbe ajánlották, de akkor sajnos nem volt már hely légiósnak a keretben. Mint az látható, a sport világában igencsak gyorsan változnak a dolgok. Amit a játékosról tudni kell: kiválóan lő és korcsolyázik, illetve egy olyan védőről beszélünk, aki elől és hátul is megállja a helyét, ezen kívül pedig nem riad vissza a fizikális játéktól. Az érkezésével reméljük, egy kis tapasztalatot tud hozni a csapatba, amire fiatal csapatunknak nagyon nagy szüksége van. Elég jó statisztikái vannak az orosz ligákból, de sajnos az idei szezonja nem úgy alakult, ahogyan tervezte, így lett lehetőségünk leigazolni. Izgatottan várjuk, mit is tud mutatni az új szerzeményünk – mondta a szakember a fehérvári klub honlapjának.

– Örülök, hogy részese lehetek a Titánok projektnek és ígérem, mindent megteszek majd, hogy hasznos tagja legyek a csapatnak. Ami a játékomat illeti, a védekezés mellett szeretek a támadójátékba is bekapcsolódni – nyilatkozta ideigazolásával kapcsolatban az orosz jégkorongozó.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában