kosárlabda

2021.10.17. 22:23

Jobb kommunikáció kell

Hiába vezetett egy hete, a PVSK ellen 25, pénteken este a KTE ellen 10 ponttal, megint vereséget szenvedett az Alba kosárcsapata, 93-91-re. Változtatni kell, mert a kék-fehérek jócskán elmaradnak a várakozástól.

Horog László

– A KTE okosan játszott, higgadtak voltak, megtartották szűk előnyüket a végjátékban is. Nem kérdés, azonnal változtatnunk kell a játék szinte minden elemében, az nem fér bele, hogy elhúzunk tíz ponttal, aztán leblokkolunk, magunkra húzzuk az ellenfelet, olyan hibákból engedünk könnyű kosarakat, amelyek megengedhetetlennek. Pécsen is magabiztosan vezettünk, 25 ponttal, a KTE ellen pedig elléptünk tízzel, mégis vesztettünk, mert nem játszottunk elég jól. Ezt nagyon gyorsan orvosolnunk kell, így nem mehet tovább – közölte a szakvezető, Dejan Mihevc.

Vojvoda Dávid (fehérben) 27 pontja sem segített
Fotó: Simon Erika

A fehérváriak egyik legjobbja az irányító, Pongó Marcell volt, aki 22 pontot dobott, négy triplát is hálóba küldött.

– Ez volt a legjobb meccsem a szezonban, de sajnos nem vigasztal, mert a győzelem megint nem jött össze. Az első félidő kiegyenlített volt, bár egyszer ott is meg tudtunk lépni, de szinte azonnal válaszolt a Kecskemét, ugyanúgy, ahogy a második félidőben is gyorsan reagáltak. Nyugodtabbak maradtak, játszották a megszokott figuráikat, mi védekezésben mindig lemaradtunk, támadásban is megállt a játékunk, ráadásul a végén Dramicaninnak akadt két, extra hármasa. Ők igazi csapatként funkcionáltak, járt a labda, ha hátrányba kerültek, nem pánikoltak. A rutinjukkal be is húzták a győzelmet. Főleg védekezésben kell előrelépnünk, többet kell kommunikálnunk, le kell tisztáznunk a dolgokat, támadásban sem szabad, hogy egy-két sikeres akció után megakadjon a játékunk.

Az Alba jövő vasárnap, 17 órakor a legutóbbi döntős Szolnokot fogadja. Az alföldiek ellen sem lesz könnyű dolguk, sokak szerint a mezőnyből kiemelkedő Falco mögött az Olaj rendelkezik a második legerősebb kerettel.

Ezek is érdekelhetik

facebook comments widget