sokaknak példaképként szolgált

2021.08.15. 20:44

A tisztelet és emlékezés tornája a Borbély István Fiú Röplabda Kupa

Idén második alkalommal rendezi meg szeptember 18–19-én a MÁV Előre a Borbély István U15-ös fiú-röplabdakupát, melynek a Felsővárosi Általános Iskola adhat otthont.

Káldor András

A kék mezes házigazdák tavaly a 4. helyen zártak

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

2020. február 7-én hunyt el 67. életévében Borbély István, a Székesfehérvári Volán egykori NB I.-es röplabdacsapatának tagja, az Ybl Miklós Általános Iskola testnevelő tanára. 1980-ban került az intézményhez, ahol rögtön meghirdette a röplabdaképzést. Tanítványait megbabonázta a sportággal, a közösségért való tenni akarás, a sport és ezen belül a röplabda iránti alázat, tisztelet és szeretet övezte egész munkásságát.

– Borbély tanár úr nagyon sokat tett az újkori székesfehérvári röplabdautánpótlás-nevelés beindításáért. Emlékét ezzel a tornával szerettük volna már tavaly is megőrizni, s bízom benne, hogy ezt a kezdeményezést a jövőben is fenn tudjuk tartani. Munkásságát nagyra tartjuk, az 1969-es születésű korosztálytól kezdve egy évtizeden át folyamatosan nevelte az utánpótlást a Volán SC keretein belül. István bácsi örökké itt van velünk, amikor röplabdázunk – nyilatkozta a torna kapcsán Nagy Róbert egykori tanítvány, a MÁV Előre Röplabda Akadémia elnöke.

A kék mezes házigazdák tavaly a 4. helyen zártak
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Tavaly szeptemberben a Kecskeméti Sportiskola győzelmével zárult az első ízben megtartott Borbély István-emléktorna, a további helyezéseken a RÖAK Kaposvár, a DSE Röplabda Akadémia, valamint a MÁV Előre Röplabda Akadémia osztozott.

Szeptember 18–19-én, szombaton és vasárnap a (2007. január 1-je után született) fi úk viaskodnak. A verseny két rendezője a MÁV Előre Röplabda Akadémia, valamint az Észak-dunántúli Röplabda Akadémia.

A mérkőzések két nyert szettig tartanak, a jelenleg érvényben lévő pontszámítással a döntő szettben is, a tornán körmérkőzéssel döntik el a helyezéseket.

A meghívott csapatok: KESI Vásárhelyi, KESI Arany, Dunaferr, Sümeg-Dabronc, Szolnok, ÉDRA-MÁV Előre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában