Frissen Fejérből

2021.07.29. 22:44

Gólt sem szerzett, kettős vereséggel esett ki a PAFC

Itthon is csődöt mondott a Puskás Akadémia az Európa Konferencia Ligában. A második selejtezőkör visszavágóján is csak a lett ellenfél talált be – kétszer is.

Németh Krisztián

Deocleciano (jobbra) góllal és gólpasszal mattolta a Puskást

Fotó: Kricskovics Antal / Fejér Megyei Hírlap

Egy szóval sem ígért Hornyák Zsolt a Puskás Akadémia mestere totális letámadást a párharc visszavágójára, azzal azonban egyetértett, hogy egy gyors gól tudná igazán megalapozni a továbbjutási reményeiket. Az első selejtezőkörben a finn Inter Turku ellen négy perc után ballagott be a labda az ellenfél hálójába, ezúttal azonban nem jött a rapid találat.

A túlzásba vitt dinamikát az új igazolás Patrizio Stronati képviselte, aki egy kemény párharcban ütötte ki stoplijával Roberts Savalniekset –utóbbi kapott sárga lapot. Aztán sokáig nem jöhetett vissza a lett a pályára, mert egyrészt vérzett az álla, másrészt pedig nem találtak neki cseremezt, az összevérzettben pedig nem állhatott be. A monstre, tízperces (!) emberelőnnyel nem különösebben tudott élni a házigazda. Kezdett felmerülni a kérdés, hogy lesz ebből gyors gól? Hogy lesz ebből továbbjutás?

Az első meccsen kezdetben totális csődöt okozó be­ívelések nem jöttek a rigaiaktól, ám a másik kapunál sem alakult ki ordító ziccer. Meddő hazai mezőnyfölény, stabil vendégvédekezés jellemezte a mérkőzést.

Nem jelentettek különösebb veszélyt a PAFC be­ívelései, az első félidő hajrájában viszont kis híján jött a hideg zuhany, amikor a sokadik szöglet után lekontrázta a Rigas a Puskást. Szerzett gól híján egyre inkább úgy tűnt, percről percre messzebb kerül a hőn áhított céltól a felcsúti együttes.

Az utolsó percben viszont remekül tekert kapura Alexandur Baluta, ám a kapufáról kifelé vágódott a fineszes csavarás!

Deocleciano (jobbra) góllal és gólpasszal mattolta a Puskást
Fotó: Kricskovics Antal / Fejér Megyei Hírlap

Nem jellemző, hogy a Puskás Akadémia három gólt vág a második félidőben, nagyobb bajnoki győzelmei esetében is legfeljebb kettőt tudott lőni a fordulás után. A gyors gól elmaradt, 45 perc állt rendelkezésre a csoda megvalósításához.

A szünet után a „vakító fények” című külföldi sláger taktusaira tért vissza a pályára a PAFC. Az Aston Villát és a Laziót is megjárt, frissen beállt Libor Kozák két perc után ragyoghatott volna! De Nagy Zsolt középre tett labdáját két méterről nem tudta a kapuba segíteni a cseh csatár.

A másik oldalon viszont bevitte a döntő tust a Rigas, az ötvenharmadik percben eldőlt a továbbjutás. Deocleciano lapos centerezését követően Darko Lemajic öt méterről a hálóba lőtt az 53. percben, 0-1.

Aztán jött két kapufa egymás után! Megint Kozák veszélyeztetett, ezúttal fejesből, de az immár becsületgólként titulálható találat csak nem jött össze. Eljött az idő, amikor már tényleg nem volt veszítenivalója a PAFC-nak, Hornyák Zsolt, Géresi Krisztián és Kiss Tamás beállításával igyekezett elől frissíteni.

Ehelyett megint jött a Riga és erősségét kihasználva a 68. percben egy beadás utáni fejessel Deocleciano révén bevitte az ötödik találatot a párharcban, 0-2.

Ennyi volt a kupakaland.

Jegyzőkönyv

Puskás Akadémia – FK Rigas FS 0-2 (0-0)

Pancho Aréna, 1000 néző. Vezette: Altmann (Schreiner, Gutschi)

Puskás Akadémia: Tóth – Nunes, Stronati, Spandler – Nagy Zs., van Nieff, Corbu, Deutsch (Kozák 46.) – Baluta (Géresi 61.) – Slagveer (KIss T. 58.), Plsek (Favorov 72.). Vezetőedző: Hornyák Zsolt.

FK Rigas: Cemiauskas – Savalnieks (Pikk 76.), Jagodinskis (Stuglis 76.), Lipuscek, Sorokins – Saric, Strumia, Simkovic – Friesenbichler (Kouadio 60.), Lemajic (Regza 84.), Deocleciano (Vilela 84.). Vezetőedző: Viktors Moroz.

Gól: Lemajic (53.), Deocleciano (69.)

Sárga lap: Nagy Zs. (30.), van Nieff (72.), ill. Savalnieks (17.), Simkovic (34.), Strumia (91.)

Továbbjutó: az FK Rigas FS 5-0-ás összesítéssel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában