Tíz év után int búcsút Sárpátki Tamás

– Csíkszeredán születtem, ott éltünk a családommal 15 évet, ott kezdtem hokizni is, gyerekfejjel hátvédként. Aztán az U14-es korosztályban az egyik edzőm közölte, talán jobb lenne, ha csatárként szerepelnék. 2010-ben Prakab Gábor volt az edzőnk, aki Budapesten kapott állást a Ferencvárosnál, ő kérdezett meg sok játékost Szeredában, van-e kedvünk vele tartani. Már ekkor is Székesfehérvárra akartam kerülni, de végül a Ferencvároshoz mentem a társaimmal. Az FTC és a Dunaújváros indított közös csapatot, már az első évben megnyertük az U18-as bajnokságot.

Ő már nem ünnepelt együtt a zöld-fehérekkel, mert idény közben Fehérvárra került, de abban a szezonban már nem léphetett jégre. Az első volános siker a következő évben jött, az ifikkel megnyerték a bajnokságot.

– Mindig szerettem volna az EBEL-ben játszani, ez volt a legfőbb célom. Junior korosztályban játszottam először a magyar válogatottban, bár megvolt a magyar állampolgárságom, ahhoz, hogy pályára is léphessek, itt kellett töltenem két szezont. Rögtön elvittek a junior-világbajnokságra, Miskolcra. A vb-n minden jégen töltött pillanat jó érzéssel töltött el, főleg, ha a sorunk gólt is lőtt. Nekem kettő jött össze, az lehetett volna több is, de a legfontosabb az volt, hogy magasabb divízióba lépjünk, ami össze is jött.

Az EBEL-ben a 2013–2014es szezonban mutatkozott be, négy mérkőzésen kapott lehetőséget, a kanadai tréner, Tyler Dietrich javaslatára.

– Először csak pár edzésre invitáltak, aztán a mérkőzéseken is jégre léphettem, öszszesen négyszer. A következő szezonban tizenöt meccset kaptam, mondhatni, fokozatosan építettek be a csapatba. 2015-től lettem a gárda teljes értékű tagja, az volt a legjobb szezonom, élveztem a hokit egy sorban Nagy Gergővel és Kóger Dániellel. Azóta öt év telt el. Van hiányérzetem a legutóbbi idénnyel kapcsolatban egyénileg és csapatszinten is. A rájátszásnak nagy reményekkel vágtunk neki, nem sikerült a továbbjutás, ez mindig fájó pont marad azért, mert ez volt az utolsó szezonom Fehérváron. Tíz évet töltöttem itt, úgy éreztem, hogy itt az ideje kimozdulni a komfortzónámból. Amikor először megkeresett a Gyergyó, nem gondoltam, hogy piros-fehérben fogom kezdeni az új szezont. Viszont anynyi kellemes meglepetés ért, immár biztos vagyok benne, jó döntést hoztam. A klubnál minden adott, amire szükségem van. A döntésem megkönnyítette, hogy közel lehetek a családomhoz, valamint a tudat, hogy meghatározó játékosként számítanak rám, a Volánban a harmadik vagy negyedik sorban jutottam szóhoz. Új játékostársaim közül gyakorlatilag mindenkit ismerek, vagy ellenfélként, vagy korábbi csapattársként. De akad olyan srác is, akivel gyerekfejjel a játszótéren együtt szitáltuk a homokot. Szerintem nem lesz gond a beilleszkedéssel. Volt máshonnan is ajánlatom, de a fenti okok miatt végül a Gyergyó mellett döntöttem. Szeretnénk minden kupát, bajnoki címet megnyerni, amit csak lehet.

A felnőttválogatottban harmincöt fellépése van, utoljára 2020-ban kapott meghívót, a finn Jarmo Tolvanen kapitánysága idején.

– Világversenyre nem jutottam ki, ez hagy bennem némi űrt, mert mindig ott voltam a tűz közelében, de a végső keretbe nem sikerült bekerülnöm. A pályafutásomnak azonban még nincs vége, nem mondtam le arról, hogy nagy eseményen képviseljem Magyarországot.