Az érdiek szakmai vezetője lett az egykori Volán-játékos, Hegyi Ádám

Teljesen természetes volt, hogy öccsével együtt hokizni kezdett, ugyanis édesapja is ezt a sportot űzte, a védő, Hegyi Zoltán volt a Volán első felnőttválogatottja, 1987-ben mutatkozott be címeres mezben. Két fia is a jeges sportágat választotta, a kisebb, Barnabás később futballozott a Vidi utánpótlásában, majd ökölvívó lett. Pár éve a profik táborába lépett, nemrég tért vissza az amatőrök közé.

Bátyja, Hegyi Ádám négyévesen kezdte a hokit a Raktár utcában, itt nőtt fel, járta végig a szamárlétrát, a felnőttek között a hazai bajnokságban érdekelt Titánokban kezdte, később kerettag lett az EBEL-ben szereplő első csapatban, több szezonban lépett jégre, a 2008–2009-as idényt végigjátszotta. Előzőleg utánpótlás-korosztályban hokizott a finnországi Hamenlinnában, Németországban, a Bad Neuheim együttesében, később itthon, aztán Ausztriában, a második vonalbeli Bregenzerwald gárdájában.

– Természetesen hatalmas élmény volt az osztrák bázisú bajnokságban, az EBEL-ben szerepelni, azonban nem kaptam annyi lehetőséget, amit szerettem volna, persze ezzel ugyanígy voltak a hozzám hasonlóan húszéves csapattársaim is. Csatárként szerepeltem a negyedik sorban, akkoriban nagyon erős volt a Volán, érkeztek Ladányi Balázsék, nagyon nehéz volt bekerülni, Dunaújvárosba szerződtem, két évet szerepeltem ott, később ugyanennyit a Fradiban és Újpesten is. Pályafutását öt éve, Fehérváron fejezte be, 27 évesen. A Titánokban szerepelt, a jelenleg a kanadai válogatottnál videóelemzőként tevékenykedő Tyler Dietrich hívására visszatért Fehérvárra, ahol immár védőként számítottak rá a farm­csapatban.

– Elmozdult egy deréktáji csigolyám, nyomta az ideget, a 4-es és 5-ös csigolyát csak komoly műtéttel lehetett volna rögzíteni. A fehérvári kórház főorvosa, Lencsés Tamás vizsgált meg, azt mondta, két lehetőségem van, az azonnali műtét, vagy befejezem a pályafutásomat. Nem akartam kés alá feküdni, inkább fájó szívvel elbúcsúztam az élsporttól. A fehérvári hokiban lassan 45 éve tevékenykedő Ocskay Gábor is ugyanilyen gondokkal küzdött, ő 23 évesen fejezte be játékos-pályafutását. A fájdalom ma is kísért a derekamban, hol jobb, hol rosszabb, de nem szeretnék operációt. Ha nincs ez a problémám, szerintem most is hokiznék. Háromszor szerepeltem a válogatottban, a karrierem sajnos gyorsan véget ért játékosként. Az élsporttól 2016-ban búcsúzott, Kóger István segítője lett a Titánoknál, két idényen keresztül dolgozott a fiatalokkal. Közben dolgozott az Ifjabb Ocskay Gábor Jégkorong Akadémián, Kiss Dávid – a felnőttek jelenlegi másod­edzője – mellett, az U20-as brigádnál. Két és fél éve, 2019 januárjában kezdte a munkát Érden.

– Megkeresett a nagy terveket szövögető tulajdonos, Balázs Attila, aki rám bízta a szakmai munka irányítását. Fehérváron élek a családommal, a távolság nem jelentős, fél óra az autópályán. A körülmények nagyszerűek, 12 hónapon át van jégfelület, tehát egész évben tréningezhetünk. Ez persze nem jelenti azt, hogy a nyolcéves gyereket egész évben edzetjük, ugyanis 16 éves korára kiégne, de az fontos, hogy a szárazedzések mellett sok időt tölthetünk a palánkon belül. Jól felszerelt konditermünk van, továbbá bővülünk sportszállóval, kollégiummal, metodikai központtal. Tervezik egy újabb jégpálya építését, ami alkalmas lehet 2500 néző befogadására, tehát a későbbi cél felnőtt, élvonalban szereplő együttes kialakítása. Amikor megegyeztünk, az elnök kérdezte, egy jégfelület mennyi gyereket bír el, én azt mondtam 200-at, most már 202 igazolt sportolónál tartunk, tehát lassan indokolt lehet a további fejlesztés. Szakmai vezetőként dolgozom, valamint most vezetőedző az U10-es csapatnál, mindig dirigálok korosztályos együttest is. Ez kimondottan jó generáció, viszem tovább őket a későbbiekben is. A gyerekeink érdiek, illetve környékbeliek. Amikor kezdtük a munkát, tódultak és jönnek most is a kölykök, nem csak a városból, az agglomerációból, Sóskútról, Tárnokról, Budaörsről, Biatorbágyról. Mielőtt ide szerződtem, kikértem a véleményét Fekti Istvánnak, a fehérvári akadémia igazgatójának, aki biztatott, mondta, érdemes belevágnom. Jól döntöttem. Vannak fehérvári kollégáim, Dósa Dávid, akivel együtt hokiztam a Volán utánpótlásában, valamint az egykori nagyszerű válogatott szélső, Csibi József, aki nagyszerűen dolgozik, remekül ért a gyerekek nyelvén. Én az ő hokiján nőttem fel, a legendás Palkovics, Ocskay, Csibi csatársoron. Összesen 8 edzőnk van, köztük finn kapus­edző, hárman pedig rövidesen csatlakoznak még a stábhoz.

A 8-as korosztály már versenyez, aztán az U10-is, az U12-ben három csapatot működtetnek idén, jövőre négyet, valamint a 10 éven aluliak jövőre két csapattal neveznek a küzdelmekre. Az U14-es gárda is annyi gyerekkel rendelkezik, hogy a következő szezonban két gárdát szerepeltetnek. – Ellenben U16-os U18-as csapatunk egyelőre nincs, de rövidesen lesz, a gyerekeink belenőnek ebbe a korosztályba, valamint igazolunk játékosokat is, akik másutt elégedetlenek a helyzetükkel, a kevés játéklehetőséggel. Tehát a nevelés mellett tervezünk igazolásokat is. Amikor kezdtük a munkát, toborzókat tartottunk, fogadtunk bárkit, ez napjainkra megváltozott, sok tehetséggel rendelkezünk, csak az ügyesek maradhatnak. Az U12-es korosztály szerepelt idén a legjobban, bajnoki küzdelmeket nekik még nem rendeznek, a Magyar Kupában az 5. helyen végeztünk, ami komoly eredmény. Jól érzem itt magam, nem kizárt, hogy eljön az idő, amikor felnőttcsapatot vezethetek az élvonalban, de tudom, ehhez még sokat tanulnom.