Nem tett le az olimpiáról Török Zoltán ökölvívó bíró

Török Zoltán napról-napra rója a kilométereket, s a kamionsofőrként dolgozó ökölvívó bíró gondolatai minden túra végén tovább kalandoznak. De egy egészen másik útra téved. Az öt karika felé vezetőre.

Érett fiatalként, 17 éves korában kezdett el bokszolni. A 2000-es Sydney olimpia ökölvívó mérkőzéseit követve, Erdei Zsolt középsúlyban elért bronzérme láttán határozta el, hogy kesztyűt húz. Korábban is űzte a küzdősportokat, de az olimpiai részvételt határozott célul tűzve ki jelentkezett az Alba Regia Box Club termében, s vált ökölvívóvá. A legendás Herman István kezei között pallérozódott.

– Egy percig se bánom, hogy bokszolni kezdtem. Ha újra születnék akkor is ezt a sportot űzném – fogalmazott Török Zoltán. – Vidékről felkerültem Székesfehérvárra, szakközépiskolába jártam, s eleinte csak iskolai szinten érdeklődtem, hogy hol ismerkedhetnék ezzel a sportággal. Ekkor találkoztam Herman Istvánnal, aki amellett, hogy nevelte az utánpótlást, versenybíró is volt.

Bitang nehéz volt az út, hiszen vele ellentétben vetélytársai gyerekkoruk óta bokszkesztyűben töltötték a délutánjaikat. Töröknek máris a felnőttek között kellett kötelek közé lépnie, de nem riadt meg a kihívástól.

– Az első meccsem Egerben volt, a Dobó Kupán léptem ringbe. Volt egy pár mérkőzésem, akadt, ami kudarccal zárult, de azt is emelt fővel viseltem, mert mindenből tanul az ember. 47 meccsem volt összesen, súlycsoportomba nagyon jó ökölvívók versenyeztek, nem igen rúgtam labdába. Azonban büszke vagyok arra, hogy 2004-ben a magyar bajnokságon is versenyezhettem.

2002-től 2007-ig bokszolt, a sportot és a munkát nem tudta már összehangolni. De esze ágában sem volt elszakadni a sportágtól. Kereste a lehetőséget, hogyan maradhatna a ring közelébe. S megtalálta: a bokszkesztyűt csokornyakkendőre cserélte. Egykori edzőjét követve versenybíró lett.

– 2017 végén sikerült levizsgáznom, nemzeti ökölvívó bíró lettem. A sors pikantériája, hogy éppen ott működtem közre először bokszmeccsen, ahol versenyzőként először ringbe szálltam, Egerben – mosolygott Török Zoltán. – Különböző korcsoportú magyar bajnokságokon, Diákolimpián, vagy emlékversenyeken dirigálhattam. Kollégáim hamar befogadtak, akik folyamatosan motiválnak. De talán a leginkább inspiráló a gondolat, hogy megvalósítsam az álmom: ami versenyzőként nem sikerült, versenybíróként talán megadatik, hogy olimpián szerepeljek.