Kosárlabda

2021.01.11. 22:24

Erre már lehet építeni az Albánál

Az Alba Fehérvár a vártnál könynyebb mérkőzésen győzte le 97-72-re az OSE Lions csapatát, ez a siker pedig a zsinórban heti három meccset játszó kék-fehérek számára jó alapot adhat a folytatás szempontjából.

Káldor András

Omenaka Godwin remek meccset produkált az Oroszlány ellen

Fotó: Simon Erika / ÖKK

Szerencsére már teljes csapattal vehette fel a küzdelmeket az Alba ezen a több tekintetből is fontos összecsapáson, hiszen a korábbi maródiak felgyógyultak, így már nemcsak Frank Turner és Csorvási Milán, hanem a csapatkapitány Markovics Luka is csatlakozhatott társaihoz. Arra eddig sem panaszkodhattak, hogy nem élt együtt a kispadon ülő keret a pályán játszókkal, mivel rendkívül szimpatikusan minden egyes megszerzett pontnál megtapsolták azt, aki éppen betalált az ellenfél kosarába. A csapategységet jellemezte, hogy hatan szereztek több mint tíz pontot, ami azt is jelentette, hogy a komplett kezdőötös szintén jócskán tett a közösbe, a 97 dobott pontból 69-et.

Mindenesetre a 21. évében járó Omenaka Godwin is megkapta a bizalmat Forray Gábor vezetőedzőtől, az ifjú nigériai származású center élni tudott ezzel. Korlátlan úrnak bizonyult a palánk alatt, nemcsak eredményesen, hanem hatékonyan is játszott, sokszor nem tudtak mit kezdeni vele a vendég oroszlányiak.

– Örülök a győzelemnek, és annak, hogy sokat lehettem a pályán, pontokkal, lepattanókkal tudtam segíteni a csapatot. A lényeg azonban az, hogy jók voltunk védekezésben, és aránylag gyorsan tetemes nagy előnyt tudtunk szerezni, melyet már csak őriznünk kellett – fogalmazott.

Omenaka Godwin remek meccset produkált az Oroszlány ellen
Fotó: Simon Erika / ÖKK

Mestere láthatóan felszabadultan érkezett a mérkőzés értékelésére, elemzésében pedig kiemelte, hogy olyan teljesítményt nyújtott a csapata, amit elvárt, és a nézők is elvárnak az Albától.

– Egyébként én sokkal nehezebb mérkőzésre számítottam, az első félidőben elképesztően jól játszottunk, különösen a második negyedben. Azért az Oroszlányra jellemző, hogy hiába kerültek tetemes hátrányba, folyamatosan daráltak, egy percig sem adták fel. Ezen az estén azonban egyértelműen jobbak voltunk, elsősorban azért, mert jól védekeztünk, főként a második negyedben, és szóról szóra megcsinálta csapat azt, amit megbeszéltünk – tette hozzá.

A kilenc győzelmet és négy vereséget begyűjtő Alba Fehérvár számára nincs megállás, szerdán 17 órakor a sereghajtó Jászberényi KSE együttesét fogadják a Gáz utcában, majd ugyanebben a párosításban szombaton 18 órás kezdettel is megmérkőznek a felek a Jászságban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában