Tókör a fél évszázadra

Mikor kezdődött a szerelem a futással?

– Általános iskolás voltam a Rákócziban, amikor jöttek a Videoton FC-től, és keresték a tehetséges fiatalokat. Én is bekerültem a szórásba, ennek nagyon örültem, mert szerettem focizni. Az első hónap után azonban kiderült, hogy bármekkora kötődésem volt a labdarúgáshoz, csak éppen a labda nem maradt nálam, nem volt technikai érzékem. Igen ám, de én voltam az egyik leggyorsabb! Vidi drukker vagyok, mai napig járok meccsekre, de a futást innentől datálom. Fontos volt a szülői háttér, mert soha nem voltam élsportoló, nem voltam legjobbak között, de a szüleimnek köszönhettem azt, hogy gyerekkoromtól kezdve mindig abba az irányba terelgettek, hogy mozogjak valamit. Kipróbáltam a karatét, ami nem jött be, atletizáltam a Videotonban, öttusáztam, valamint a tájékozódási futásban is szereztem tapasztalatot.

Mikor volt az első versenye, és ezek közül melyik volt a legemlékezetesebb?

– A gyerekkori futásaim közül a kiemelkedett, és büszke vagyok rá, hogy 16 évesen az akkori IBUSZ Maratonon indultam, ennek volt egy betétszáma, a 28 kilométeres futás, ezt teljesítettem. Óriási és meghatározó élményt jelentett számomra. Nagyjából ebben az időszakban szintén a fővárosban a Rank Xerox Maratonon, amelyet a Népligetben tartottak, 10 kilométeres távon is végigmentem.

Melyik volt a legnagyobb kihívás?

– Azért nehéz erre válaszolnom, mert futásban egyértelműen a legnagyobb kihívást a Spartathlon jelentette, ami nekem sajnos nem sikerült. Talán büszke lehetek arra, hogy 154 kilométer után, nem sokkal a csúcs előtt adtam fel. Aki ismeri a versenyt, az tudja, hogy Parthenio-hegy jelenti a vízválasztót, oda kell felfutni. 2009-ben ezzel mintegy hidat képeztem: az évekkel ezelőtt, 1990 és 1992-ben a csúcsokat meghódító Rápolti Gyula után én voltam az első tősgyökeres fehérvári, aki elindult itt.

Lehet azt tudni, hogy körülbelül hány kilométert tett meg idáig?

– Egyszer kiszámoltam, hogy tíz év alatt cirka 30 ezer kilométert futottam.

Mi az, ami hajtja?

– A koromnál fogva engem már csak a futás szeretete, a barátok, a társaság, valamint az adott versenyhelyszín és a szervezők motiválnak. Nyilvánvaló, hogy az ember már túl van a horizonton, és már elértem azokat az eredményeket, melyekre büszke vagyok.

25 év alatt huszonötször futotta le a Nike, majd később Wizz Air félmaratont. Tud még egy ennyire rutinos futó számára is meglepetést okozni egy ilyen verseny?

– Ez idő alatt rengeteg barátra tettem szert a verseny által, akik közül sokan eljöttek a születésnapi rendezvényre is. A legjobb eredményem 1:32 volt, de már nem tudom, és nem is akarom megdönteni ezt.

Hogyan lehet fizikailag bírni egy-egy verseny?

– Ennek sok összetevője van, a genetika az egyik legfontosabb. Más mozgásformában is lehet nagyon aktívan és kimagaslóan győzni, én azt vallom, hogy nem kell mindenkinek futónak, vagy ultrafutónak lenni, hanem egész életében végezzen valamilyen mozgást. Érdekes, mert az első maratonom után azt mondtam, hogy soha többet maratont nem fogok futni, aztán lett belőle húsz egymás után, megállás nélkül. Egy idő után elkezdtem kacsingatni olyan dolgok után, amit el se lehet képzelni.

A futás örömét emelte ki. Mit szeretne még elérni futóként?

– Szinte mindent kipróbáltam a futás mellett. Megcsináltam az Iron Mant 2014-ben, és végigmentem az Iron Man távokon. Átúsztam a Balatont már négyszer, ott voltam az első magyarországi spartan race-en Veszprémben, és a szlovákiai Spartan Ultrán is megmérettem magam. Az összes magyarországi tavat körbefutottam.