Székely András gyerekként a Velencei-tavon ült először hajóra, ami meghatározó élmény lett

A legnagyobbak között a legkisebbel végzett az előkelő tizedik helyen a Balatonfüredről rajtoló és ott célba érő seregszemlén, Európa legnagyobb szabású édesvízi eseményén. A Poplart Kenguru Sailing Team végig ott hajózott a mezőny elején.

– Gyerekkorom óta a víz közelében vagyok, tízévesen kezdtem kajakozni Agárdon, a VVSI-ben. Hat évvel később váltottam a kosárlabdára, ez a csapatjáték azóta is megmaradt ősztől tavaszig tartó mozgásnak. A sport a családunkban szinte kötelező volt, édesapám először a BEAC-ban, majd a Videotonban NB I-es kosaras volt. A vitorlázás mindig vonzott, hobbiszerűen szörföztem is, a döntő lökést egy barátom katamaránján tett próbakör jelentette 2003-ban. Azóta csak a többtestű hajók érdekelnek, azokból sok típuson hajóztam már, és most is több méretűvel versenyzek, jó értelemben vett amatőrként.

Pár éve a koronázóvárosból Pákozdra költözött a családjával, a nyári hónapokat már Csopakon és Balatonalmádiban töltik, versenyhajóik is az egyik, ottani kikötőben ringatóznak.

– A gyorsjáratú hajóknak a Velencei-tó túl rövid, egész egyszerűen kevés a szabad vízfelület. Gyerekként viszont tökéletes volt, itt is sikerült először hajóra ülnöm. Meghatározó élmény volt, azonnal tudtam, hogy majdan katamaránnal akarok versenyezni. 2004-től nagyon intenzíven belefolytam a hazai vitorlás­életbe, majd annak egyik vezetője lettem. Ma is egy sportegyesület társvezetője vagyok, több osztályban vállalok tisztséget. 2009-ben az első csapatok között hoztunk nagyobbacska katamaránt a balatoni Kékszalag versenyre, ezzel teljesítettük a távot. Ezután amikor csak tehettük, elindultunk a nagyhajós évad versenyein és persze a Kékszalagokon is. Két éve az osztrák Red Bull vitorláscsapata indult a nyári viadalon, engem kaptak meg hazai kísérőnek. Egy hetet töltöttünk együtt, végül a 6. helyen futottunk be. A kétszeres olimpiai bajnok katamarános páros Roman Hagara és Hans-Peter Steinacher professzorok a maguk nemében, alig hittem el, hogy velük ülhettem egy hajóban. Erre tett még rá egy lapáttal az osztrákok másik csapata. Mivel a száguldó cirkusz is ugyanarra a hétre esett, jó ötlet volt a négy ászt összehozni két nagy katamaránra. Az egyik hajón Daniel Ricciardo ült, nekem pedig Max Verstappen tekerte a csörlőt.

Szerencsésnek vallja magát, mert több mint negyedszázadot a fehérvári alumíniumiparban töltött, és ott rengeteget tanult. Ezt kamatoztatni tudja a hajózásban.

– A legfontosabb az elemeket a saját szolgálatunkba állítani, ebben kell megtalálni az egyensúlyt. A Kékszalagon 2010-ig versenyen kívül két alkalommal indultam, először egy F18-as, öt és fél méteres katamaránnal, Keszthelynél mi voltunk az elsők, 14 órakor. A hivatalos viadalról két alkalommal maradtunk le, háromszor nem tudtuk befejezni a teljes kört, technikai hiba miatt. Minden versenyre úgy készülünk, hogy gyors lesz, aztán az időjárás mindig megmutatja, mit enged meg nekünk. A Balaton remekül szórakozik velünk és rajtunk, néha megjutalmaz, néha megbüntet. Az idei verseny hosszabbra sikerült, mint a tavalyi. A teljesen szélmentes területeken való várakozások sok időt elvettek, ilyenkor fejben kell tisztának lenni, ne adjuk fel. Elképesztően reménytelen tud lenni egy 40 km/h feletti teljesítményre képes hajóval lógó vitorlákkal ácsorogni. A jelenlegi egy 2008-ban Svájcban gyártott versenykatamarán, a nagyok között ez a legkisebb. A 2020-as vitorlásszezon a vírus miatt később kezdődött, az első nagyhajós versenyt, az Ezüstszalag éjszakai távolsági versenyt megnyertük. Ezen a regattán a mostani Kékszalag-győztes RSM2 és harmadik helyezett Prospex Team mögöttünk végzett.