küldöttgyűlés Fehérváron

2020.05.27. 15:47

Nem történt elnöki változás: Such György marad

A Magyar Jégkorong Szövetség szerdai küldöttgyűlésén Such Györgyöt választották elnöknek a következő négy évre.

Dévai Nándor Csaba

Szupernek nem sikerült megszorítania Such Györgyöt az elnöki posztért Fotó: Szűcs Attila/MJSZ

A MOL Aréna Sóstóban rendezett tisztújító küldöttgyűlésen legelőször is a jövőt érintő nagy kérdéseket megelőzően a múltat kellett értékelni. Elsőként a magyar bajnokság főszponzora, az Erste Bank képviseletében Szabados Richárdtól hangoztak el a mérlegszámok, és míg a kommunikáció és a közösségi média terén a pozitívumok kerültek előtérbe, addig a bajnoki mérkőzések átlagos nézőszámát a javítandó kategóriába sorolták. Utóbbi témakör vissza-visszatérő eleme volt a mögöttünk hagyott évek értékelésének, minden szereplő kiemelt fontosságúnak tartotta a közönségcsalogató légkör megteremtését.

Az alapszabály-módosítások során felütötte a fejét a koronavírusügy, hiszen úgy kellett változtatni, hogy a jövőben elektronikus formában is lehessen üléseket, valamint szavazásokat lebonyolítani, elkerülve a mostanihoz hasonló zavarodottságot. Szintén komolyabb változás, hogy a küldöttgyűlésnek a legközelebbi gyűléstől kezdve az eddigi kilenc helyett tizenegy fős elnökség tagjait kell, hogy megválasszák. Mint Such György elmondta, erre a minél sokszínűbb vélemények megismerése érdekében volt szükség. Meglepő módon az elnök mandátumának hosszáról szóló paragrafus csak most került be az alapszabályba, természetesen az eddig megszokott négyéves időintervallumnak megfelelően.

Studniczky Ferenc, a szövetség tiszteletbeli elnöke, aki 2010-ig irányította a szervezetet, a jelölőbizottság nevében ismertette a sportszervezetek döntéseit, hogy kit milyen pozícióra találtak alkalmasnak.

Szupernek nem sikerült megszorítania Such Györgyöt az elnöki posztért Fotó: Szűcs Attila/MJSZ

Elnöki pozícióra két jelölés érkezett, a regnáló Such György mellett a kétszeres magyar bajnok, a válogatottal Szapporóban A-csoportos világbajnoki feljutást ünneplő Szuper Levente mérkőzhetett meg a címért.

Az elnökjelöltek meglehetősen rövidre fogták mondanivalójukat, Such a beszédében kiemelte, hogy az elmúlt időszakban jégkorongba áramló pénz eredményesen hasznosult, ám az elkövetkező időszakban jóval nehezebb, gazdaságilag megpróbáltatásokkal teli évek várnak az új elnökségre. Hangsúlyozta, a magyar jégkorong első számú igénye egy ilyen időszakot megelőzően a folytonosság és a stabilitás.

A válogatott mellett Fehérváron és Dunaújvárosban is megforduló ex-hálóőr, Szuper az indulása bejelentésétől számított elmúlt másfél hónap tapasztalatait emelte ki. Elmondta, rengeteg olyan impulzust kapott a magyar jégkorong szereplőitől, amelyek konkrét cselekvési terv elkészítését tették lehetővé, amit követve még magasabb szintre lehet emelni a magyar hokit.

A szavazást, majd a meglehetősen hosszúra nyúló szavazatszámlást követően minden előzetes latolgatáshoz képest nagyobb különbségű eredményt hirdettek: l76-19 arányban Such György maradt a szövetség elnöke. Általános alelnöknek Misovicz Tibort, míg szakmai alelnöknek id. Kovács Csabát választotta meg a közgyűlés.

Elnökségi tagok között több változás is történt, a leköszönők között szerepelt Cser-Palkovics András is. Az új elnökség tagjai Dalnoki Balázs, Deák László, Kolbenheyer Zsuszanna, valamint Szabados Richárd. A ligacsapatok képviseletében Fodor András, illetve Papp Gábor jutott elnökségi szavazathoz.

A frissen megválasztott elnökség elsődleges feladatának a vírus okozta nehézségek áthidalását nevezte meg, amely révén biztos lábakon álló, stabil gazdasági alapokra lehet majd építeni a jövő magyar jégkorongját.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában