Boros Pál a fehérvári kerékpársport egyik legeredményesebbje volt

Boros Pál 72 esztendősen is kerékpározik. Nem is akárhogyan. Kétnaponta nyeregbe pattan, s országúti bringáján koptatja az aszfaltot, de nem turistatempóban. Minden egyes pedálfordulat verseny számára, amit olykor a fiatalok szenvednek. De a magyar bajnoknak is meg kellett tapasztalnia, milyen a vert mezőnyben célba érni. Tizenöt évesen tekert először a felnőttek között, ahol rájött, fejlődnie, javítania kell, ha eredményes akar lenni. – A kerékpárosnak gyorsnak kell lennie. A gyorsaságot sprintelgetéssel lehet megszerezni. Mindenki könyököl, helyezkedik egy versenyen, de a felpörgetett tempó után a célegyenesbe érve éreztem, hogy nekem még iszonyatos erőtartalékaim vannak. Ezzel szereztem egye jobb és jobb helyezéseket. Helyismeret és szerencse is kell az eredményes kerékpározáshoz. Hegyre is tudtam menni, de nem szerettem igazán. A gyorsasághoz erő, izomtömeg kell, ami hegynek felfelé sokáig nem segít, mert a könnyebb gyerekek jobban bírják oxigénnel. Nem akarom magam a minden versenyszekcióban világklasszis belga Eddy Merckxhez hasonlítani, de én tudtam sprintelni, túléltem a hegyet, s az időfutamokat is jól teljesítettem. 1972-ben 50 kilométert 1 óra 15 perc alatt tekertem le.

Mire a legbüszkébb?

- Magyar bajnoki címet szereztem, háromszoros Dunántúli Körverseny-győztes vagyok, Tiszántúli Körversenyt is nyertem, Nemzetközi Olaj Kupán is első lettem 1972-ben. A jugoszláv tagállamok versenyzői, a szerbek, szlovénok, horvátok többnyire Olaszországban versenyeztek, de a '72-es zágrábi viadalon mindegyiket levertem. Nem voltak boldogok, falhoz dobálták a tányérokat a díjátadónál 2200 dinárt nyertem, s Zágrábban tetőtől talpig felöltöztem a legjobb cuccokból. A megjelenés sokat számít a kerékpársportban. 1972-ben, március 28-án volt a szezonnyitó, ami mindig fontos verseny volt, hiszen itt tudtuk megmutatni, hogyan is sikerült a téli felkészülés. Fehér kerékpárokkal, lebarnult, erektől duzzadó lábakkal érkeztek a Videoton kerekesei, mélypiros, fehér mezőben fekete „Videoton” felirattal, fekete nadrágban tekertünk. Jól néztünk ki, elegánsak voltunk a fóti országúton, tekintélyt parancsolóak voltunk, de az eredményünk is. A gyorsaságommal tudtam megnyerni azt a viadalt is.

Van kedvenc útszakasza?

- Mindegyik az. Szeretem az országutat. Az amatőr Tour de France-nak nevezett versenyen tanultam meg igazán biciklizni. 50-60-nal ment a mezőny, olaszok, NDK-sok, franciák, angolok, lengyelek „dőltek” rám, meg kellett tartani a pozíciót. Addig-addig engedtem a vetélytársakat, míg azt láttam, hogy már csak a kísérőautók vannak mögöttem. Mennem kellett előre. Megtanultam, ahhoz, hogy a mezőny első harmadában legyek, állandóan előzni kell, folyamatosan haladni.

A magyar bringák fel tudták venni a versenyt a technikai paraméterekben?

- Nem voltak jobb bringáik a külföldieknek. Magyarországon nagyon jó kerékpárvázat építettek, szépen forrasztották az angliai Reynold's gyárból jövő csöveket, az alkatrészek tekintetében pedig az olasz Campagnolo Record változatát kaptuk, ami a legjobb volt akkor. Csak a kerékpár színe lehetett kifogás az esetleges visszafogottabb szereplésre.

2018-ban versenyzett utoljára…

- Egyesek inkorrekt módon versenyeztek, s ezért abbahagytam. Olyan előnyt szereztek a kerékpárban elrejtett elektromos motor használatával, ami nem fair. De kárpótol, hogy sokat biciklizhetek. Óriási öröm tekerni, jó a közérzetem, jókat beszélgetünk, bringázás után pedig megiszunk egy-két sört a társakkal. A természetben élünk meg minden évszakot.