Kötelező győzelem az új edzővel

2020.03.10. 23:09

Házon belül váltott edzőt a MÁV Előre, előtérben az utánpótlás

A MÁV Előre-BERICAP férfi-röplabdacsapata az NB I Liga alapszakasz II., 8. fordulójában a PTE-PEAC együttesét három szettben, simán legyőzte, így sikerrel debütált a gárda új szakvezetője, Csizmadi András.

Káldor András

Fotó: NAGY ADRIENN

MÁV Előre-BERICAP–PTE-PEAC 3:0 (12, 19, 21)

Székesfehérvár, 50 néző

Vezette: Nagy L., Farkas L.

MÁV Előre-BERICAP: Gazsi G., Náhol, Neukum, Kholmann, Salazar, Salton. Csere: Takács M. (liberó), Szőke. Edző: Csizmadi András.

PTE-PEAC: Baji, Takács B., Portik, Örkényi, Pordán, Várhalmi. Csere: Kaszás (liberó), Kecskés, Storcz, Dhari, Péter. Edző: Gyöngyösi Zoltán.

Nyolcadik mérkőzésén ötödik győzelmét aratta a fehérvári csapat a még nyeretlen PTE-PEAC felett. Már az első szettben könnyed játékkal alapozták meg győzelmüket. Ez biztató volt folytatásra tekintettel, bár ekkora különbséggel nem tudtak újra nyerni, ám azért a második játszmában is hat, míg a záró, harmadik játékrészben négypontos különbséggel győztek, magabiztosan bezsebelve a bajnoki pontokat.

Mint jeleztük változás történt a fehérvári csapat kispadján, melyet a korábbiakhoz hasonlóan „házon belül” oldott meg a klub. Az eddigi vezetőedzőt, a tél folyamán a távozó Németh Ödön helyére kinevezett Gazsi Pétert a csapat mellett évek óta tevékenykedő Csizmadi András váltotta. Az okokról Nagy Róbertet a MÁV Előre SC elnökét kérdeztük, aki igazság szerint nem számolt be különösebb szenzációról.

– Egyrészt indulunk az országos döntőkön az utánpótlás csapatainkkal, másrészt pedig a felnőtt csapatnak volt az utóbbi időben néhány olyan eredménye, amelyek okán úgy véltük, hogy váltásra van szükség. Alapvetően azért gondoltunk Csizmadi Andrásra, mert régóta benne él a röplabdában, jól ismeri a csapatot, megérteti magát a felnőttekkel, bár ő is kizárólag erre a szezonra, 10-12 mérkőzésre vállalta el a feladatot. Úgy éreztük, hogy ez a frissítés lendíthet a társaságon. Gazsi Péterrel meg voltunk elégedve, de amúgy is „kivettük” az utánpótlásban folyó munkából, és a döntőkhöz közeledve jobbnak véltük, ha csak ezekre koncentrál – tudtuk meg.

A csapat be szeretett volna jutni arra a helyre, ahol Extraligába kerülésért lehet játszani, azaz az NB I Liga első két helyére. Azonban a Sümegi RK-tól elszenvedett két vereséggel ettől távol kerültek, így most a harmadik hely megszerzése lehet a céljuk.

A hétvégén pedig kettős rangadót rendeznek a Jáky József Szakközépiskolában, 14-én, szombaton 15 órakor a férfiak a Szolnoki RK, míg a nők 18 órától a TFSE csapatait fogadják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában