Heti négy edzéssel tartják a formát

2020.03.22. 20:15

A tóparti kézisek is egyénileg tréningeznek

Jól teljesített, elkapta a fonalat a Gárdony-Pázmánd NKK női kézilabdacsapata, mikor félbeszakadt az NB I/B-s bajnokság. Március 11-e óta mindenki otthon edz és várja a visszatérést.

Ferencz Balázs

Jó darabig Hatala Virág sem veheti célba a kaput, a csarnokok, szabadtéri pályák is zárva vannak Fotó: Archív/Pesti Tamás

Március 11-én 22-20-ra kikapott a Gárdony-Pázmánd NKK a Győri Audi ETO U19-es együttesének vendégeként az NB I/B 17. fordulójában. Veresége ellenére a korábban a Dunaújvárost és a Kozármislenyt is legyőző Gárdony továbbra is a hetedik helyen áll. De a tabellán elfoglalt helyezés a koronavírus-járvány miatt teljesen háttérbe szorul.

– Már a Győr U19 elleni bajnoki mérkőzésünket is zárt kapuk mögött játszottuk március 11-én. Másnap már a gárdonyi iskola is csak a tanulókat és a tanárokat fogadta, vagyis edzeni sem tudtunk. Elmaradtak a mérkőzések, felfüggesztették a bajnokságot – tekintett vissza a gárdonyi alakulat edzője, Virincsik Anasztázia. – Minden játékos „házi feladatot” kapott, heti három-négy edzést kell végigcsinálniuk aszerint az edzésterv szerint, amit Poór Andrással, az erőnléti edzőnkkel állítottunk össze. Aki tud, az kimegy futni is, a teljesítésekről pedig videót, fotót készítenek a lányok, valamint pulzusszámadatokat küldenek. Most úgy tűnik, a következő két hétre is nyugodtan kiadhatom a feladatokat…

Jó darabig Hatala Virág sem veheti célba a kaput, a csarnokok, szabadtéri
pályák is zárva vannak Fotó: Archív/Pesti Tamás

Főként saját testsúlyos gyakorlatokat kell végezniük a játékosoknak. Az állóképességet és az erőt tartják szinten. Persze a kényszerű leállás soha nem jön jókor, de a Gárdony most különösen bosszankodhat, hiszen lendületben volt a csapat, az utolsó összecsapáson is ki-ki meccset vívtak a tópartiak a Győrrel.

– A győri edző komoly nyomást helyezett a játékvezetőkre, akik így annyi hibát követtek el akkor, mikor a második fél­időben kiegyenlítettünk, hogy nehéz helyzetbe hoztak minket. Maga a játék és a lányok utolsó pillanatig tartó küzdőszelleme óriásit fejlődött az utóbbi időben – vélekedett Virincsik Anasztázia, aki szerint könnyen lehet, hogy a kézilabdában is törlik a bajnokságokat.

– Gondolkodtunk azon, hogy egy budapesti, egy érdi és egy fehérvári csoporttal formában tartjuk a lányokat a labdás gyakorlatok terén is, de nem vállaltuk a kockázatot, az egészség a legfontosabb. Úgy gondolom, nagyon sok lesz a kihagyás a csapatoknál. De a lányok lelkesen végzik a feladatokat, persze hiányzik nekik a labda. Ugyanakkor kérdés, hogy a szociális együttlét hiánya – közös utazások, közös edzések nélkülözése – milyen hatással lesz rájuk. Sokat gondolkodom a járvány gazdasági hatásain is, hogy a problémák miként csapódnak le majd a sportágazatra. Elkeserítő a kép, de ha összefognak és okosak az emberek, ha betartjuk a szabályokat, lassíthatjuk a járvány terjedését.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában