Lénárt Péter első mérkőzésén kikapott

2020.02.06. 22:21

Túl erős volt a mezőny

Nem lépett tovább a 64. Bocskai István Ökölvívó Emléktorna első fordulójából a Varkocs György Box Klub öklözője, Lénárt Péter.

Ferencz Balázs

Lénárt Péter nem jutott túl Dániából érkezett riválisán Fotó: Kricskovics Antal / Fejér Megyei Hírlap

Elképesztően népes és rendkívül erős mezőny húzott kesztyűt a 64. Bocskai István Emlékversenyen, ami nem véletlen, hiszen az olimpia évében minden nemzet igyekszik kihasználni a lehetőséget a felkészülésre, s hogy minőségi mérkőzéseket vívjanak versenyzőik. A fehérvári Lénárt Péter is kemény ellenféllel találta szemben magát a +91 kilósok között. A dán Givskov Morten egy testütéssel – gyomortájékon ért el találatot – már az első menetben véget vetett a meccsnek, KO-val verte a Varkocs Box Klub ob-ezüstérmesét.

Lénárt Péter nem jutott túl Dániából érkezett riválisán
Fotó: Kricskovics Antal / Fejér Megyei Hírlap

Turós Arnold, az edző tájékoztatása szerint a kiesés ellenére végig szerették volna „sparringolni” – versenyen kívüli kesztyűzés – a viadal napjait, de mint mondta: rá kellett jönniük, hogy a Bocskai mezőnye még túl kemény Lénárt Péter számára, az ellenfelek nagyobbak, izmosabbak, erősebbek, rutinosabbak. Most még.

Hétfőtől nyolchetes erősítő, izomfejlesztő, testsúlynövelő tréningsorozaton edződik tovább a Varkocs bunyósa, majd aztán helyezik a hangsúlyt a technikára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában