Puskás Akadémia FC

2020.02.16. 22:16

Kihasználták az emberelőnyt

A labdarúgó OTP Bank Liga NB I. 21. fordulójában magabiztos sikert aratott a 70 percig emberelőnyben futballozó Puskás Akadémia FC.

Dévai Nándor Csaba

Urblík József bombája növelte háromra a különbséget F.: pfla.hu

Fotó: DOME LASZLO BALAZS

Kőkemény párharcokkal indult a mérkőzés, nem kímélték egymást a felek. David Vanecek két komoly „csomagot” is kapott, míg Gyurcsó Ádám a 3. percben egy ígéretes labdával indulhatott, betört a tizenhatoson belülre, ott viszont túl könnyedén esett el védője mellett. A következő támadásból már a kaput is eltalálta a felcsúti szélső, míg a 12. percben Josip Knezevic 20 méterről eleresztett lökete ment kevéssel kapu mellé. A 14. percben Urblík József is megmozgatta Dombó Dávidot a kisvárdai kapuban, miután a tizenhatos sarkáról küldött kapura egy kapáslövést. Nem csökkent a hazai nyomás, Luciano Slagveer beadása után Jakub Plsek fejelt kapu fölé. Tovább csökkentek a – kezdőcsapatukban kilenc légióssal felálló – vendégek győzelmi esélyei, mikor a 21. percben Cornel Ene szabálytalankodott az egyedül kilépő Slagveer ellen, így mehetett is zuhanyozni. A 30. percben mutatott először komoly támadópotenciált a vendég együttes, ám Hegedüs Lajos minden alkalommal magabiztosan lépett ki kapujából. Szolnoki Roland a 35. percben eredménybeli előnyhöz is juttatta csapatát, miután lecsúszott szabadrúgása Dombó feje fölött, tökéletes ívben a vendég kapuba hullott, 1-0. A szerencsétlenül járt hálóőr egy perccel később hatalmas bravúrral vigasztalhatta magát, Slagveer közvetlen közelről érkező fejesét hárította villámgyors mozdulattal. A félidő hajrájára jutott még egy nagy Dombó-bravúr, Plsek lekészítése után Gyurcsó lövését hárította lábbal.

Urblík József bombája növelte háromra a különbséget F.: pfla.hu

Kevés hiányzott a kisvárdai egyenlítéshez a 47. minutumban, Gheorghe-Teodor Grozav 24 méterről elvégzett szabadrúgása csattant a kapufán. Ezt követően lassabb mederben csordogált a találkozó, egészen a 64. percig: Szolnoki futtatta Gyurcsót, az ő beadása David Vaneceket találta meg középen, aki senkitől sem zavartatva bólinthatott a kiszolgáltatott Dombó kapujába, 2-0. Gyurcsó Ádám második gólpasszát osztotta ki a 75. percben, mikor a második hullámban érkező Urblík József elé tálalt, aki pontos, erős lövést küldött egyenesen a jobb alsó sarokba, 3-0. Megjött a lövőkedve Urblíknak, négy perccel később azonban kapu mellé tüzelt. A becsületükért küzdő vendégek a 83. percben szépítettek, Gyurcsó veszített labdát hátul, Bumba a középen egyedül érkező Gosztonyi András elé passzolt, akinek már csak a kapuba kellett tessékelnie a játékszert, 3-1. Dombó újabb bravúrja kellett a 90. percben, hogy Gyurcsó gól nélkül fejezze be a találkozót. Ez azonban nem változtatott a tényen, miszerint sikerével továbbra is a 4. helyen áll a PAFC, négy pont távolságra a 3. Mezőkövesd együttesétől.

JEGYZŐKÖNYV

Puskás Akadémia FC–Kisvárda Master Good 3-1 (1-0)

Pancho Aréna, 821 néző. Vezette: Bogár Gergő (Albert I., Bornemissza).

PAFC: Hegedüs L. – Szolnoki, Meissner, Hadzsiev, Nagy Zs. – Urblík –

Slagveer (Sós B., 83.), Plsek, Knezevic (Varga J., 78.), Gyurcsó – Vanecek

(Golgol, 86.) Vezetőedző: Hornyák Zsolt.

Kisvárda: Dombó – Melnyik, Beriosz, Ene, Protics – Bumba, Lucas –

Sassá (Gosztonyi, 71.), Grozav, Viana (Rubus, 25.) – Tischler (Obradovics,

57.) Vezetőedző: Bódog Tamás.

Kiállítva: Ene (21.).

Gól: Szolnoki (36.), Vanecek (65.), Urblíik (75.), ill. Gosztonyi (83.).

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában