hetente egyszer találkoznak

2020.01.02. 21:27

Lábtenisztornával búcsúztatták az évet

Hetente egyszer lábteniszezik a MOL Fehérvár FC stadionja melletti, fedett, kispályás centrumban a piros-kékek néhány szakvezetője. Az óév utolsó napján is pattogott a labda műfüvön.

Horog László

A Vidi korábbi futballistái szilveszter előtt is összejöttek Fotó: Horog László / Fejér Megyei Hírlap

„Csabikám, mondtam már többször, csiszolhatnád a jobbost, mert ott veszítitek el a meccseket” – jegyezte meg a délutáni órákban Csrepka Tamás, korábbi játékostársához, Müller Csabához fordulva.

Csrepka 24 NB I-es meccset vívott a Vidi és a Kaposvár színeiben, súlyos sérülés miatt korán búcsúzott az élvonaltól, a bal oldalon bevethető Müller pedig Kaszás Gábor, Mezey György és Burcsa Győző edzősége idején szerepelt a piros-kékeknél, húsz alkalommal.

Az 1984–85-ös nemzetközi menetelés egyik hőse, Vadász Imre jóval több, közel 400 élvonalbeli fellépéssel büszkélkedhet, ő is rendszeresen tengózik a fentebb említett sportemberekkel, a csapat kiegészül a szintén a Sóstói Stadionban nevelkedő, de karrierjét másutt kiteljesítő Palánki Csabával, Gelencsér Tiborral és Berki Tiborral. Utóbbi kivételével mindannyian a fehérváriak utánpótlásában tevékenykednek, Csrepka vezeti az U15-ös gárdát, Vadász Imre társaságában, valamint az U10-ben pályaedzősködik, Gelencsér Tibor az U11-et dirigálja, Palánki pedig a nyolc éven aluliaknak tart edzéseket. Mostanában a legtöbb kérdést Berki kapja, ugyanis 15 éves fia a közelmúltban írta alá szerződését a BL-ben szereplő Red Bull Salzburg közvetlen utánpótlását jelentő FC Lieferingnél, többen vizionálják, hasonló utat bejárhat, mint az immár a felnőtt nemzeti együttesben is meghatározó Szoboszlai Dominik.

A Vidi korábbi futballistái szilveszter előtt is összejöttek
Fotó: Horog László / Fejér Megyei Hírlap

A társaság tagjai hetente egyszer biztosan találkoznak a Csíkvári úti centrumban, szilveszter előtt is összejöttek, ezúttal Csrepka nyert Gelencsér és Berki társaságában, amúgy mindig más összetételben lépnek pályára.

– Én szervezem ezeket a focikat, azért más mindig a kimenetel a 15 pontig zajló meccsek során, mert mindenki másban erős.

Szilveszter előtt is összejöttünk, játszottunk másfél órát, koccintottunk, aztán mentünk a dolgunkra. Müller ballábas leütése kiváló, Palánki és Gelencsér is hátul hasznosabb, miként Vadász is. Berki elöl igazán jó, én pedig gyakorlatilag mindenben – mondja Csrepka mosolyogva. – Négy évvel ezelőtt kezdtünk el futballozni az edzői stáb tagjaival, a szakágvezető, Kenyeres Imre remek ötlete volt, hogy az edzők hetente egyszer kispályázzanak. Néhány hónap után kezdett lemorzsolódni a brigád, már csak egyérintőztünk, végül néhányan maradtunk, a lábteniszezést kezdtük el, amit azóta is művelünk. Tavaly aztán – nagy örömömre visszatértek – a kétkapus focik is, heti egyszer a kollégákkal is kispályázunk, a lábtengózás mellett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában