PAFC: hiányzik az önkritika

Frissen vasalt ingben lépett be a Puskás Akadémia sajtótermébe Komjáti András a 12.30-ra meghirdetett sajtótájékoztatót megelőzően. Elsőre talán nem számított ennyi érdeklődőre, de valljuk be, a média ugyanúgy – ha nem jobban – kíváncsi a kiesés elleni küzdelemre, mint mondjuk a bajnoki címért folytatott harcra. A 65 éves szakember nem illetődött meg a „hiénák” láttán, sőt, odasétált a „ketrechez”, és mindenkit régi ismerősként üdvözölt – egy kézfogás és egy mosoly kíséretében.

– A feladat nem is lehet más, mint a csapatot benn tartani az első osztályban – kezdte mondanivalóját a sárga-kékek klubigazgatója s immáron vezetőedzője, miután elfoglalta helyét a pulpituson. – A célunk megvalósítására van hat mérkőzésünk, a sorsolásunkat ismerve pedig nem vagyunk könnyű helyzetben, de ha nem bíznék abban, hogy jövőre is az élvonalban futballozunk majd, akkor nem ülnék most itt. A játékosokról annyit: az elmúlt két napban azt tapasztaltam, ők is átérzik a jelenlegi szituációnak a súlyát.

Pedig Radoki János sokszor elégedetlenségének adott hangot a hozzáállást illetően.

– Azt kell mondanom, János edzéseit nézve egyszer sem fedeztem fel semmilyen lazaságot, leginkább azért, mert megkövetelte a munkát és a fegyelmet. Az igaz, hogy ezeket nem kaptuk vissza élesben, de erre is lehet magyarázat: egyrészt valószínű, sok az „edzésspíler”, aki nem tudja elviselni a tétet, másrészt a futballisták nem duzzadnak az önbizalomtól az utóbbi időben.

Klubigazgatóként hogy látta, fejlődött egyáltalán valamit a gárda az elmúlt hónapokban?

– Erőnlétben mindenképp előreléptünk, a fizikai állapotunknak voltak már jelei a tavaszi nyitófordulóban is, amikor három nullára megvertük a Vidit. Ez a „presszingen” alapuló játék azonban csak ideig-óráig működött, később a frissesség rovására ment. Rengeteg információt kaptak a labdarúgók, ami talán egy kicsit több volt a kelleténél, így mentálisan is elfáradtak.

Ezzel a kerettel hol a helye a Puskás Akadémiának?

– Nem ön az első, aki ezt kérdezi, a barátaim, ismerőseim között is beszédtéma. Papíron a harmadik, negyedik legértékesebb kerettel rendelkezünk az NB I-ben, ami meg is felel a valóságnak, meg nem is. Az lenne a legjobb, ha egy játékos a saját bőrén tapasztalná meg, mennyire értékelik őt, s nem a mögötte lévő pénzmennyiség határozná meg az egyén képességeit. Hiányolom az egészséges önkritikát a mostani futballistákból. Úgy ítélem meg, ez az együttes minden kétség nélkül alkalmas lenne arra, hogy a középmezőny elején végezzen.

Jól értem, a jelenlegi csapatban is hiányzik az önkritika?

– Igen, néhány focistáról ez elmondható sajnos. Nem a másikban, mindenkinek saját magában kell keresnie a hibát először, ezt pedig nekünk, edzőknek kell nyomatékosítani. Bízom benne, hogy ezt a játékosok is megértik.

Kellett ez önnek? Klubigazgatóként azért mégiscsak kevesebb nyomásnak van kitéve.

– Voltam én már nehezebb helyzetben, azt is túléltem, ezt is túl fogom. Jó viszonyt ápoltam Jánossal, heti rendszerességgel beszélgettünk, tervezgettünk. Edzői szemszögből nézve azt mondom, nem történt meglepetés: egy hét alatt nagy zakót kaptunk olyan csapatoktól, amelyeket le kellett volna győzni, illetve a Magyar Kupából is kiestünk egy oda-vissza vágós meccsen.

Mi az, amin mindenképp változtatni kell ön szerint?

– Az elmúlt két napban leginkább azon dolgoztam, hogy feloldjam a negatív hangulatot, ami érthetően uralkodik mostanság az öltözőben, illetve kicsit igazítottam az edzésmódszereken: a frissességre helyeztem a hangsúlyt. Eddig úgy néz ki, jó úton járok.

Radokinál fontos szerep jutott a fiataloknak, igaz, ez eredménnyel nem párosult. Ön hogy látja, megadja nekik majd a bizalmat?

– A kiesés elkerüléséért folytatott harcban általában a rutin számít, de azt mindenképp megvizsgáljuk, hogy ki mennyit tett le eddig az asztalra. Ha számszerűsítenem kellene, azt mondanám, negyven-hatvan százalékban számítok az ifjakra az utolsó fordulókban.