A Bulldogok és a Medvék diadala

2018.07.26. 20:51

Az agárdi Napsugár Strandon felkavarták az állóvizet a rögbisek

A Velencei-tó partján gyűltek össze a strand rögbi szerelmesei, a Velencei-tavi Rögbi Sport Egyesület szervezésében megrendezett tornán 14 csapat 170 játékosa vett részt.

Káldor András

Nem kímélték egymást a csapatok a homokban Fotó: Ornai G.

Az esemény iránt évről évre egyre nagyobb az érdeklődés, a nagyszámú nevezéseknek köszönhetően 42 mérkőzést láthatott a kétszáz kilátogató néző. A viadalra 7-7 csapat nevezett érintős (non-kontakt) és kontakt kategóriában. A torna különlegességét növelte, hogy már utánpótláskorú fiatalok is pályára léptek, illetve olyan cégek, baráti társaságok is felmerészkedtek a homokra, akik több esetben a rögbi sportágnak ezzel a formájával először ismerkedtek meg. A megmérettetésen számszerűen 14 együttes indult, a 170 résztvevő összesen 336 játékpercben mérte össze tudását.

A sorsolás elkészítésekor senki sem gondolta volna, hogy a férfi kontakt bajnoki címe az utolsó mérkőzésen fog eldőlni. A Gorillák a Battai Bulldogokkal csaptak össze, amely igazán látványos zárása lett a szombati rendezvénynek.

Nem kímélték egymást a csapatok a homokban Fotó: Ornai G.

Helyezések:

Érintős: 1. Medvelányok (Budapest), 2. Velencei-tavi Vikingek (VtRSE U16 fiú), 3. Battai Bulldog Kennel (Battai B. U16), 4. Fehérvár Rugby Club Lányok (U16 lány), 5. MÁV Vagon Team (Székesfehérvár), 6. Fehérvár Rugby Club Anyu&Apu (Székesfehérvár), 7. Velencei-tavi Valkűrök (VtRSE U16 lány)

Férfi kontakt: 1. Battai Bulldogok (Százhalombatta), 2. Gorillák (Szeged), 3. Szomjas Tevék – Sabotage (Ex dunaújvárosi egyetemisták), 4. Soproni Sasok, 5. Budapesti Kosok, 6. Fekete Sereg (Százhalombatta), 7. Fehérvár Rugby Club.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában