Születésnapját ünnepelte az ötszörös válogatott Csucsánszky Zoltán

Nagy ajándék, hogy itt dolgozik. A minap múlt 52 éves. Ahogy a többi szülinapost, őt is szelíd ünnepségen köszöntötték a kollégák az épülő Sóstói Stadion mellett található utánpótlásbázison. Csucsánszky Zoltán, az egykori irányító ugyan nem őrzi régi versenysúlyát, ám hetente háromszor ma is futballozik, barátokkal.

– Jól tartom magam, jóképű gyerek vagyok továbbra is, még úgy is, ha nem borotválkozom. Nem érzem az 52 évet, bár a kollégák figyelmeztettek rá. Jó hangulatú, visszafogott összejövetelt tartottunk, sütivel és üdítővel, sportpályára nem is való alkohol.

– Amit nem szeretett soha. Mármint az alkoholt.

– Húsz éve spicces sem voltam. Anno, a nyolcvanas évek végén, meccs után néha beültem én is a srácokkal egy italra, de nem vittem túlzásba. Sportszerű életet élek, hetente háromszor futballozom, a kollégákkal egyszer biztosan, valamint a haverokkal, a stadionnal szemközti fedett, művüves pályán. Egy hónapja kaptunk teqball asztalt, azt is gyakran használjuk, hasznos sporteszköz. A napi munka mellett kell a kikapcsolódás.

– Évek óta az U19-es gárdát irányítja. Vannak tehetségek?

– Tehetségek mindig akadnak. Öt éve dolgozom ezzel a korosztállyal, előzőleg öt éven át Felcsúton dolgoztam, az akadémián, az U19-es csapattal. Pályaedző voltam Hartyáni Gábor mellett, Videoton II néven szerepeltünk az NB II-ben, kétszer lettünk dobogósok. A szabályok értelmében feljutni nem lehetett a legmagasabb osztályba, de ilyen célunk nem is volt. Jól éreztem magam Felcsúton, de örömmel tértem vissza fél évtizede a Vidihez. Ez az otthonom.

– A nagypályás focival mikor szakított végleg?

– Alapvetően 2002-ben, Ausztriában, később még játszottam itthon a megyei másodosztályban, Csóron, valamint Pest megyében, Tárnokon. Egykori játékostársam, Zombori András invitált, ott játszott Orosz Ferenc és Szilveszter Ferenc is. Nem volt fiatal garnitúra a miénk, de jól szerepeltünk, én is sok gólt rúgtam. A Magyar Kupában a 32 között estünk ki, hosszabbítás után, az MTK fiataljaira épülő Bodajk ellen. 42 évesen fejeztem be a nagypályás futballt, egyre több lett az elfoglaltságom az utánpótlásban, valamint kineveztek technikai vezetőnek a Videoton felnőtt csapatánál. Később Móron edzősködtem az NB III-ban, jó időszak volt, kétszer voltunk dobogósok, végül a 6. helyen zártunk. Mezey György lett a Vidi szakmai igazgatója, ő hívott az utánpótlásba.

– Előzőleg pályaedzőként dolgozott az évonalban. Vezetőedzői ambíciói nem voltak?

– Amikor edzősködni kezdtem, én is eljátszottam a gondolattal, de az évek múltával letettem róla. Jól érzem magam a Vidiben, úgy gondolom, ezt a lehetőséget meg kell becsülni. Az élet nagy ajándéka, hogy annál a klubnál dolgozhatok, ahol játékospályafutásom jelentős részét is tölthettem. Kétszer voltam pályaed-ző, két évtizede, Disztl László és Verebes József mellett. Utóbbival sajnos kiestünk az élvonalból. Disztl Lászlóval folytattam, Veszprémbe írtunk alá az NB II-be, változtak a szabályok, az első hat maradt a második vonalban. Háromnegyed évet töltöttünk ott, nem jött össze a bennmaradás. Dolgoztam az NB III-ban vezetőedzőként, majd jött az utánpótlás, ahol leragadtam.

– Amikor tinédzserként Fehérvárra került Csepelről, gondolta, hogy ez lesz az otthona?

– Nem meditáltam rajta. A Csepel-szigeten, Szigetújfalun nőttem fel, 35 km-re Csepeltől. Oda jártam gimnáziumba, reggel 6-kor keltem, mentem suliba, onnan edzésre, este 8-ra értem haza. Nagyon fiatalon, 17 évesen mutatkoztam be az NB I-ben, a Fradi ellen, a Népstadionban. Csereként kaptam 25 percet, 3-1-re nyertünk, az utolsó gólunkat én lőttem, szegény Zsiborás Gábor kapujába. Jól eltaláltam a labdát. Ott maradtam a kezdőben, két év alatt 60 meccset játszottam, 9 gólt szereztem. A második idényben kiváló csapatunk volt, hat olimpiai válogatott játékossal, remekül éreztem magam Csepelen, nem gondolkodtam a váltáson. A félszezonban vezettük a tabellát, végül 6. helyen zártuk a bajnokságot.

– Ön pedig elfogadta a fehérvári Videoton ajánlatát.

– Fejes Gábor és Karsai László kopogtatott a lakásunk ajtaján, aztán jöttek még kétszer, a harmadik beszélgetésünk után megállapodtunk. Hívott a Kispest is, de a fehérváriak gyorsabbak voltak, valamint imponált, hogy az UEFA-kupa döntőse invitál. A kupaszereplés után pár hónappal, 1985 nyarán érkeztem. A Csepel leszálló ágban volt, a Vidi pedig emelkedőben. Nem lettem kezdőember, ezt tudtam is, az idő múltával egyre több szerepet bíztak rám. A csúcsot az 1988–89-es szezon jelentette, 23 évesen voltam életem formájában.

– A bajnokságban csak azért nem szerezték meg az aranyat, mert a meccsek után jöttek az átkozott büntetők.

– Mi voltunk a legjobb csapat, a leglátványosabb focit játszottuk, de a büntetőpárbajokat elvesztettük. Petres Tamás 19 góllal gólkirály lett, én 13 találattal követtem. Lőttem pár büntetőt, szabadrúgást, de döntően akciógólt. Nagyon összetartó brigád voltunk, a pályán és a pályán kívül. Volt egy kiváló edzőnk, Kaszás Gábor személyében, a klub vezetői pedig minden feltételt megteremtettek.

– Remek éve volt, a válogatottban is bemutatkozott.

– Mezey György volt a kapitány, a görögök elleni, idegenbeli, 3-0-ra elvesztett derbin debütáltam, a Málta elleni 2-2-es vb-selejtezőn is végig a pályán voltam. Játszottam Mészöly Kálmánnál és Bicskey Bartalannál is, ötször húzhattam fel a címeres mezt.

– Sokkal több lehetett volna, ha nincs a súlyos sérülés.

– 1989 nyarán kaptam életem lehetőséget, az angol élvonal középcsapata, a Coventry hívott próbajátékra. Két hetet töltöttem ott, minden rendben ment, a szerződés aláírása előtt voltunk, az utolsó edzőmeccsen egy rossz mozdulatnál elszakadt a térdszalagom. Hazajöttem, a Vidiben folytattam, amit nem éreztem visszalépésnek. Novemberben újra játszottam. Pár hónappal később, egy porcműtétnél derült ki, hogy előzőleg mennyire súlyos sérülést szenvedtem. Rándulásra gyanakodtak, kiderült, a hátsó keresztszalagom szakadt el, ráadásul pár hónap alatt fel is szívódott. A combizomzatom erős volt, a szalag hiánya tulajdonképpen nem gátolt a későbbi játékban, de nyilván befolyásolta a további pályafutásomat. 24 éves voltam, a legjobb éveim még előttem voltak, sajnos nem tudtam azt a pályát befutni, amit szerettem volna. De csalódott nem vagyok, így alakult.