Gergő Katalin, a csipkeverés mestere: szerelem volt első látásra

Gergő Katalin igazi mestere a csipkeverésnek: gyönyörű munkáit most január 30-ig a Vörösmarty könyvtár Tolnai utcai fiókkönyvtárában állítja ki. A könyvtárban bemutatót is tartott, és mesélt is a művészi csipke történetéről.

Szerelem volt első látásra – vallja be Gergő Katalin, ha a kezdetekről kérdezik:

- Egy kolléganőm szólt, hogy indul csipkeverő-tanfolyam, nem tartanék-e vele. Egész életemben kézimunkáztam, de a csipkeverésről nem sokat tudtam. Már az alapok elsajátításánál éreztem, hogy ez az „enyém”, ez az, amit csinálni szeretnék. Később minél többet tudtam meg a vert csipkéről, annál inkább mélyült a vonzalom.

Ennek már vagy 26 éve. Bevallja, megszállottja lett a csipkeverésnek: azt állítja, ez teljesen kikapcsolja, még arról is megfeledkezik, hogy nincs otthon kenyér... Egykor a családsegítő szolgálatot vezette – s ha egy nehéz nap után szellemileg alaposan elfáradt, otthon leginkább a csipkeverés pihentette.

- Nem hiába mondják, hogy a vert csipke a textilművesség királynője és szolgálólánya egyszerre – magyarázta a könyvtárban. – A rengeteg munka, amit bele kell tenni, no meg a csipke finomsága avatja királynővé. Másfelől szolgálólány is, mert mindig volt célja. A szövött textil szélére varrták a csipkét, hogy a láncfonalakat eldolgozzák vagy – ha két kisebb textil készült a szövőkereten – a darabokat betétcsipkével kötötték össze.

Azt máig homály fedi, hogy mióta is létezhet egyáltalán vert csipke, Itália és a Németalföld pedig vetélkedik azon, hogy melyik az igazi hazája. De már az 1400-as évek végéről, 1500-as évek elejéről vannak írásos emlékek, csipkemintakönyvek. Márpedig akkor már korábban kialakulhatott... A legenda szerint egy szegény olasz szövőlány találta ki, aki azon gondolkozott, hogyan tudná a láncfonalakat szépen eldolgozni a textil szélén. Próbálkozott, de a cérnaszálak folyton összekeveredtek. A vőlegénye ezért fából faragott pálcikákat, azokra a lány felkötözte a cérnát, úgy alakította ki a mintát. Ez volt a csipkeverés őse. Hogy így történt-e, ki tudja? A mese mindenesetre szép.

Az biztos: a 15. századi Európában a főúri és a paraszti családokban is megismertették a csipkeverést. Igaz, nem volt egyforma a csipke meg-ítélése. V. Károly német-római császár olyannyira szerette, hogy rendeletben írta elő: az iskolákban kolostorokban tanítani kell a csipkeverést.

IV. Keresztély dán király saját csipkeverő műhelyt üzemeltetett, és még a csatába se indult csipkedíszek nélkül. Selmecbányán viszont egyenesen megtiltották a csipkeverést a lányoknak, hogy ne ösztönözzék őket cifrálkodásra. Valójában arról volt szó, hogy nem találtak az úri házakhoz cselédlányt, mert inkább az otthon végezhető csipkeveréssel foglalkoztak a lányok...

Gergő Katalin csak ontotta a csipkeverés históriájának érdekes részleteit, s közben Sárosi Bellát idézte, aki azt írta egykor a csipkekészítésről: csodaszép világ, amelybe „üdülni menekülnek az álmodozók és a szépség fanatikusai...”.

Gergő Katalin is ezek közé a fanatikusok közé sorolja magát: az elmúlt években mesterkurzusokon tanult meg minden csipkefajtát, csipkeverési technikát. A könyvtár tárlóiban szebbnél szebb, finomabbnál finomabb csipkéket látunk – mind más és más... Kedvence a Hunnia csipke, amelynek megalkotója Fáy Aladárné született Edvi Illés Gizella, aki külföldön tanulta meg a csipkeverést, és szerette volna a magyar hímzések, faragások motívumait a csipkébe „átültetni”. Megjelenésekor a Hunnia csipke óriási sikert aratott, népszerűsége vetekedett a brüsszeli és velencei csipkével. Fáy Aladárné leszármazottai tovább népszerűsítették a Hunnia csipkét: ma Terényben csipkemúzeum mutatja be a legszebb régi és mai darabokat. Gergő Katalin két saját tervezésű darabbal szerepel a múzeum tárlatán: egy Hunnia csipkenyakékkel és egy díszzsebkendővel.

Most a könyvtárban bemutatott anyagban is akad Hunnia-csipkenyakék: Gergő Katalin – aki szereti a bonyolult darabokat – a borsólyukhálóba még gyöngyöt is illesztett. De látunk a kiállításon krétai csipkét, punto-technikával készült medálokat, velencei fonatost, lenyűgöző duchesse-mintát és még ki tudja, hányféle szépséget.

A finom tüllcsipke is fantasztikus: a pihekönnyű darabot szinte „vakon” készíti a csipkeverő, akit munka közben a párnába tűzött magasan álló tűk emlékeztetnek arra, hol tart a mintában. Olykor csak a végén, a tűk kiszedése után derül ki, hogy ejtett-e hibát... Gergő Katalin meg is mutatta azt a finom tüllcsipkét, amiben akad egy (számomra láthatatlan) hiba.

Gergő Katalin azt mesélte: a kézi csomózású perzsaszőnyegek készítői úgy tartják, tökéleteset csak Allah alkothat, ezért minden szőnyegen vétenek egy apró hibát. Nos, az ő tüllcsipkéjén is ott van a „perzsafolt”. Tegyük hozzá: épp ez teszi a különleges munkát egyedivé és megismételhetetlenné...