Jó reggelt, Fejér vármegye!

Az éppen zárva tartó üzlet kirakatának sarkában ült. Miközben az utca zaja a ki nem mondott gondolatokat is képes volt elnyomni, ő úgy ült ott, mintha így lenne a legtermészetesebb. Hogy mióta, talán senki sem tudja, s hogy mikor evett utoljára egy tál gőzölgő levest, már maga sem emlékszik. Azok az idők már elmúltak, amikor esténként meleg vacsora várta, amikor az otthon még egy ház volt, amiben a szeretet, mint összetartó kapocs volt jelen. Ma már az utca az otthona, ruhái egyformán szürkék, a mosás már rég nem a heti rutin része. Nem kért semmit, nem várt vigaszt vagy segítséget. Kezében elnyűtt, vékonyka regényt szorongatott, koncentrált, s szinte falta a sorokat. Habár már szinte minden összeomlott körülötte, a szavak gyógyító erejébe vetett hite máig sem hagyta el.