Könyvesbolti kaland, Babarókával

2024.04.28. 12:33

Kiss Judit Ágnes teremtett vidám, mesés hangulatot

Szombaton délelőtt újabb szerző, a gyerekkönyveiről is ismert Kiss Judit Ágnes költő, író volt a székesfehérvári könyves Már Vártalak vendége.

Bokros Judit

Kiss Judit Ágnes több bábot is elővarázsolt táskájából, hogy azokkal tegye átélhetőbbé Babaróka kalandjait

Forrás: A szerző

A Halesz közelében található könyvesbolt is fontos küldetésének tartja, hogy összehozzák az olvasókat és az írókat, ezért hívnak meg időről időre a magyar gyermekirodalmat képviselő kortárs szerzőket is. A tulajdonos, Csabai Dóra elmondta: a Covid rendezvénymentes időszaka után nehéz volt a visszaállás, érezhető, hogy nehezebb bevonzani a közönséget. Kollégáival igyekeznek minél több írónak lehetőséget adni, de a legnagyobb érdeklődés többnyire a legismertebbek iránt van. Bonyolítottak már sikeres foglalkozást Vadadi Adrienn-nel, Dániel Andrással vagy Berg Judittal. A jövőben folytatják a sorozatot, és nagyon készülnek a június 21-ei születésnapi eseményükre, hiszen idén ünneplik a nyitás tizedik évfordulóját.

Szombaton délelőtt a József Attila-díjas Kiss Judit Ágnes költő, író érkezett hozzájuk, akinek Babaróka-meséi nagy népszerűségnek örvendenek az óvodás korosztály és a családok körében. Az író a könyves foglalkoztató helyiségében várta a gyerekeket, akiknek a varázssálja és néhány közösen elmondott varázsige segítségével különféle bábokat varázsolt elő a hátizsákjából. A bábok természetesen a Babaróka-mesékhez kötődtek, és az író ezeket is felhasználva mesélt, bábozott a többnyire óvodás aprónépnek a „Babaróka cipője” című kötetből felolvasva.

A jó hangulatú találkozót dedikálás zárta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában