Fekete lév, muréna, kelletlen elrugaszkodás

2023.09.17. 17:00

Véget ért és sikeres volt a nyolcadik FIN is

Szép számú közönség követte nyomon a Fehérvári Irodalmi Napok (FIN) különböző helyszínekre szervezett programjait csütörtöktől szombatig.

Bokros Judit

Závada Péter (balra) és Czinki Ferenc a FIN hivatalos nyitónapján

Fotó: Fehér Gábor / FMH

A megnyitót az MNL Fejér Vármegyei Levéltárában tartották csütörtökön kora este. Itt Czinki Ferenc főszervező köszöntötte a megjelenteket, majd a székesfehérvári költő, író, Pallag Zoltán nyitotta meg az irodalmi eseménysort. Szövegében a fiatalkori olvasásélményektől indított, majd az olvasás, a kritikus olvasás (és az írás) fontosságára hívta föl a figyelmet, amellyel fény hozható a sötétségbe.

Ezután mindjárt Závada Péter költő friss verseskötetével ismerkedhettek meg a jelenlévők. A muréna mozgása című könyvről egyebek mellett megtudtuk: három részből (és nem ciklusokból) áll. Az első úgynevezett gonoszság történeteket tartalmaz, a második rész versei Závada színházi munkái kapcsán születtek, a harmadik részben pedig hosszabb, prózai jellegű szöveg olvasható. A csütörtöki napot Kollár-Klemencz László zenés irodalmi estje zárta, szintén sok érdeklődőt vonzva.

Szálinger Balázs költő már pénteken, a Könyvek Boltjában mutatta be új, És most kelletlen elrugaszkodnom című verseskötetét, amelyre ugyancsak sokan voltak kíváncsiak (itt és Závadánál is Czinki Ferenc volt a moderátor).

Az utolsó programok a Petz sörözőben zajlottak: szombaton jellemzően gasztrodélutánnal szoktak készülni a szervezők, egy-egy jeles író részvételével. Ezúttal Saly Noémi irodalom- és Budapest-történész vendégeskedett a kultúrkocsmában, hogy a Ferencesek főztje című, általa szerkesztett csíksomlyói szakácskönyvről meséljen Józsa Márta író, szerkesztő kérdései nyomán. A közönség megtudhatta a körülbelül háromszáz éves receptek eredetét, azt, hogyan talált rájuk Saly Noémi, érdekes gasztrotörténeti ismeretekkel gazdagodhattunk, végül pedig egy, a könyvből választott ételt is megkóstolhattunk. Ez a fekete lév volt, amely szószos húst takar, és érdekessége, hogy a szószt kenyérrel sűrítik. A FIN szombaton este Víg Mihály szólókoncertjével zárult.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában