A költő vándorszínészi múltja, személyisége, halála is téma volt

Összesen öt szervezőnek köszönhetően kerülhetett sor az eseményre, amelyet a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban tartottak a minap, komoly érdeklődés mellett (igaz, volt, aki ismét hiányolta a fiatalokat). A kétszáz éve született költőt országszerte számos helyen és különböző módokon idézték és idézik meg ebben az időszakban. Székesfehérváron is volt már színjátszó találkozó, amelyről ráadásul azóta kiderült: bekerült a „200 év Petőfivel” legjobb programjai közé. Ez pedig a Pönögei Kis Pál Vándorszínjátszó Fesztivál, amelyet a Szabad Színház szervezett júniusban. De vetélkedők, kvízek, színházi előadások is emlékeztettek, emlékeztetnek a költőre a szűkebb és tágabb hazában.

A Petőfi-emlékülés Bakonyi István irodalomtörténész vezényletével zajlott, aki a bevezető után először Lukács László néprajzkutatónak adta át a szót. A zámolyi születésű tudós ember főleg Petőfi vándorszínész mivoltáról és az ebben a minőségben eltöltött fehérvári időszakáról beszélt, több korabeli visszaemlékezés alapján. Ugyanakkor vármegyei kitekintést is tett.

Hermann Róbert történész Petőfi halálának körülményeiről értekezett az eseményekre pontosan kitérve, a Segesvár vagy Barguzin? kérdést körüljárva. Csörsz-Rumen István irodalomtörténész a költő vándorlása kapcsán elemezte Petőfi személyiségét, a vándorlás mikéntjét, céljait. (A vándorlás, a vándorszínészi lét Székesfehérváron különösen jelentős, hiszen Petőfi itt 1842-ben lépett színpadra Borostyán Sándor álnéven a Pelikán fogadóban, vagyis a mai Pelikán Kamaraszínház elődjében.)

Sebők Melinda irodalomtörténész irodalmi oldalról közelített Petőfi útja a Babits-életműben címmel. Ebben a XX. századi jeles költő, Babits Mihály Petőfi-képét mutatta be, többször Arany Jánost is említve. Előadását egyébként azzal kezdte: „Petőfi Sándor recepcióját a halála után eltelt több mint másfél évszázadban áttekinteni szinte lehetetlen feladat. Petőfi jelenléte a magyar nemzet kulturális, politikai és közösségi életében egyedülálló jelenség. Ez nem azt jelenti, hogy Petőfi a legjobb vagy a legnagyobb magyar költőnk, hanem azt, amit Babits 1923-as Petőfi-esszéjében is megfogalmazott: ’Petőfi oly lélek, aki fölött a múltnak nincs hatalma’.”

Majd az irodalomtörténész szólt arról, hogy Petőfit sokan tekintik költészeti modellnek, s magára Babits Mihályra is hatott, még ha teljesen eltérő lírát művelt is. Babits 1910-es tanulmányában foglalkozott Petőfi és Arany személyiségével, költészetével: előbbit egészséges örökifjúnak, utóbbit beteges, tépelődő léleknek tartotta. Továbbá, Aranyt Petőfinél modernebbnek nevezte. Ám Sebők Melinda felhívta a figyelmet arra: Babits Petőfit is nagyra tartotta, és őszinte, akaraterős, egészséges léleknek nevezte, akinek leíró költeményei a magyar líra legmagasabb szintjét képviselik. Egy 1913-as esszében Babits már világirodalmi kontextusban tárgyalja Petőfi és Arany munkásságát, s úgy véli: „Petőfi fordítható és világirodalmi érték, míg Arany fordíthatatlan és nemzeti érték…”

Arról is szó esett aztán: a Petőfi-kultusz sajátos megnyilvánulása, hogy jelképpé növesztett figurája állandóan politikai viták kereszttüzébe került, Petőfi nevét és szimbolikus alakját politikai-ideológiai jellegű célokra használták. Babits pedig ez ellen szólalt fel. Verse is született Petőfi koszorúi címmel, a Petőfiről kialakult képét pedig a I. világháború és a trianoni veszteségek árnyalták – fogalmazott Sebők Melinda.