Szent királyunk Fehérváron Péter és Pál apostoloktól, Pesten Szent Lipóttól hódította el a templom titulusát

A mai székesfehérvári Szent István király székesegyház kezdeteiről, a magyar honfoglalást megelőző alapításáról 2013-ban Gedai István a Magyar Nemzeti Múzeum nyugalmazott főigazgatója értekezett: »Székesfehérvár és Veszprém térsége a fejedelmi család birtoka lett. Székesfehérvár későbbi keresztény szakralitásának is voltak meghatározó előzményei. A salzburgi érsek ‒ a 803-tól frank uralom alatti Pannonia egyházkormányzati joggyakorlója ‒ 871-ben készíttetett „Conversio”-ja 56 templomos helyet ismer Pannoniából. Ezeknek egyik jelentős temploma „Weride”-ben volt, amelyet 865. január 13-án Adalwin salzburgi érsek szentelt fel a két apostolfejedelem, Szent Péter és Szent Pál tiszteletére. Ez a templom azonosítható Székesfehérvár várának Szent Péter és Szent Pál patrocíniumát viselő keresztelőegyházával, Fehérvár első plébániájával.« Itt temették el a nyugati kereszténységet felvevő, Rómával kapcsolatot létesítő Taksony fejedelmet és fiát Géza fejedelmet is. A pápák által szorgalmazott elv: „a legszentebb dolog, hogy ki-ki őseinek sírjában nyugodjon” (III. Leó pápa, 795-816) értelmében lett nyughelyük a fehérvári templomban. Ez motiválhatta István királyt Esztergommal szemben a fehérvári királyi temetkezőhely kialakítására a Nagy-boldogasszony prépostsági templom építésére.

A jezsuita atyák szentbeszédeikkel előkészítették a patrocínium cserét

Árpád nagyfejedelem unokája, Taksony 947-972 között ült a fejedelmi trónon. Ő kezdeményezte a hagyományos öröklési rend felszámolását fia, Géza uralomra juttatásával 972-ben. Székesfehérvár alapításának évét Kralovánszky Alán régész javaslatára Géza fejedelem trónra lépésének évére, 972-re tették. 1972-ben ünnepeltük a város millenniumát, fél évszázad múltán, 2022-ben 1050. születésnapját. Szent Péter és Pál templomunk felszentelésének éve (865) alapján Fehérvárt több mint egy évszázaddal idősebbnek tarthatjuk. A templomba és a templom köré a város lakói folyamatosan temetkeztek, Taksony és Géza révén fejedelmi temetkezési hellyé vált.

A Szent Péter és Pál templom a Belváros, a Vár legmagasabb pontján az egykori Szent Péter utcában állt. IV. Béla királyt, aki gótikus stílusban átépíttette 1235-ben itt koronázták meg. A XVI. század közepéig a koronázási szertartások egy része, az ítélkezés és a lovaggá ütés itt zajlott le. Okleveleink cathedralisnak, székesegyháznak említik: városi plébániatemplomként az egész középkor folyamán megkülönböztetett szerepet játszott a fehérvári templomok sorában. Közvetlenül a török megszállás után, 1543-ban dzsámivá alakították (Szulejmán khán dzsámija). A török alóli felszabadulás után erősen leromlott állapotban nyerte vissza eredeti szerepkörét: a jezsuiták által gondozott plébániatemplom a magyar anyanyelvű hívek lelki gondozásának helye (magyar templom) lett. Patrocíniumát a barokk korban feléledő kultusz jegyében a város lelki életét szervező jezsuiták Szent István királyra változtatták. A középkoron át folyamatos Szent Péter és Pál patrocíniumról mondtak le, az Anyaszentegyház két főapostolát cserélték fel a Mária Terézia királynő által is népszerűsített Árpád-házi magyar szenttel.

A jezsuita plébánosok és káplánok szentbeszédeikkel előkészítették, megokolták, megerősítették a patrocínium cserét. Csobánczi József jezsuita atya prédikációja, amely 1769 Szent István király napján hangzott el, nyomtatásban is fennmaradt. Szent István királyban nemcsak a magyart, hanem a fehérvárit is látta: „Mi pedig szabad királyi Székesfejérvárnak lakosi különös és közelebb való kötéllel is hozzá szoríttatnak, akiknek ő nem csak Apostola és királya mint egyebeknek, hanem ugyan e szent helyen lakó társa ritka kegyességgel lenni méltóztatott.” Szent Istvánunk ugyan meghalt, de a földi király helyett mennyei Királynét, István helyett Máriát, Magyarország patrónáját nyertük gyámolul: „Ettől fogva tehát Magyarok Nagy Boldogasszonyának sajátja s ‒ öröksége vagyunk. A fehérváriak ne búslakodjanak, mert ezt a várost, akit életében itt lakásával megdicsőétett, holta után szent tetemével meggazdagétotta Szent Királyunk… Mást egyebet kérek tőletek, nemes fejérvári lakosok: Emlékezzetek meg, hogy Szent Királyok maradéki vagyunk, Szentek földén lakunk, s ‒ valahová lábbal lépünk, vagy Szentek, vagy Szentek tetemit tapodgyuk. Nem illendő-é tehát, hogy illy Szent Városnak szent lakosai legyenek?”

A plébániatemplom barokk stílusban történt megújítása a jezsuita atyák kezdeményezésére, a hívek, a város támogatásával 1702-1768 között történt meg, ahogy erről a boltozat egyik ívén olvasható latin nyelvű felirat tanúskodik: PIETAS SENATVS. POPVLIQUE. ALB: DEO. OPTIMO. MAXIMO. IN HONOREM. S. STEPHANI PRIMI. HUNGARORVM. REGIS. ET. APOST E FVNDAMENTIS. EREXIT 1768. [Székesfehérvár szenátusa és népe építette fel kegyeletből, a legjóságosabb Isten és Szent István, a magyarok első, apostoli királya tiszteletére 1768].

A Székesfehérvári Egyházmegye első püspöke, Séllyei Nagy Ignác 1777-ben Szent István király napján magyar nyelvű székfoglaló beszédében joggal hivatkozhatott a hívek Szent István királyunk tiszteletéből fakadt áldozatkészségére, amiért cserébe a szent király különös oltalmát kérte a városra: „Tekintsd e város Lakosainak tiszteletedhez való nagy buzgóságokat lád, mely vidám arczával önként, jó kedvbül utolsó filléreket is arra áldozták, hogy szent nevednek emlékezetére az egy élő Istennek ez a böcsös, ékes és ritka szépségű Templom föl épüljön.”

Egy évtized múltán, a Székesfehérvári Egyházmegye megalapításával a Szent István király plébániatemplom egy másik szerepkört is kapott: püspöki székesegyház lett. A szent király tiszteletének egyházmegyei központjává vált, különösen azáltal, hogy Mária Terézia királynő 1778-ban Szent István király becses fejereklyéjével ajándékozta meg a székvárost.

Séllyei Nagy püspök egy lelki rendtartásában a fehérvári híveknek és a városban időzőknek javasolta: „Minden pénteken, ha a városban lakol, másképpen mindenkor midőn kívülről idejössz, igyekezzél meglátogatni Szent koponyáját Szent István királyunknak a püspöki öreg templomban, és azt mély alázatossággal tisztelni.”

Első magyar királyunk tiszteletének előmozdítását szolgálták minden esztendőben a fejereklyével végzett Szent István napi körmenetek és azok az egyházmegyei használatra szánt liturgikus szövegek (Szent István király litániája, Szent István kis officiuma, Szent István király napjára való ének), amelyek a székesfehérvári püspökség által kiadott énekeskönyvek révén terjedtek el. Séllyei Nagy Ignác püspök 1785-ben megjelent énekeskönyvében már szerepel a Szent István litánia, amit a székesegyházban augusztus 20-án s annak nyolcadában azóta is megtartanak.

Szent István napján és a nyolcad alatt a székesegyházban tiszteletre helyezik ki a fejereklyét. A Szent István litániáknak és a gyakori ereklye kihelyezéseknek is szerepe lehetett abban, hogy Udvardy Vince a Szépirodalmi Közlönyben 1858-ban Székesfehérvárról megjelent „történeti és tájrajz”-ában ezt írhatta: „A nép még most is emlegeti Szt. István királyt, és a felső városon levő régi kútra megesküszik, hogy az Szt. István király kútja.”

A király hozzájárult, hogy Ausztria védőszentje helyett a pesti bazilika patrónusa Magyarország fővédőszentje, Szent István király legyen.

A pesti Szent István-bazilika a titulusváltás révén hasonlítható a székesfehérvári Szent István-székesegyházhoz, ami a fővárosban több mint másfél évszázaddal később történt meg.

Pest új külvárosát 1790-ben nevezték el Lipótvárosnak (Leopoldstadt) Mária Terézia fiáról, a trónra lépő II. Lipót királyról. A régi Belvárost határoló faltól északra épült külvárost főként a köz- és állami hivatalnokok lakták. Zitterbarth János tervei alapján felépült itt egy kis templom Szent Lipót tiszteletére, amely Buda 1849-évi ostroma idején rommá vált. Pest előkelő negyede központjának szántak egy nagy, reprezentatív templomot: a lipótvárosi Szent Lipót plébániatemplomot. Hild József tervei szerint 1851-ben kezdődött az építkezés, amely több mint fél évszázadon át tartott. Hild halála után, 1867-ben Ybl Miklós vette át az építkezés irányítását, aki átdolgozta a terveket. Halálával, 1891-ben Kauser József lett az építésvezető. Ő valósította meg az ikonográfiai programot, amely a titulusváltást tükrözi. Az első lipótvárosi templom és az épülő új plébániatemplom patrónusa Szent Lipót (1073-1136) osztrák őrgróf, a klosterneuburgi apátság alapítója, 1485-ben kanonizálták. Alsó- és Felső-Ausztria tartományok védőszentje. Kultuszhelyén, klosterneuburgi sírjánál számos csoda történt. Emléknapja (november 15.) Klosterneuburgban a bécsiek számára kedves népünnepély, ügyességi próbával (Fasselrutschen). Egy lassan körbeforgó nagy hordón kell keresztülmenni úgy, hogy ne essenek, ne csússzanak el. Korábban a búcsúban kürtőskalácsot és Lipót filléreket (Leopoldipfennig) is osztottak a népnek. Érthető, hogy a népszerű szent tiszteletét a Pestre és környékére költöző németek magukkal hozták, új hazájukban is éltették.

A magyar millennium (1896) szellemében az esztergomi érsek kérte az uralkodótól a titulusváltoztatást. I. Ferenc József király hozzájárult, hogy Ausztria védőszentje, az uralkodók sorában korai elődje, Szent Lipót helyett a pesti bazilika patrónusa Magyarország fővédőszentje, Szent István király legyen. A pesti Szent István-bazilikát 1905-ben szentelték fel. Zárókövének elhelyezése 1906-ban történt az uralkodó jelenlétében.

A bazilika építése évszázadában Pest kialakuló városrészei közül számos a Habsburg-uralkodók nevét viselte: Lipótvároson kívül ilyen Ferencváros, Józsefváros és Terézváros. Az őket érintő Nagykörút egyes szakaszai is ehhez igazodtak: Ferenc-körút, József-körút, Teréz-körút, Lipót-körút. A Lipót-körutat 1898-ban Szent István-körútra, Lipótvárost 1938-ban Szent István várossá nevezték át. Szent István város 1945 után egyszerűen V. kerület, 1990 után újra Lipótváros lett. A névadással megtisztelt személyek Magyarország uralkodói, ugyanakkor e városrészek lakosságának számottevő része német anyanyelvű. Statisztikai, népszámlálási adatok is alátámasztják a fővárosiak igényét a patrocínium-változtatásra, az épülő templom Szent Lipótról Szent István királyra történő átnevezésére. Csak a magyar és a német lakosság arányát veszem figyelembe, a többitől eltekintek. A templomépítés kezdetén, 1854-ben a Budával, Óbudával még nem egyesült Pest összlakossága 106.379, amiből 33.884 német, 31.395 magyar. Magyarok főleg a Belvárosban, Lipótvárosban és Ferencvárosban éltek. Budapest összlakossága az 1880-as népszámlálás alapján 360.767, ennek 56,66%-a magyar, 34,43%-a német. 1890-ben az össznépesség: 491.938, amiből 66, 35% magyar, 23,97% német. 1900-ban az összlakosság 716.476, ennek 73,3%-a magyar, 14.2%-a német. 1910-ben Budapest népessége 880.371, ebből 85,9% magyar, 9% német ajkú.

A pesti Szent Lipót-templom építésének folyamatában a város népességmérlege a magyarok javára billent, ami a titulusváltáshoz vezetett.

A XX. század második felében augusztus 20-án a pesti Szent István-bazilikában őrzött Szent Jobbal végzett körmenet hatására Szent István királyunk tisztelete itt is megerősödött. Korunkban Székesfehérvár és Budapest a magyar Szent István-kultusz főhelyei.