Záróra – Tóth László emlékkönyv

2023.08.27. 12:00

Gazdag programmal emlékeznek barátai, tisztelői „Tóthlacira”

Ha valaki megírja egyszer Székesfehérvár közművelődésének történetét, abban kiemelt helye lesz Tóth Lászlónak, A Szabadművelődés Háza néhai igazgatójának - állítja, Magyarits András, a pályatárs és kolléga, az intézmény egykori vezetője.

Dávid Erzsébet

Azt, hogy ez a krónika valaha elkészül-e, nem tudni, de az már biztos, hogy az egykori munkatársak, barátok, tanítványok, tisztelők gazdag programmal és nívós könyvvel emlékeznek halálának tízedik évfordulója alkalmából a Fehérváron nagyon sokak által „Tóthlaciként” ismert közművelődési szakemberre, költőre, rendezőre. Baráti, kollegiális, családi megemlékezésnél szélesebb programot szerveztek, olyat, amely mindazoknak lehetőséget ad a közös emlékezésre, akik tisztelték, kedvelték a városban egykor népiesen „Szabművház”- nak nevezett intézményt és az igazgatóját. A példamutató civil kezdeményezés mellé állt kiadóként a Tarsoly Ifjúságért Egyesület és elnöke, Sipos András is. Az ünnepi rendezvényre szeptember 16-án 17 órától a Vörösmarty Színházban kerül sor, ahol a megemlékezést követően képzőművészeti kiállítás nyílik azoknak a fehérvári, illetve környékbeli alkotóknak a munkáiból, akik annak idején a művelődési ház kisgalériájában bemutatkozási lehetőséget kaptak, majd a Kozák András Stúdióban a Szabad Színház társulata Mrozek: Emigránsok című darabját adja elő. A program keretében mutatják be a közönségnek a barátok, tisztelők, tanítványok, egykori kollégák támogatásának és a város Lánczos Kornél – Szekfű Gyula ösztöndíjának és az önkormányzatának köszönhetően megjelent emlékkönyvet. A kötet nemcsak tisztelgés Tóth László emléke előtt, hanem a szabad művelődés fontosságára is felhívja a figyelmet, s betekintést ad az akkor még A Szabadművelődés Háza nevet viselő intézmény egykori tevékenységébe. (A művelődési ház egyébként Tóth László ötletének köszönhette az elnevezést.) A rendezvény és az emlékkönyv egyben némi kései kárpótlás is, mivel annak ellenére, hogy minőségi, színvonalas tevékenység színhelye volt a „Szabművház”, Tóthlaci munkáját soha, semmilyen állami, vagy városi kitüntetéssel nem ismerték el, de munkatársaitól, barátaitól megkapta az általuk alapított Szabadművelődésért- díjat.

A 120 oldalas, gazdagon illusztrált emlékkönyvet Magyarits András szerkesztette, a tervezés Tóth Adrienn munkája, a borítón Garami Richárd fotója látható. S, hogy miért Záróra az emlékkönyv címe? A művelődési ház egykori látogatói közül nyilván sokan emlékeznek rá, hogy ez volt annak a bökversnek a címe, amellyel Laci a késő esti órában távozásra próbálta bírni azokat, akiknek egy rendezvény után nem nagyon akaródzott elhagyni a művelődési házat – tudtuk meg Magyarits Andrástól.

Az igényesen szerkesztett és kivitelezett kötetbe Tóth László három, a Kéttucat, a Semmi baj és a Hattyúkárogás címet viselő verseskönyvéből válogatott, tömör, gondolkodásra késztető, szellemes versek, a kötetek méltatásai, továbbá több prózai írás – köztük az Arisztotelészről és Újházi Péter festőművész munkásságáról, feszes, tudományos alapossággal megírt szakdolgozat – olvasható. Mindezt a pályatársak, barátok Tóthlaci egyéniségét, a szerethető embert bemutató személyes megemlékezései és a művelődési ház galériájában egykor bemutatkozási lehetőséget kapott képzőművészek alkotásaiból készült illusztrációk, reprodukciók, a művelődési ház életét bemutató felvételek, továbbá néhány első közlésben megjelent, lappangó, valamint megzenésített vers egészíti ki. A kötet értékes többlete az a bibliográfia, amelyet Magony Imre állított össze.

A Záróra nemcsak Tóth Laciról szól, a fehérvári közművelődés egyik jelentős részének dokumentuma is. Kiadása széleskörű összefogással valósult meg. Miután már most sokan érdeklődnek a kötet iránt, a kiadó a megjelenés és a hivatalos bemutatás előtt lehetőséget ad az adományozás útján történő előrendelésre augusztus 28 és szeptember 15 között, a Tarsoly Egyesület Fő utcai közösségi terén. (Az időpontokért érdemes lesz figyelni az egyesület honlapját.) Kapható lesz az emlékkönyv ugyancsak adományozással szeptember 16-án, a rendezvény helyszínén is, az ünnepi programot követően pedig a Fő utcai Vajda János Könyvesboltban lehet majd megvásárolni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában